A kecskeméti református nevelés dícsérete

A Katona József Gimnázium a református iskola jogutódjának tekintette magát, 1964-ben, a református oktatás kecskeméti indulásának 400. évfordulóján a gimnázium égisze alatt tartották a megemlékezést. A lelkész szerint a rendszerváltáskor sikeres volt a református oktatás újraindítása: 1990-ben a Katona József Gimnáziumban, majd 1994-ben a Református Általános Iskolában is megkezdődött a tanítás.

  Négyszázötven éves a református oktatás Kecskeméten www.hirado.hu

"Varga Nándor a kecskeméti oktatás szempontjából fontosnak nevezte, hogy az iskola - kisebb-nagyobb szünetekkel - az 1948-as államosításig működött. Akkor három iskolát vontak össze: a református, a piarista és egy állami iskolát, amelyekből indult a Katona József Gimnázium - mondta a lelkész, hozzátéve, hogy az állam és az egyház közötti megállapodás alapján a katolikusok több iskolát tarthattak meg."

Generációk kulturális vesztesége

Nagyszülei tanították meg disznót ölni, gyümölcsöt tartósítani és alkoholt készíteni. Tauber szerint generációjának kulturális veszteség ezeket a készségeket nem tudni, és ezekkel lassan már csak a YouTube-on lehet találkozni.

Egy évet élt a civilizáción kívül egy német írónő  filantropikum.com

A nő hozzá hasonló emberekkel is találkozott, akik hatására vegetáriánus lett. Fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy az egyre fogyatkozó erőforrások, a túlnépesedés és a hipermarketekre való hagyatkozás ijesztő jövőképet fest az emberiség elé.

Lázadásról, normálisról

Sokáig képzeltem azt, hogy aki világra jön, az egy hófehér lap, ami lassan teleíródik önmaga és a környezete által. Aztán egy idő óta már hiszem, aki világra jön, az egy vaskos regény, melynek az utolsó fél oldala még üresen áll. Ez a fél oldal pedig tiszta fehér, mely dominál az élete első szakaszában, és megadja neki a lehetőséget, hogy ehhez a fehérséghez, ehhez a tisztasághoz viszonyítsa, amit lát a világban. És akkor rájön, hogy akinek ez tetszik, az beteg. Tessék szíves lenni lázadni! Mi az, fiam, hogy te nem utálsz engem, nem szólsz vissza, és nem csinálsz olyan érthetetlen dolgokat, amikről fogalmam sincs, mire jók? Nem vagy te normális?  

Bornai Tibor: "Tessék szíves lenni lázadni!"  hvg

"Akármennyire szeretnénk különbözni a többiektől, biztosan lesz valaki, aki pont ugyanúgy más, mint mi. Ezért a legújabb trend a normális öltözködés. Mi ez a normcore...?" Különleges akarsz lenni? Legyél normális? origo

Kell egy ház?

A Szervező továbbá fenntartja annak jogát, hogy a Játékot a felhasználó egyedi értesítése nélkül bármikor felfüggessze, beszüntesse, a jelen részvételi feltételeket, akár visszamenőleges hatállyal is, módosítsa. A Játék ingyenességére tekintettel a Szervező nem felel a felhasználó, vagy bármely harmadik személy által elszenvedett károk tekintetében és kizár minden más egyéb, akár közvetlen, akár közvetett vagyoni és /vagy nem vagyoni kártérítési igényt, sérelemdíjat. A Szervező a nyeremény tekintetében, az ingyenességre hivatkozással garanciát nem vállal. 

Részvételi feltételek aprod

"Válaszd ki álmaid otthonát az Apród ingatlanhirdetéseiből maximum 15 millió forintig! Töltsd fel a megadott mezőbe a hirdetés azonosítóját, add meg a neved és az e-mail címed!
Ilyen egyszerű. Ha te nyersz, áprilisban már költözhetsz is."

Fel a fejjel gyerekek!

A spanyol másodosztályú Real Jaén-UD Las Palmas mérkőzésen Jonathan Megía Ruiz a pólójára írt egy üzenetet. 2000 euróra büntették meg. A Ruiz, művésznevén Jona két gólt is szerzett ezen a találkozón, és az egyik góljánál felhúzta a mezét. Az alatta lévő pólóra egy üzenetet írt fel, mely így szólt: "Fel a fejjel gyerekek". 

Rákos gyerekeknek üzent a focista, megbüntették    sport.hir24

Jona hozzátette, mindezt csak azért tette, mert a meccs másnapján, vagyis február 15-én tartják a rákban megbetegedett gyerekek napját.

Két cikk között

Viktor Janukovics elnök és az ellenzéki vezetők tárgyalása nem hozott eredményt, az Egyesült Államok az erőszak megfékezését követelte. A halálos áldozatok száma tovább emelkedett, és immár legalább 21-re tehető. 

  Halálos csatatérré vált Kijev  hir24

"A halálos áldozatok száma a hajnali jelentések szerint eléri a 21-et, a sebesültekét ezernél is többre teszik. Az Egészségügyi Minisztérium reggeli közlése szerint 25-en vesztették életüket a zavargásokban.  A halottak között legalább hét rendőr van, a sebesültek jelentős része is a rendfenntartókhoz tartozik."

Megcsalatás

"Feleségem 23 év után megcsalt, de bele is szeretett a férfiba. Több hónapig tartott, elhagyott volna érte, de férfi nem hagyta: szakított vele. Azt mondja, próbáljuk meg újra, de hogyan bízzak benne..."

Orvos válaszol, megcsalás hazipatika.com

"tud majd engem szeretni újra? Vagy már ilyenkor esélytelen újrakezdeni? A megszokás 23 év után nagy, és persze nehezen engedjük el egymást. Milyen kilátásaim vannak? Mindig lesem, mit csinál, félek, elveszítem."

Sebestyén Márta kifakadt

Az egyik legismertebb lakó, Sebestyén Márta így fakadt ki facebookon:  „Undorító és kiábrándító...holmi kiskirály és nagykutya pénzes haverjainak tivornyája a művészet templomában.....,nemzeti kincs műtárgyak közt .partyzni,böfögni,az esti csendet szétlövöldözni eszelős robajjal...ezeknek ezt is lehet?? Pénzért bárkinek? Ez ám a kazah módi...!Urak és elvtársak,röstelljétek a pofátokat,a kivagyi nyálverésnek is van határa!" - írta a Kossuth-díjas énekesnő. 

Sebestyén Márta kifakadt: Nem rejtette véka alá a véleményét  hetivalasz.

"Mint arról korábban beszámoltunk sokakat rejtélyes dörrenések riasztottak fel péntek éjszaka. A Fővárosi Katasztfrófavédelmi Igazgatóságot szóvivője megkeresésre elmondta, hogy este tíz óra előtt egy előre bejelentett tűzijátékot tartottak a Budai Várban, és ez járt a szokásosnál nagyobb hangerővel. ... A budai Várban élők közül sokan nehezményezték a hangzavart, mely mint utólag kiderült, Horváth László, tiszteletbeli kazah konzul 50. születésnapi ünnepsége miatt történt." 

Túzok a 2014 év madara

Az idei év madarát rendhagyóan nem a közönség választotta szavazataik alapján, hanem az MME szakemberei, tekintettel arra, hogy egyesületünk 2014-ben ünnepli megalakulásának 40. évfordulóját.      

Túzok a 2014 év madara  mme.hu

A túzok (Otis tarda) hazánk és Európa legnagyobb termetű röpképes madara, a pusztai táj szimbóluma.

Milliárdosok és nyomorgók

Irreálisan hatalmas vagyon van a világ 85 leggazdagabb emberének kezében - ez derül ki a szegénység felszámolásáért küzdő nemzetközi szervezet, az Oxfam frissen publikát adataiból. A számok azt mutatják ugyanis, hogy a 85 szupergazdag vagyona ugyanannyi, mint a 3,5 milliárd legszegényebb emberé.    

Egy szám, ami sokkolta a világot: milliárdosok és nyomorgók penzcentrum.hu

"A tanulmány szerint a gazdasági erőforrások hatalmas koncentrációja veszélyezteti a politikai, gazdasági rendszerek működését, fokozza a társadalmi feszültségeket."

Segíthetek? Nem merek...

2010. szeptember 27-től szabaddá vált ugyan a magán pálinkafőzés, de mint a NAV szóvivője a Kossuth Rádió reggeli műsorában már tavaly nyáron elmondta, az otthon legálisan előállított párlat a törvény szerint csak saját fogyasztásra használható föl. A bírság a meg nem fizetett jövedéki adó kétszerese, illetve magánszemélynél legalább 30 ezer forint.

Jogot sérthetett hir24

"Tehát, ha valakinél találnak akár fél liter pálinkát, amit a szomszédtól kapott, akkor ebben az esetben is minimum 30 ezer a büntetés – hangsúlyozta a Kossuth Rádióban a NAV vám- és jövedéki szóvivője. ... Korábban nagy sajtóvisszhangot kapott, amikor egy házaspárt a rokontól kapott házi pálinka miatt büntettek meg egy közúti ellenőrzésnél...." 

Magyar Krónika előzetes

A tárgy nívós és sikeres folyóirat alapítása, mely eszméinket hirdeti. Táborunk többsége szerint a lapalapítás bukás. Mások szerint e vélekedés babona. Ezek azt mondják: vágjunk bátran bele. De. Legyen e lap az állam által támogatott kulturális innováció egyik eleme. A példányok háromnegyede ingyenesen kerüljön terjesztésre a Nemzeti Könyvtár logisztikája szerint:     A MAGYAR KRÓNIKA folyóirat szerző toborzó levele   444.

" ... Ha az indító szerkesztőségi ülésen Orbán Viktor – nem mint a Fidesz vezére, hanem mint miniszterelnök – megjelenik, és nevét adja egy sokszínű, sokféle értéket képviselő folyóirathoz, az véleményem szerint jó is lehetne. Ezt szerintem megteheti bármelyik, mindenkori miniszterelnök, ha olyan kezdeményezésről van szó, amely enyhítené a rettenetes politikai megosztottságot. Nekem is szörnyen elegem van már a szekértáborok harcából. Nálunk minden lap nagyjából besorolható a jobb- vagy baloldalhoz, a kulturális folyóiratok is egy-egy szellemi irányzathoz. És a táborok közötti szakadékok egyre mélyebbek. Ezért tartanám fontosnak, ha végre létrejönne egy olyan folyóirat, amely a megosztás helyett tényleg integráló lenne... "  http:/      Szinetár Miklós Szekértáborokról és megbékülésről 168ora.    

Internet csőcselék

Demokratizáltuk a boszorkányüldözést, a paparazzi-fotózás semmi a digitális hatalommal felfegyverzett igazságosztó csőcselékhez képest" - írja a Forbes, majd így folytatja: - „Felháborodtunk Justine Sacco megjegyzésén, nevettünk rajta, örömmel figyeltük, ahogy élete tönkremegy pár óra alatt. Tulajdonképpen csak egy futó ötlet volt a megleckéztetés, pár hét múlva nem is emlékszünk a nevére. Jó szórakozás volt".     Csőcselék mentalitás az interneten  hetivalasz.

"Karácsony előtt Justine Sacco, az amerikai InterActiveCorp kommunikációs igazgatója üzleti útra Afrikába indult, mielőtt felszállt a gépre Twitter-üzenetet küldött: „Afrikába megyek. Remélem, nem kapok AIDS-t. Csak viccelek. Fehér vagyok”. ... Amikor leszállt, közölték vele, hogy kirúgták munkahelyéről. A 12 órás utazás ideje alatt ugyanis Twitter-üzenetére több tízezren reagáltak, s a média is felkapta az esetet. Valóságos bosszúhadjáratot indítottak ellene fajgyűlölet miatt. Megerőszakolással, kínzással, gyilkossággal fenyegették nemcsak őt, de egész családját is. Feltörték Facebook-, Instragram-oldalát. A Redditen fórumot nyitottak a témáról, ahol tovább gyalázkodtak. Justine Sacco minden közösségi oldalát törölte, de már késő volt. Az internetes „csőcselék" elintézte. Élete pár óra alatt tönkrement." 

A torzó egész lesz

Tovább szigorítanák a már most is szigorú abortuszszabályozást Lengyelországban...  erről vitatkozott egy tévéműsorban egy ismert feminista egy ultrakonzervatív parlamenti képviselővel. A vita váratlan irányt vett, amikor Catherine Bratkowska az élő adásban bejelentette, hogy terhes, és akármit is mondanak mások, el fogja vetetni a gyerekét... később ezt azzal egészítette ki, hogy az abortuszt – „hogy viccesebb legyen″ – pontosan karácsony este szeretné elvégeztetni.    Abortusszal ünnepelné a Karácsony estét  index.hu

... szombaton váratlan ajánlatot kapott az egyház felől. Bratkowska költőinek szánt kérdésére (mégis mit csinál valaki, ha egy nő azt mondja: terhes vagyok, és el akarom vetetni) egy jezsuita szerzetes konkrét választ adott: „szeretném örökbe fogadni a kisbabáját” – közölte vele Gregory Kramer atya. A 37 éves pap, úgy tűnik,  komolyan gondolta a dolgot: „Ez részemről a rend szabályainak felrúgása és a papságból való kilépés lenne. De a válasz komoly, nem valami médiapoén.”

A karácsonyi abortusz bizarr ötletét utólag csak erős iróniának nevezte. „Nem akartam senkinek megbántani az érzéseit, de az én nézőpontom szerint nem teszek semmi rosszat” – mondta egy interjúban. Jézus különben is sokkal jobban együttérzett a nőkkel, mint a 3 milliméteres embriókkal – merészkedett a feminista teológia ingoványos mezejére.

Minden harmadik gyermek hivatalosan nem létezik

A születésekor nem anyakönyvezett vagy a személyazonossági dokumentumok nélküli gyermeket gyakran kizárják az oktatásból, az egészségügyi ellátásból és a szociális háló védelméből. Ha a gyermekek elszakadnak szüleiktől, például természeti katasztrófák, konfliktusok idején vagy kizsákmányolás következtében, egyesítésük a családdal sokkal bonyolultabb, ha nincs róluk hivatalos dokumentum - hívja fel a figyelmet a jelentés.    UNICEF: minden harmadik gyerek hivatalosan nem létezik  komlomedia.hu

2012-ben globálisan csak az újszülöttek mintegy 60 százalékát anyakönyvezték. Térségenként igen eltérőek az arányok: a legkevesebb gyermeket Dél-Ázsiában és Fekete-Afrikában regisztrálták hivatalosan. A legalacsonyabb szintű az anyakönyvezés Szomáliában (3 százalék), Libériában (4), Etiópiában (7), Zambiában (14), Csádban és Tanzániában (16), Jemenben (17), Bissau-Guineában (24), Pakisztánban (27) és a Kongói Demokratikus Köztársaságban (28 százalék).

Muszáj

 A keresztelő után a lelkipásztor leginkább a hívőkről és a hitetlenekről beszélt. Kb. ennyi ragadt meg bennem, ugyanis engem az ilyen dolgok egyáltalán nem érdekelnek, és igazából nem is nagyon fogott meg, amit mondott. Sose voltam hithű református és szerintem nem is leszek, bár ki tudja még, mit hoz az élet. Elég sokat álltunk és énekeltünk, elmondtuk a ,,Mi atyánk..”-ott és a ,,Hiszek egy istenben..”-t.  tirekifi.hu Riport az istentiszteletről

"Én összességében valahogy frusztráltan éreztem magam a templomban. Úgy éreztem, hogy nem vagyok ide való ...  Az utolsó 20 percben már nagyon untam az egészet, 2 percenként néztem az időt, hogy mikor lesz már végre vége."

Iszonyat "jó" dizájner drog

Gyakorlatilag emberkísérletek folynak, senki nem tudja, hogy az összekutyult szereknek mik lesznek a hosszú távú káros, vagy végzetes következményei.  dizájner drogok    nlcafe

"Nem kell a gyerekeknek előadást tartani, de a mesék kapcsán szóba lehet hozni, hogy léteznek drogok, és azt is, hogy ezek mit okoznak. Az biztosan nem érdekes, hogy hogyan hatnak ezek a szerek a szerotonin nevű boldogsághormonra, de egyetlen dolgot mindenképp mondjon el neki: a drogok megváltoztatnak, és úgy változtatnak meg, hogy magába a változás folyamatába nem lesz beleszólása. Az egyetlen megoldás, ha nemet mond rá. Ezt kell tudnia róla a gyerekének."

A szili szóló szőlő szála szele széle szüle

Hazánk éghajlati adottságai tökéletesek a szőlőtermesztés számára, semmi okunk nincs tehát, hogy kertünkben legalább néhány tőkét ne telepítsünk.  

bio csemegeszőlő  www.treemail.hu

"A vegyszerek felhasználása nélkül termesztehető szőlőfajták iránt évtizedek óta jelentkező és egyre fokozódó igény terelte a szőlőnemesítés híres „műhelyeit” az ilyen fajták előállítása felé. Ma már több tucatnyi csodálatos csemegeszőlő fajta létezik, melyek a vegyszerek teljes mellőzésével is csodálatos élvezeti értékű gyümölcsöt teremnek (bio-borszőlők is vannak, de azokra itt nem térünk ki). E fajták kiemelkedően jó ellenállóságot, de legalábbis jó toleranciát mutatnak a szőlő három legádázabb ellenségével, a peronoszpórával, a lisztharmattal és a rothadással (botrítisz) szemben."

Erős Pista egoista

A posztmodern korszak emberének élete olyan bonyolult, aminek áttekintése és főleg megértése nem történhet meg a kényelmes íróasztalok és kiváltságok közepette.  Egy egoista társadalomnak semmi esélye     mno.

"Sokan valamiféle hurráoptimizmussal még mindig arról beszélnek könnyekig meghatva, hogy a magyar társadalomban milyen fontos helyen szerepel a gyermekvállalás, addig mindennek az adatok tendenciózusan ellentmondanak. Míg 2000-ben hetvenhét százalék, addig 2008-ban a fiataloknak már nyolcvannégy százaléka élt gyermek nélkül. Ezzel párhuzamosan csökken az egy- vagy több gyermekes fiatalok száma is."

Az udvari bolondok ideje

A turistáknak gyönyörű hely Magyarország, de aki ide költözik, rengeteg bürokráciára, csúszó- és hálapénzfizetésre számíthat – mondja Allan Boyko, aki kanadaiként tíz évet töltött Magyarországon, és máig nem érti, hogy ha valami nem működik, hogy lehet, hogy évek múlva sem próbálja senki megjavítani. Ez a magyar pokol   index

"... élveztem a munkát. Magyarország tele van botrányokkal, Kanadában sokszor kóbor kutyákról írnak cikkeket. Rengeteg a korrupció, szerkesztőként sötét üzelmekről mindig jó hírt adni. Az emberek panaszkodnak, hogy a médiában sok a negatív hír, de nézzünk szembe a tényekkel: miről beszélnek, pletykálnak az emberek? Hát, nem arról, hogy valaki milyen nagyszerű dolgot csinált. A rossz érdekli őket, és Magyarországon nagyon sok rossz van. ... A magyar nagyszerű nép, és sok ragyogó elmét adott a világnak, elég csak azokra a kutatókra gondolni, akik Nobel-díjat kaptak, a legtöbben miután már elhagyták az országot. De valahogy a társadalomban meglévő irigység miatt elfogadhatóvá vált, hogy az emberek visszatartsák egymást az építkezés helyett. "

Oldalak