Kiribati

A költözést fontolgatja Kiribati az éghajlatváltozás miatt emelkedő tengerszint elől menekülve: a csendes-óceáni törpeállam Fidzsivel folytat földvásárlásról szóló tárgyalásokat, hogy biztonságba helyezze lakosait.   greenfo.hu Kiribati kényszerköltözése

A csendes-óceáni államban kivándorlási oktatási programot indítottak, a képzés célja, hogy vonzóvá tegye állampolgárait más országok szemében. A Fidzsin működő University of South Pacific egyik professzora szerint Kiribatin arra tanítják a fiatalokat, hogy képesek legyenek túlélni azokban az országokban, ahová mennek. "Maguk mögött fogják hagyni kultúrájukat, életmódjukat" - jegyezte meg Alumita Durulato.

Aquaponia

Az akvapóniával viszont a felesleges költségek megszűnnek: „a halak ürülékét tartalmazó víz az ammóniát nitráttá alakító baktériumoknak köszönhetően a növények számára fontos tápanyaggal telítődik. A haltartály tehát odakerül a kavicságy mellé, és a belőle érkező víz öntözi a növények kavicságyát. Utóbbiak szépen növekednek tőle, ráadásul megtisztítják a vizet. A növényektől visszaforgatott víz így a halak számára kiváló minőségű és oxigéndús lesz.” agrarszektor.hu akvaponia egy debrecenikiskertben

"A 22 négyzetméteres üvegházban, melynek csupán a déli oldala van üvegből és a többi szigetelt, a napfényből érkező hő tárolását az északi falon elhelyezett vízzel teli hordókkal biztosítják. Az üvegházba bekerült egy haltartály 50 szivárványos pisztránggal, a vizet egy régi szivattyú mozgatja a növények alatt levő 30 centis kavicságyba, és vissza." index.hu/video/    akvaponia

Boldizsár hol vagy?

Csaknem ötvenezer forint volt abban a pénztárcában, amit egy tatai gimnazista fiú talált. Frech Boldizsár azonban nem vágta zsebre a pénzt, hanem megkereste azt az idős tatabányai hölgyet, aki elvesztette.

Megkereste a tárca tulajdonosát a gimnazist - KEMMA


Gyakran hallani, hogy napjainkban alig találni olyan rendes embert, aki úgy viselkedik, ahogy azt a tiszta erkölcs megköveteli. Nos, a vizek városában működő református gimnázium 3. osztályos diákja, Frech Boldizsár ilyen.

Ki? Telepítés? Lakosság! Csere… Kelet és Nyugat érzékeny lelkű demokratái

      1946. február 27-én írták alá Budapesten a csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezményt, melynek értelmében a két ország áttelepítés révén kívánta rendezni a második világháború után ismételten felmerülő kisebbségi kérdést.  

66 éve írták alá a csehszlovák-magyar lakosságcsere egyezmény - Hirek.sk   

Szomorú és értelmetlen epizódja volt ez a két nemzet közös történelmének, hiszen a lakosságcsere gyakran többgenerációs együttélést szakított meg, hosszú barátságokat cserélt fel gyűlöletre, miközben a „nagy terv” látszólagos haszonélvezője, a csehszlovák kormány sem érte el célját, ugyanis a homogén nemzetállam ábrándját ennyi keserűség árán sem tudta megvalósítani.

Torkos Csütörtök

A Farsang a magyar néphagyomány egyik kiemelt jelentőségű időszaka. Ehhez az időszakhoz kapcsolódik a Torkos Csütörtök is, mely a „farsang farkát”, azaz a farsangi időszak végét jelző három jeles nap egyike. pestmegyei hirhatar Idén is lesz Torkos Csütörtök

A másik két ünnepről, a Húshagyókeddről és Hamvazószerdáról valószínűleg többet tudunk, vagy többet hallottunk már a vallás és néphagyomány kapcsán, mint harmadik „torkoskodó” testvérükről.

"mint szerelmes szüvem én édes urának"

A koronária bypass műtéten átesett emberek közül azoknak, akik boldog házasságban élnek, több mint háromszor akkora az esélyük arra, hogy még 15 évvel később is életben legyenek, mint nem házas társaiknak            

Jót tesz a házasság a szívnek - Medicalonline

 

"Tizenöt évvel a műtét után a boldog házasságban élő nők 83 százaléka élt még, míg a boldogtalan házasságok esetén csak 28 százalékuk – hasonló, 27 százalékos volt a túlélő nők aránya a nem férjezettek körében is. A jó házasságok esetén a férfiaknál is 83 százalékos volt az életben maradtak aránya, de nem jártak a rosszul a kevéssé kielégítő házasságban élő férfiak sem: az ő körükben 60 százalékos volt a túlélési ráta, míg a nőtlen férfiaknál csak 36 százalékos."

Beszakadt a Balatonba két luxusterepjáró

Kora délután is tartott a műszaki mentés a balatonakarattyai strandnál, ahol hétfő este beszakadt a jég két terepjáró alatt; az egyik járművet kedden délre sikerült partra vontatni - közölte Horváth László, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője.
A balatonalmádi rendőrkapitányság korábban azt közölte, hogy két Hummer terepjáróval fiatalok mentek a Balaton jegére, időközben azonban kiderült, hogy az autókban hét, negyven év körüli ember ült. Az autók szlovák rendszámúak.                                                                                      vezess.hu Beszakadt a Balatonba két luxusterepjáró

Kovács János úgy döntött férfi marad

Nagy vihart kavart Cynthia Nixon színésznő, amikor bejelentette: leszbikus. Az pedig csak rátett erre egy lapáttal, hogy hozzátette: ezt ő maga választotta.

A Szex és New York sztárja nemrég beszédet mondott egy meleg közösség előtt, ahol elmagyarázta, hogy ő a nemi hovatartozását maga választotta. - Voltam heteroszexuális, de melegnek lenni sokkal jobb. Tudom, hogy a legtöbb embernek ez a dolog adottság, de nekem nem az, én szándékkal választottam. Miért ne lehetne elfogadni, ha valaki maga választja meg a szexualitását? - idézi a színésznőt az Új Ász.                                                 stop szándékkal választottam 

Nem volt szép gyermekkora. Mindentől félt. Egyszer lehányta a nylon nadrágját a menzai szalontüdővel és azzal riogatták, ha odaszárad, le kell majd a kórházban operálni. Nem volt biciklije, sem motorja, de még csak Matchboxa sem, csak valami műanyag fekete kerekű kisautó, amit a gumicumi mellé adtak.

Kovács János életének 31. esztendejében elvesztette Magyarországot.

Van, aki csak egy hörcsögöt, és van, aki egész nagy, másfél éves gyereket felejt szállodai szobájában.

A leggyakrabban mobiltelefonok töltőit felejtik szobáikban a vendégek, a második helyen a pizsamák végeztek, a harmadikra pedig a plüssmacik kerültek. A ritkaságok közül kiemelendő az a másfél esztendős fiúcska, akit egy winchesteri Travelodge szállodában felejtettek kapkodó szülei. Annyira sebtében hajtottak el autójukkal egy esküvőre, hogy csak út közben vették észre: üres a gyerekülés.                             

Hörcsögöt, kisgyereket hagynak a szállodai szobákban - Ingatlanmenedzser

A romlás virágai


A katonák nevetve állnak a holttestek fölött, egyikük pedig pisilés közben azt mondja: „Legyen egy jó napod, haver!".

index  talibok_holttestere_pisilhettek_amerikai_katonak       

 

A Pentagon is vizsgálatot indított egy videó miatt, amelyen amerikai katonák látszólag véres holttestekre pisilnek, írja a Telegraph. A 39 másodperces video feltöltője szerint a négy amerikai katona tálibokkal végzett.

partag: Árva

Pszichopata hatalomátvétel a Wall Streeten?

„A Nottinghami Trent Egyetem Üzleti Akadémiáján tanító professzor szerint a „vállalati pszichopaták” a társadalom azon egy százalékát teszik ki, akik „abnormális agyi funkciókkal élnek”, és hiányzik belőlük az emberek iránti szimpátia vagy empátia.

És ez a hiányosság azt eredményezi, hogy ezek az emberek „sokkal hűvösebbek, számítóbbak, mint a többi ember, és kegyetlenek, ennélfogva fenyegetést jelentenek a munkahelyükre, de az egész társadalomra is. De minek köszönhető, hogy ezek az ijesztő figurák ülnek a vezető pozíciókban? Boddy szerint elsősorban annak, hogy kiválóan használják ki a modern piacgazdaság kaotikus természetét, és képesek a hatékony reakcióra és az örökös megújulásra. De a brit tudós állítja, nemcsak kognitív képességek teszik őket a piacok „csúcsragadozóivá”, hanem karizmatikus fellépésük és meggyőzőkészségük is, melyekkel elfedik érzéketlenségüket.  

    mindennapi - Pszichopata hatalomátvétel a Wall Streeten?

Napelemes cserépharcosok

Heteken belül elindul a gyártása annak a napelemes tetőcserépnek, amelyet forradalmi újításként emlegetnek világszerte. Tóth Miklós találmányát itthon és külföldön is siker övezi.                                          napelemes tetőcserép - mr1-kossuth

alternativenergia

Annak idején a Leányfalusi Szeretetotthonban ismerkedtem meg Csák Laci bácsival, nyugdíjas lelkipásztorral, aki amatőr ornitológusként figyelte a madarakat és számomra ebből a szempontból érthetetlen módon etette a macskákat is. A Madártani Egyesületben, elmondása szerint, vállalta, hogy minden egyházi fórumon beszél a parókia kertek bokrosításáról, bodzásításáról. Merthogy abban szeretnek a madarak fészkelni, elbújni. Poszáták, rigók, légykapók, pintyek, fülemülék, házi rozsdafarkúak, kenderikék, zöldikék gyertek és vegyétek birtokba udvarainkat! Minden parókia udvaron legyen bokor! (Minden kimaradt madártól bocsánatot kérek)

Ki írja a maga megszólalásait?

Szőlősgazda háromféle tokaji bort mutatott a nagyérdemű társaságnak: egy illatos furmintot, egy szenvedélyes szamorodnit és egy hatputtonyos aszút, melyben három harang zengett-bongott. Természetesen mesélt is.
– Jött egyszer hozzám egy amerikai professzor, aki marketinget tanított egy híres egyetemen. Napokon át a sarkamban volt, fölvételeket készített, jegyzetelt, amikor ebédeltünk a munkásokkal, tárgyaltam a bankban, körbejártam a pincében.
– A harmadik napon így szólt: Magában azért maradt még egy jó adag kommunista. Meghökkentem. Miből gondolja? Abból, hogy ugyanúgy beszél a kapásokkal, mint a bankigazgatóval. Miért, máshogy kéne.
– A professzor nem válaszolni jött, hanem kérdezni: ki írja a maga megszólalásait? Senki. De miért kéne azokat írni? Ezen kissé meglepődött, és a jegyzetelést abba nem hagyva tanított egy kicsit: Hogy tudja, mikor, kinek, mit mondott, és ne kerüljön ellentmondásba. Nem kerülök, mert mindenkinek azt mondom, amit gondolok, ami a véleményem. Ne vicceljen már! Nem szoktam hazudni. Ezen teljesen megdöbbent: ilyesmit sehol sem tanítanak!     

Czakó  Gábor: MI hiányzik a tudományból? - Hitel

Ez egy anekdóta. Persze lehetett volna más is. Hiszen annyi jó kis rémhír van ilyenkor. Sőt, a valóság néha jobb. Mármint rémesebb. Aztán meg ezek a kordonok. Igazán nem változik semmi. Csak időnként félidő van és térfélcsere történik. Lebilincselő izgalmak. Borzalmas (értsd, kattints ide, de tökmindegy) részletek az énekesnő haláláról.  Rikkancsként volna mit kiabálnom.  A rabló karácsonyra való tekintettel levette a cipőjét a kitakarított perzsa szőnyeg előtt. Afganisztánban a katonák közös elhatározással ünnepi áhítatban ma nem lőttek tarackkal, csak hangtompítós pisztolyt használtak. Románoké lesz az Ikarusz!?

Milyen nyelven énekel a fülemüle Csíkban?

Romániában alaposan felborzolta a kedélyeket a tény, hogy "Euro Ice-hockey Challenge" elnevezésű csíkszeredai jégkorongtorna pénteki román-magyar mérkőzése előtt a román válogatott … tagjai … a magyar csapattal együtt énekelték a magyar himnuszt és a mérkőzés végén a székely himnuszt is elénekelték, amely spontán módon tört fel a lelátókon.

Román himnusz - Sport.24


       Végre kitört a béke Erdélyben, Romániában. Hihetetlen módon a román jégkorong válogatott tagjai a vendégek iránti tiszteletből elénekelték a magyar himnuszt, majd a jelenlévő hazai romániai szurkolók tiszteletére a székely himnuszt, melyet még a jelenlévő román állampolgárok is spontán énekeltek.
       Mi van itt kérem? Mi történik? Hihetetlen. Nem kell több hagymát pucoljak a közvetítés alatt, hogy a mikrofonba fátyolos hangon jelentsek be minden egyes kapott találatot. Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy a román és magyar válogatott együtt énekel.
       Mégis milyen hangok vádolják árulózással ezt a nagyszerű kezdeményezést?

VEZÉRHANGYA

A Toxoplasma gondii egy egysejtű parazita, mely hazánkban is elterjedt. Sokan úgy ismerik ez az kórokozó, mely a macskaürüléken át terjed át az emberre. A kórokozó már eddig is híres volt arról, hogy képes befolyásolni a megfertőzött egerek és patkányok magatartását, úgy hogy ezek az állatok hamarabb essenek zsákmányul a macskáknak, melynek emésztőrendszerében a toxoplazma parazita békésen szaporodhat tovább. Kiderült, hogy azonban nemcsak a patkányok viselkedését írja felül egy toxoplazma fertőzés, hanem az emberkét is.                      

HÍR 24 TUDOMÁNY Egy parazita megváltoztatja személyiségünket

Requiem az egyért

 

„A villamosdilemma évtizedek óta foglalkoztatja a filozófusokat. A probléma a következő: egy elszabadult vagon száguld egy olyan vágányon, amelyen öt ember van lekötözve. A vonat mindenképpen halálra gázolja az öt embert, ha ugyanarra halad tovább, viszont a váltó segítségével elterelhetjük egy másik sínre. Az egyetlen probléma ezzel az, hogy a másik sínen is egy lekötözött ember fekszik. Vajon használjuk a váltót és eltereljük a vonatot?”       

Megölnél egy embert, hogy megments öt másikat?Index

Változtatni kell a javak elosztásán a Föld békéjéhez

"Valószínű, hogy az erőforrások és a javak elosztásán is mielőbb változtatni kell, ha azt akarjuk, hogy a Föld továbbra is békében tudjon tovább élni, létezni"

 Kerekes: Változtatni kell... inforádio.hu TUDOMÁNY

 

Ezt nem valószínűnek mondanám. Ez változni fog.

Mert mi a gazdagság, birtok, tulajdon, erőforrások, azok a bizonyos javak?

Oldalak