„Miért olyan jók a katolikusok a fociban? Ezt a kérdést természetesen egy angol újságíró, bizonyos Nicholas Farrell tette fel, aki azon kesergett, hogy noha az angolok találták fel a futballt, a katolikusok jobbak benne. Eddig 19 futball-világbajnokságot rendeztek, de mindössze 8 ország osztozik a világbajnoki címeken. Az élen Brazília áll, az idei házigazda, akik 5 alkalommal nyertek,  a második hely Olaszországé 4 végső győzelemmel. Argentína és Uruguay kétszer-kétszer állhattak a dobogó legfelső fokára, míg Franciaország és Spanyolország egy-egy alkalommal. Nem tudom, a kedves olvasónak feltűnt-e, hogy ezek mind katolikus országok, Nicholas Farrellnek ugyanis feltűnt. Németország ugyan háromszor nyert vb-t, de mivel lakosságának csak 1/3-a katolikus, ezért Farrell szerint besorolhatatlan, így az egyetlen egyértelműen nem katolikus ország, amely valaha világbajnokságot nyert: Anglia (ők is csak egyszer, 1966-ban). Vajon miért van ez? – teszi fel a kérdést Farrell, és mindjárt meg is felel rá: azért, mert a katolikusok jobban szeretnek focizni, mint dolgozni.

Kinek szurkol a Jóisten? – /kepmas/mandiner.hu

Kinek szurkol a Jóisten? Humoros a felvetés, már ha arra gondolunk, hogy ő a jóságos michelangelós őszszakállú arc (Michelangelo festménye a sixtusi kápolna mennyezetén!), aki esténként kikönyököl a mennyország ablakába, hogy a sárgolyó ez évi legfontosabbnak tűnő eseményét, a futball világbajnokságot nézze.

De hogy szurkol-e valakinek, azt nem tudom. Inkább nézi és szórakozik, gondolom én. Nem izgul, hisz számára nincsen tétje. Ő mindent tud előre. S mégsem unatkozik, merthogy az emberek, az ő teremtményei mindig tudnak meglepetéssel szolgálni. Például azzal, amikor azt feltételezik, hogy a siker összefügg a vallásossággal. Amúgy is nehéz terep ez. Mert őt, a Mindenhatót sokan ostromolják, s ebben az esetben egymás ellenében a párharcban részvevők. Először harminckettő, aztán tizenhat, nyolc, négy, majd két-két csapat küzd egymással. De győztes csak egy lehet. S közben mindenki imádkozik. Van, aki keresztet vet, van, aki leborul, más az ég felé fordítja tenyerét, eltakarja arcát. Vannak, akik nem bízták a játékosokra az egek ostromát, varázslókat vonultattak fel, totemoszlopokat cipeltek magukkal, hivatásos kuruzslókkal reméltek rossz szellemet megidézni az ellenfélre. Szóval a Jóistennek nincs könnyű dolga ebben kívánságözönben. Mert úgy kellene jónak lenni, hogy az lehetetlen emberi elvárás szerint. Nem tudom, beleavatkozik-e a focimeccsekbe?

Éppen ezért tűnik különösnek, ha valaki az eredményekkel akarja hitelesíteni a hitet vagy vallásosságot. Pál apostol beszél ugyan küzdelemről, sportszerűségről, kitartásról, és győzelemről is, de azt nem a sportpályákon gondolta. Hitét sosem emberi teljesítményekkel mérte. Hálaadással gondolt vissza azokra a városokra is, ahol bizony „nagyon elverték”, ahol a veszteségben is maradtak hűek az evangélium igazságához.

Az Istenben hívő embernek is szüksége van sikerekre, ez természetes. Hogy értelme legyen munkájának, fáradtságának, évei küzdelmének. Az élet emocionalításába beleférnek különlegességek, de hogy Maradona keze anno azonos lett volna Isten kezével (őmaga így vallott akkor), amellyel bebillentette feje mellől a győztes gólt, s amellyel kiejtették az angolokat, hááát….majd odaát megtudjuk. Nota bene: ha emlékeim nem csalnak, Argentína akkor világbajnok lett.

Szóval itt van ez a focivébé, ahol sokan a siker tartozékává akarják szegődtetni a túlvilág erőit. Pedig egyszerűen évek munkája, kitartása, sok szakértelem és nem kevés mentális munka van benne. Hogy mennyi, mutatta az elődöntőt csúfosan elvesztett brazil válogatott játékosainak arca. Hűvösen jegyezte meg a meccset követő kommentárjában az egykori világklasszis német kapus, Oliver Kahn, hogy amit a brazilok arcán látott a meccs előtt és után, az érzelmek kitörését, mutatta, hogy ez a csapat milyen messze áll a profizmustól. Győzni először fejben kell. Ha egyensúly van a lélekben, a nehéz idők sem roppantanak meg. S ez az életben hányszor igaz.

Győzni pedig csak egynek lehet ezen a világbajnokságon, ez nem a Jóisten akarata, hanem a játék szabályából következik. Aki pedig a hitre, vallásosságra próbálna messzebb menő következtetéseket ebből levonni, elmélkedhet az eredményeken.

Isten talán szelíden mosolyog, hogy őt nem ott keresik, ahol van. A győztesekkel és vesztesekkel.

Hozzászólások