Így is kezdődhet egy élet, ahogy az enyém: holtan, kézfej és lábak nélkül. Mégis itt vagyok. Karácsonykor Jézus születését ünnepeljük, talán sokan már akkor sejtették, amit a modern pszichológia is leír: „a szülés életünket hosszú távon meghatározó esemény; történetét, történéseit egész életünkön át hordozzuk”. Édesanyám szerint mindig is tudtam, más vagyok. Az első születésnapom előtt, amikor még csak gügyögtem, esténként A rút kiskacsát kellett felolvasnia nekem. Nem azért, mert mami mindig ezt akarta, hanem miután egyszer elmesélte, már én kértem. Próbálkozott mással is, de aztán rendre odaböktem a kacsás mesére. Valahol belül tudnom kellett, hogy más vagyok, annak ellenére, hogy felnőtt értelmezés szerint még tudatomnál sem lehettem. Aztán a legelső pillanattól, hogy valóban tudatomra ébredtem, elfogadtam magam.

„Holtan, kézfej és lábak nélkül születtem, mégis itt vagyok” - 24.hu

Néhány évvel ezelőtt az On The Spot című dokumentumfilm-sorozat a születés témájával foglalkozott. Az aktuális részek előtt ismert emberek mondták el saját születésük történetét: Így születtem címmel. Beszéltek megrázó, felkavaró pillanatokról, nem várt akadályokról, melyekkel már ott és akkor szembe kellett nézniük.

Illés Fanni világbajnok paraúszó is születése történetét mondja el. „Holtan, kézfej és lábak nélkül születtem, mégis itt vagyok” – ezzel a néhány szóval foglalja össze mindazt, amit világra érkezésének körülményeiről tudni lehet. Az olvasó pedig össze van zavarodva, nem érti igazán, ami le van írva. Kérdéseket tesz fel: Hogyan lehetséges ez? Mi történt? Mármint később. Az évek során. Hiszen ma egy sikeres úszónő mosolygós arcát látjuk magunk előtt, amikor a róla készült képekre tekintünk.

Röviden összefoglalva: azért lehetséges, hogy nekünk, magyaroknak legyen egy úszó világbajnokunk, akire büszkék lehetünk, mert az Illés Fanni eddigi életében jelen lévő emberek mindegyike – köztük első helyen ő saját maga -, igent tudott mondani az életre.

Illés Fanni történetében csupa életigenlő emberrel találkozunk. Először édesanyjával, akin a hosszú, nehéz vajúdás után császármetszést hajtanak végre. Elmarad így a születés utáni első pillanatokban való találkozás gyermekével, de kimarad abból a döbbenetből is, amit a műtőben jelenlévők éreznek. Már a kórteremben, a műtét utáni kábulatból ébredezve hallja a hozzá érkező orvos tényszerű közlését: „Kislány. Holtan született, sikerült újraélesztenünk. De jobb, ha nem látja. Nincsenek lábai és a kézfeje sem nőtt ki rendesen. Valószínűleg ülni sem tud majd és szellemileg sem lesz ép. Mint gyakorlott apuka azt tanácsolom, hogy mondjon le a gyermekéről.” Az orvosi tanács arról szól, hogy az anyuka mondjon nemet a gyermekre. Ő azonban hosszas vívódás után mégis igent mond: Ő az én gyermekem. Igent mond életére, ezzel együtt a harcokra és küzdelmekre, a próbákra és megmérettetésekre. Arra a hosszú útra, melyen kísérni fogja lányát és a lehető legtöbbet teszi érte.

A felnőtt Fanni hangsúlyozza: „Ha nem ilyen családba születek, akkor nem tartanék ott, ahol.” Mert az igent mondó anyuka mellett van egy életigenlő apa is, aki lányaira fordítja minden szabadidejét. Fanninak szülei a példaképei. Talán azért váltak azzá, akik, mert lányuk így született. De talán pont fordítva történt: Azért született éppen hozzájuk, mert ők képesek kezelni az élet nehézségeit.

Igenek követik egymást később, a tanulmányok ideje alatt is, majd a sportolói pályafutás során is. Illés Fanni jelenleg a tokiói olimpiára készül, esélyes az aranyéremre.

Miközben azokat a sorokat olvastam, melyekben Fanni életéről mesél, legerőteljesebben azt éreztem: hálás vagyok azért, hogy megosztotta velünk történetét. Szükség van arra, hogy halljunk, tudjunk olyan emberekről, akiket én „de” vagy „csak azért is” embereknek hívok. Mert mindannak ellenére, amiben vannak, tudnak igent mondani. A körülmények dacára is. Szükség van azokra, akik arról tanúskodnak, hogy mégis érdemes. Még akkor is, ha mások ezt nem így gondolják. Érdemes igent mondani magára az életre, annak megélésére, kiteljesítésére akkor is, amikor mások csak legyintenek egyet és úgy gondolják: kár minden erőfeszítésért. Nem nekik van igazuk.