…miután az ember természetére nézve társadalmi lény, természetesen ösztönénél fogva ápolja és fenntartja társadalmát, és ennek megfelelően látjuk is, hogy minden ember lelkében megvan a polgári tisztesség és a rend általános lenyomata. Ezért minden egyes ember érti, hogy az emberi közösséget, legyen az bármiféle, törvényekkel kell szabályozni, és képes is felfogni e törvények alapelveit.
Institutio 2.2.13. 

JK szemben JK-val: mi mindent tart üdvösnek és jónak Kálvin -  a polgári rendet, a törvény szabályozta jól működő társadalmat, a művészeteket és tudományokat! Megint csak eltávolodik a kép a mogorva szakállas öreg úrtól. Kálvin józanul, sőt csodálattal szól azokról az ismeretekről, amelyek ugyan alacsonyabb rendűek, mint az Istennel való foglalkozás, de valójában Isten gazdag ajándékai az emberiség életében.

Olvasom az ember és a polgári rend viszonyáról szóló fejezetet. Mindenkiben ott van a rend iránti képesség legalább nyomokban. Közben a szállásunk alatti telken vita kezdődik. A helyi kocsmáros a közterületet egyre inkább kisajátítja, és a több ágra nyíló kis falusi utcát elzárja a forgalom elől. Illetve hagy egy kis utat, ami csak arra elég, hogy végül némi karcolással sikerüljön bekanyarodni az enyhén szólva is vadregényes utcába. A kocsmáros a falu menőjének gondolja magát. Teszi ezt egy településen, ahol állandó lakos vagy ha száznyolcvan, főként öreg él. Ő pedig úgy érzi, hogy a három kocsma közül a leghivalkodóbb feljogosítja őt, hogy törvényen kívül, sőt, törvényen felül álljon. Az a néhány ember, akit érint kakaskodása, nem tesz különösebben semmit, mert egy évben csak néhány hetet tölt a faluban, nincs kedve a szomszéd faluban működő polgármesteri hivatalba, vagy ügyvédhez rohangálni. A jóérzés – a polgári rend iránti érzék – azt mondatja mindenkivel, hogy egy ráadásul közpénzből, közútként épült hidat összekötő rövid utcarészlet közös. A kocsmárosnak nem véleménye van, hanem sötét és barbár ösztönei és ehhez eszközei. Magyarul: autójával, tárgyaival eltorlaszolja az utat. Miért? Előnye nem származik belőle. Nyilván önelégültséggel tölti el, hogy megteszi, és hogy jól kiszúr másokkal.
Kálvin maga is érzi az ellentmondást a törvény és polgári rend iránti érzék, valamint az emberi tapasztalat között – ami nyilván egyidős az emberiség történetével. Hát nincsenek gyilkos háborúk, nincsenek rettenetesen konfliktusok? Nincs olyan, hogy valaki felszólít a törvények megszegésére, mert nem tetszik a rendszer? De, természetesen mindez azelőtt is, azóta is létezik. A mindenkori sötét kocsmárosok öntörvényűsége próbálja lerombolni azt, ami a legtöbb ember jó közérzetéhez, nyugalmához kell: a rendet. A rendet az együttélésben, a rendet a társadalomban. Ott, ahol megszűnik a békesség, ott megszűnik a lehetőség a nyugodt munkálkodásra, az erőket lekötik a fölösleges viszálykodások.
Nyilvánvaló, hogy a példában felhozott kocsmáros története egy olyan faluban játszódik, ahol már rég nincs rendben szinte semmi. Önmagukat megvédeni nem tudó öregek élnek itt zömével. A kocsmáros most nyeregben érzi magát. Egy-két évig talán még működik is cége. Aztán hamarosan nem lesz, aki vásároljon nála. Barátságtalanságával nyilvánvalóan meg is gyorsítja ezt a folyamatot. Bár lehet, hogy butasága és durva cselei csupán a ketrecbe zárt állat kétségbeesett acsargása. Ettől még nem menti fel őt semmi az alól, hogy bárdolatlan, ostoba és nem tartja be az együttélés szabályait.
És mégis, ismerve és tudva az emberi gyarlóságok hihetetlenül széles tárházát, Kálvin így fejezi be gondolatmenetét: „Mindazáltal, fennmarad a tétel: a polgári rend valamiféle általános magva el van ültetve az emberi természetben. Ez pedig erős érv amellett, hogy e jelenvaló élet dolgaiban nem hunyt ki teljesen az emberi ész világossága.” Ezekért a mondatokért szeretném megölelni KJ-t…