Másrészt pedig a hívő muszlimok az egyenlőség és a vallásszabadság nevében követelik, hogy számukra is elérhetők legyenek a más vallásúak számára biztosított közjogi intézmények. Nagy-Britanniában az anglikán és a zsidó önkéntes döntőbíróságok mintájára vezették be a saríát, az iszlám törvénykezést. Ezt azonban az európaiak jelentős része ellenzi, egyebek között attól való félelmében, hogy az iszlám vallási intézmények közjogi megjelenése a vallási fundamentalizmus előretörését készítheti elő. Márpedig ez csak az egyház és az állam határozottabb elválasztásával előzhető meg, aminek következtében viszont a kereszténység szimbolikus hatalma is csökkenni fog.

Az iszlám szekularizálja Európát? - metazin.hu


Egyre sokasodnak azok a jelek, melyek szerint az egyébként liberális Európát aggodalommal tölti el az iszlám terjeszkedése. Ez azért meglepő, mert a liberalizmus olyan nézetként tételezi önmagát, amelyik egyformán semleges mindenféle történeti narratívával, kultúrával szemben, s azért száll síkra a vallások/kultúrák eszmei egyenlőségének  jegyében, hogy a zsidó-keresztyén gyökerű Európa mintegy önmaga történeti meghatározottságait meghaladva, fogadjon be a történetétől „idegen” vallásokat és kultúrákat. Ez lenne az új, multikulturális Európa, amelynek politikai kerete a liberális demokrácia. Most mégis, sokasodnak azok a jelek a liberalizmus oldaláról is, amelyek mintha azt üzennék, hogy azért a multikultúrának is vannak határai. Tehát multikultúra, de azért mégsem?

Eleddig többnyire keresztyén-konzervatív szempontból halottunk olyan megszólamlásokat, amelyek szerint az iszlám túlzott térhódítása veszélyeztetheti a vallásában már nem, de azért kultúrájában, szimbolikájában még keresztyén európai identitást. Habár, ez sem teljesen igaz, hiszen emlékezetesek a burka európai viselésének liberális indokkal történt betiltása körüli viták. Meg emlékezetes a baloldali Thilo Sarazzin nagy botrányt kavart könyve, a Németország felszámolja önmagát. Mégis, az iszlám európai jelenlétének a problematikája többnyire a hagyományos európai identitás felől lett tematizálva, s megkondult a vészharang. Most mintha elmozdulás történt volna, s kiderül, hogy az egyébként állítólag kultursemleges liberalizmus egyes csoportjai is aggódnak. Erre utalt egyébként, az általam nemrég idézett Konrád György is, s igen tanulságos volt látni, ahogy az iszlám-kérdésben két liberális nézőpont feszült egymásnak.

A Metazin által szemlézett, az Aeon magazinban megjelent tanulmány  Ronan McCrea jogász-politológustól is ezt az aggodalmat látszik alátámasztani. A félelmet kiváltó konkrét ügy az, hogy vajon Európában az iszlám bevezetheti-e a sariát, az iszlám törvénykezést? Az egész kezdeményezésben az az igazán figyelemreméltó, hogy céljának eléréséhez az iszlám a liberális demokrácia jogi nyelvezetét használja, s azzal érvel, hogyha az anglikánoknak és a zsidóknak szabad, akkor nekik miért nem? Nem ez az első eset, amikor az emberjogi nyelv bumerángként üt vissza. Emlékezzünk a német „fitymabotrányra”, ahol az érvelés az volt, hogy a körülmetélés szokása eleve megfosztja az egyént a szabad kultúraválasztás lehetőségétől.

Az alapprobléma azt hiszem az, hogy az egyébként értékelvű filozófiai liberalizmus, amelyen a mai európai világkép nyugszik, úgy hirdeti meg a kultúrák idealizált együttélését az általános eszmei egyenlőség jegyében, hogy közben nem igazán foglalkozik azzal a körülménnyel, hogy a kultúrák nem íróasztal mellett kitalált szimpla elvi képletek, hanem organizmusok, amelyeknek belső identitásalkotó elemei egymást feltételezik, s így alkotnak komplex és autonóm egészet. S hogy konkrét példát vegyünk, itt van a saria bevezetésének az ügye. Jön rá a határozott liberális válasz: nem. De kérdezem, miért nem? Ha az az alaptétel, a mindenek felett álló érték, hogy a kultúrák/vallások egyenlőek, akkor ebből az axiómából az következne, hogy minden kultúra sajátszerűsége, belső, organikus koherenciája egyenlő tiszteletet és toleranciát érdemel.  A saria az iszlám vallási identitás alapvető része. Része egy organizmusnak, amelynek, meglehet, a belső bonyolultsága, értékvilága egy kivülálló számára teljességgel abszurd, de mégis, épp a sajátszerűsége miatt az, ami. Önmagában megálló, önálló  kultúra. Míg tehát az liberalizmus az egyik oldalról kimondja a kultúrák/vallások elvi egyenlőségét, s meghirdeti együttélésüket, addig a másik oldalról, ellentmondva önmagának, mégis csak kénytelen az iszlám kultúra autonómiájába és belső integritásába belenyúlni. Egyetértek. Európában azért sariát mégse. Mondom ezt keresztyén alapon, kivételesen egyetértve a liberális állásponttal. Úgy látszik, hogy amikor az egyébként állítólag nem létező európai identitást valami komolyan veszélyezteti, akkor hamar kiderül, hogy a multikultúrát hirdető liberalizmus csakhamar felfedezi önmaga nagyon is európai, hogy ne mondjam, a zsidó-keresztyén hagyományból táplálkozó identitását.

A Metazin által szemlézett tanulmányban az a logikai bukfenc, hogy a szerző az iszlám expanzióra válaszként Európa további szekularizációját javasolja. Ha tehát az iszlám a liberális demokrácia érvrendszerét használja saját érdekeinek megvalósításához ( ha nem lehet saria, akkor más vallásoknak se legyen ilyen joga), akkor a többi vallásnak is be kell tiltani azt, ami az iszlámnak betiltandó. Magyarán multikultúra, éljen minden vallás, de ezeket egy eszmei egyenlőség jegyében gleischachtolni kell. Ronan McRea szerint tehát Európában vallási sokszínűség van, amely a leginkább úgy tud megvalósulni, ha a társadalmi térben semmi sem utal arra, hogy Európában vallási sokszínűség van. Aha, már értem. A szerző szerint az iszlámtól való félelem azért végzi el Európa teljes szekularizációját, mert csak a teljes vallástalanítás érvrendszerével lehet visszaszorítani a muszlim érvelést. A megoldás tehát Európa még megmaradt zsidó-keresztyén kulturális karakterének és szimbolikájának a teljes lebontása. Ez az egyetlen fegyver a muszlim törekvésekkel szemben. Persze, ezzel az iszlám nem csak Európára gyakorol további szekularizációs kényszert, hanem önmagát is szekularizálja. Tehát, szól a félelemből fakadó liberális válasz, tiszteljük mi az iszlámot, főleg akkor, ha olyan lesz, mint mi.

Nos, ez nyilvánvalóan zsákutca. Nem csak konzervatív szempontból. Úgyhogy itt most nem is jönnék elő ismételten az ismert konzervatív érvekkel, sem a szokásos siránkozással Európa évezredes, ám haldokló kulturális hagyományairól, stb.stb. Inkább kellő tisztelettel rámutatnék a filozófiai liberalizmus alapvető ellentmondására, hogy miközben identitáshagyományok, narratívák elvi egyenlőségét hirdeti, azonközben mégis csak feltételez egy abszolút értékrendszert, amelybe az állítólag egyenlő tiszteletet érdemlő értékvilágoknak bele kell férnie. S hogy miért is?  A félelem miatt?

Nos, az én teoretikus válaszom az, hogy azért, mert a liberalizmus nagyon is európai, s abból a zsidó-keresztyén kontextusból fakad, amelyen állítólag kívülre került. Nos, nem került kívülre, csak ezt még nem tudja magáról, s úgy fogalmazza meg önmagát, mintha túljutott volna Európa évezredes történeti meghatározottságain. Nem az a megoldás, még liberális nézőpontból sem, hogy Európa még megmaradt kulturális/vallási karakterének szimbolikáját le kell bontani, csakhogy a vallási sokszínűség megvalósítható legyen. Inkább ki kellene mondani, hogy Európa nem számolhatja fel önmagát. Nem lehet valóságosan a történeti kontextuson kívülre helyezkedni, mégha ez a dekonstrukció (Derrida) teoretikusan el is képzelhető. Hosszú távon a mai európai identitás újrafogalmazására számítok, amelynek jellegadó mozzanata lesz a liberalizmus részéről is Európa kultúrtörténeti sajátszerűségének emancipációja. Belehelyezkedés a kontextusba. Ezt fogja hozni a konfrontálódás az iszlámmal. Úgy látszik, néha nem árt egy kis félelem.

Hozzászólások