Fröccs

S mert a részeg embert utálom, legalább úgy, mint a kákabélűt, aki fanyalogva ásványvízzel keveri a bort – meddig és miért akarsz ilyen óvatosan élni, szomorú barátom? - tartok majd egy kivénült sváb csaposlegényt, aki megtanít vendégeim számára fröccsöt készíteni. Mert a szódavíz nem ásványvíz, ezt jegyezzük meg jól. A szóda már a civilizáció, az igaz, de nemzedékek és évszázadok fortélya kellett hozzá, míg a magyar megtanulta és feltalálta a fröccsöt, ami a hosszú élet titka. Márai Sándor A magyar borokról

"Sajátságos, de igaz, hogy fröccsöt nem tud a magánember készíteni. Hiába tanulod meg a leckét, hasztalan vásárolsz háromdecis poharakat, igen, hiába méred ki és vegyíted aggályos gondosan a két deci bort egy deci szikvízzel, a fröccs képletét csak hivatásos csapos ismeri. S a magyar, mikor feltalálta ezt a csodálatos bölcs és óvatos vegyüléket, mely elég tömény ahhoz, hogy sarkalja a borozgató férfi képzelőerejét, s ugyanakkor eléggé szelídített, hogy ne ártson a nemesebb szerveknek, mély élettapasztalatról tett tanúbizonyságot. Mert minden ásványvíz gyászos dolog, elrontja a bor jellemét, de a szikvíztől a badacsonyi vagy egri fehér illata nem változik, s a fröccs óvatos-okos keverési aránya, hála az évszázados gyakorlatnak, megóvja a magyart mindenféle kilengéstől. Magánember nem tud fröccsöt keverni. A „tréfa”, a „házmester a „hosszúlépés” keverési titkát könnyebb meglesni, mint a fröccs készítésének mesterségbeli rejtelmeit."

Übermensch

A modern társadalmaknak őszintén szembe kell nézniük azzal a kérdéssel, hogy sok olimpiai sikerre, vagy inkább tiszta sportéletre vágynak – a kettő együtt ugyanis nem elérhető. Különösen akkor alakulna ki elfogadhatatlan helyzet, ha bármely országban a politikai elit éppen a kiemelkedő olimpiai sikerekkel, mint a nemzeti dicsőség jelképeivel akarná legitimálni és stabilizálni politikai hatalmát. Ines Geipel szerint példa lehet erre Kína szereplése a Pekingi Olimpiai Játékokon. index Tapsoljunk genetikailag módosított sportolóknak


"Azon is kell gondolkodnunk, hogy ha katonáink hosszú időn át Irakban vagy Afganisztánban járőröznek, és hétköznapjaik során nyilvánvalóan ki vannak téve a közvetlen testi támadás veszélyének, akkor vajon az ő esetükben megengedhetőnek tartanánk-e ilyesfajta beavatkozásokat. Egyrészt maga a beavatkozás kockáztatná a katona egészségét, másrészt viszont, ha a beavatkozás sikeres, akkor jelentős előnyt nyújtana nekik az esetleges test-test elleni harcban. Vajon elvárhatjuk-e katonáinktól, hogy a mi civil morális aggályaink miatt ezektől a lehetőségektől megfosztva szolgálják hazánkat? De ha tőlük nem vennénk el a saját testük feletti döntés jogát és felelősségét, akkor miért korlátoznánk ebben másokat, mondjuk éppen a sportolókat? És ha honfitársainknak joga van plasztikai műtétekkel megváltoztatni testi adottságaikat, akkor vajon miért nem tehetik meg ezt a szüleiktől örökölt genetikai korlátjaik felülírásával?"

Vad Ászok

Egy útra tévedt vad elütésekor az anyagi kár a kisebb gond, de ha szerencsésen megússzuk sérülés nélkül, előbb-utóbb elkezdjük számolni a százezreket, és szeretnénk, ha valaki meg is térítené a kárunkat. Sok mindentől függ, hogy ki fizet a végén, ezért ha bekövetkezett a baj, mindenképp rendőrt kell hívni. Azt érdemes rögtön az elején tudomásul venni, hogy az állatok sosem hibásak. Mindegy, hogy szarvas, őz, vaddisznó, róka, fácán, nyúl vagy éppen sündisznó, az biztos, hogy régebb óta honos a területen, mint az úttest.

Vadgázolás – Milliókat fizethetsz, ha elütsz egy állatot - Player.hu

"A vadbaleseteket teljesen nem tudjuk kizárni, ám ha betartjuk az alapvető játékszabályokat, nagy eséllyel megússzuk Bambi kivégzését, a sajátunkról nem beszélve."

Flashmob

 „A spanyolországi Sabadell városának egyik zsúfolt terén egy kislány aprópénzt dob egy utcazenésznek látszó férfi kalapjába, mire az Beethoven Örömódáját kezdi játszani, mely egyben Európa himnusza is.”   nlcafe.hu/komolyzene-flash-mob/

„A komolyzenei flash mobbal, vagyis villámcsődülettel az egyik helyi bank alapításának 130. évfordulója alkalmából lepte meg a várost, melynek nevét is viseli. A váratlan eseményt láthatólag a gyerekek élvezték a legjobban, de a felnőtteknek sem volt ellenére, olyannyira, hogy akadtak, akik még az éneklésbe is bekapcsolódtak, mások viszont okostelefonjaikkal örökítették meg az alkalmi koncertet.”

Huszárvágás Svédországban

Utuk folytatását tervezik az állatkínzásért őrizetbe vett huszárok Svédországban. Azt mondják, be volt tervezve a kényszerpihenő. A lovakat ápolják.  index.hu/belfold magyar huszárok Svédországban

"Fájdalomcsillapítót és gyulladáscsökkentőt kapott a korábban állatkínzással gyanúsított két várpalotai huszár Kőrös nevű hucul lova Svédországban; a nyolcezer kilométeres utazás nincs veszélyben."

A walesi bárdok

Magyarul hangzik el A walesi bárdok című kantáta pénteken a Művészetek Palotájában. Karl Jenkins Walesben élő brit zeneszerző Arany János balladájára komponált művének angol nyelvű ősbemutatóját tavaly június 21-én tartották.  kulturpart Arany Jánost zenésítik meg a MÜPÁban

"A walesi bárdok megzenésítésének ötlete a Concert Masters International Budapest igazgatójától, Irinyi Lászlótól ered, ő hangolta össze a többéves munkát. A zeneszerzőről elmondta: Karl Jenkins az 1960-as és 1970-es években a montreux-i dzsesszfesztiválok üstököse volt. Jenkins a ma élők közül a legtöbbet játszott kortárs komponista, zeneműkiadója az egyik legpatinásabbnak számító Boosey&Hawkes, CD-it az EMI jelenteti meg.

A zeneszerző azért vállalta a ballada megzenésítését, mert véleménye szerint a walesi és a magyar történelemben sok a párhuzam, ráadásul két olyan népről van szó, amelynek nyelve nem hasonlít az őt körülvevő szomszédokéra. Arany János szövege első olvasásra megragadta, képzeletét felvillanyozta, így született a kantáta alcíme: A civil kurázsi dicsérete - In memoriam Arany János."

Mobilpap

A Mobilpap nem reklámoz egy vallást vagy felekezetet sem. Minden elvégzett szolgáltatásról emléklapot ad, és az adatvédelem elveinek szigorú betartásával anyakönyvet vezet. A Mobilpap egyszeri vagy többszöri igénybevételéhez nem kell tagsági díj, nyilatkozat, vagy egyházi adófizetés, tehát anyagi vagy felekezeti elkötelezettség. A megrendelő kérésére azonban a Mobilpap a szolgáltatás elvégzését követően is lelkigondozói kapcsolatban maradhat a családdal/családtagokkal, de csakis olyan mélységig és gyakorisággal, amennyire ezt igénylik.  mobilpap

"Ki veheti igénybe? Bárki, aki egyházi szolgáltatást szeretne megrendelni. Fő működési területe Budapest és környéke. Felekezetre vagy felekezeten kívüliségre tekintet nélkül. Különösen ajánlható a Mobilpap szolgáltatás azoknak, akik kiábrándultak az intézményes egyházakból, vagy az egyházi személyekből. Azoknak is lehetősége van tehát Mobilpapot hívni, akik amúgy se jelentenék be szolgáltatás-igényüket az egyházaknál. Hozzájuk is szól a Mobilpap, Isten szeretetével."

Dieselútra ment

A WHO szakértők az elemzések alapján a dízelmotorok kipufogógázait a korábbi IARC 2A, az emberben „valószínűleg daganatképző” anyagok kategóriájából átsorolták az IARC1, vagyis az emberben epidemiológiai adatokkal is bizonyítottan daganatkeltő anyagok csoportjába. Ebbe a kategóriába tartozik az azbeszt, az arzén, a mustárgáz, a dohány és az alkohol.     http://energiaoldal.hu Rákkeltőek a dízelmotorok kipufogógázai

„A munkacsoport arra a következtetésre jutott, hogy a dízelmotorok kipufogógázai tüdőrákot okoznak, és növelik a hólyagrák kockázatát is” – hangsúlyozza a WHO közleménye.

Bőr bakancs

Katonai bőr bakancs - eladó - Budapest
Ár: 2 000 Ft kb 7 €                

  http://www.expressz.hu/ruhazat/egyeb/hirdetes-29626403/

Eladó egy használatlan, bőr, katonai bakancs, gyönyörű állapotban. Bőr talppal, bőr cipőfűzővel, korabeli síléc felcsatolási lehetőséggel, 44-es méretjelzéssel. Egy ilyen darab a megfelelő karbantartással szinte örökre hűséges társ.

Trianon kognitív disszonanciája

A magyar múlt Trianonnál több.   hetivalasz Ki a parkból  Ablonczy Balázs

"Ugyanakkor és mindazonáltal: igazságtalan és kegyetlen békeszerződés volt-e a trianoni? Az volt. Kisebbségi sorba taszított hárommillió magyart? Abba. E tömeg sora rosszabbra fordult-e az impériumváltás után? Bizony ám. A nemzetközi viszonyokban következik-e ma ebből bármi? Aligha.Sok volt a képmutatás az antant és a nemzetiségek érvelésében, s nem is biztos, hogy a történtekért kárhoztatni kell a magyar nemzetiségi politikát, de a tények ettől tények maradnak. S nyolcvanöt év elteltével szembe tudunk-e nézni saját hibáinkkal? Úgy, ahogy a két világháború között a magyar művelődés legjobbjai meg tudták tenni, Németh Lászlótól Babitsig.

Magyarországot nagyhatalmi szándék osztotta fel, mai határai kompromisszum eredményei. Az utódállamok sokkal többet akartak, a nagyhatalmak - főleg az angolszászok - etnikai alapokon méltányosabb területmegosztást. Végül főleg a vasútvonalak döntöttek. Ám ennek ma már semmiféle jelentősége nincs. Az 1929-es angliai cserkészdzsemborira készülve Teleki Pál óvta a magyar küldöttséget a revíziós propagandától, mert arra a külföld "hamar ráun". Ma ilyesféle felvetésekkel nem unnának - egyenesen veszedelmes bolondnak tartanának bennünket. De önmagában még ez sem lenne baj. A határhúzogatás, ide-oda csatolás papírról valóságba való transzponálása klasszikus pótcselekvés, haszna nincs, kára annál több. A térség kisebbségi problémáit nem oldaná meg (az erdélyi magyarság fele nem magyar többségű területen él, példának okáért).
A határon túli magyarságnak pedig immár nem "nemzetstratégia" meg "összmagyarságban való gondolkodás" kell, mert arra volt tizenöt évünk. Hanem autonómia, egyetem, traktor, teleház, szórványkollégium, iskolabusz és a hazai támogatási rendszer radikális újragondolása. A határon túli magyarok a magyar állam siralmas XX. századi szereplésének utolsó kárvallottjai."

Az ember akiben testvére van

Viperákkal és vasrudakkal vertek meg Szabadkán magyar fiatalokat, akik közül az egyik bordatörést szenvedett és kórházban van - közölte az újvidéki Magyar Szó internetes kiadása szerdán. hvg Szabadkán magyar fiatalokat vertek szerb fiatalok

"...megjelent egy 15–20 tagú, szerb fiúkból álló csoport. Odamentek a magyar fiatalokhoz, és annyit mondtak: jobb lesz, ha elmennek, ha nem akarják, hogy baj legyen, hogy megverjék őket. Azonnal el is indultak, de a szerbek üldözőbe vették őket, és két fiút sikerült elkapniuk.  ...rendszeresen "járőröző" fiatalok csoportjáról van szó, akik "vadásznak” a magyarul beszélő fiatalokra, és ha kellő fölényben vannak, megtámadják őket."

Hogyan állítsunk elő emberi roncsot?

Kelet-Németországban sok ezerre becsülhető azoknak az egykori fiataloknak a száma, akiket állami erőszakkal elvettek szüleiktől és kényszer-adoptáció keretében olyan „gyermekvédelmi” intézményekbe zártak, ahonnan húszévesen csak emberi roncsok kerültek ki – ismertette a rémes tényeket Hildigung Neubert, Türingia tartomány Stazi-dokumentumok kezelésével megbízott kormánybiztosa.   http://mno.hu/Honeckerné szocialista embertípust akart/gyerekagymosodák az emberarcú NDK-ban

"A büntetési szándék és az ideológiai (át)nevelés egyidejűleg jellemző volt rájuk. Azok a gyerekek kerültek ide, akiknek a szülei politikai foglyokká, vagy köztörvényes elítéltté váltak, vagy netán csak „disszidáltak” az NDK-ból. Sokszor a kényszer-adoptáláshoz elég volt az is, hogy hatóságilag megállapították: a szülő nem megfelelő a szocialista nevelésre, mert például antikommunista nézeteket vall, vagy mert vallásos. A „beutalóhoz” az iskolakerülés vagy a magatartászavaros viselkedés is elég volt (ma az ilyet különleges nevelési igényű gyereknek mondanánk), sőt megtörtént, hogy egy megerőszakolt lányt irányítottak ide, mondván, kapcsolati zavarai vannak a közösségben. Akadtak olyan párttagok is, akik önként adták be a gyereküket, mert maguk nem bírtak vele, de a Jugendwerkhofba került renitensek sorát gyarapították a rocker, a punk, a neonáci fiatalok is, és minden kamasz, aki valamilyen irányba kilógott a sorból – aki az életkorának megfelelő lázadást az átlagnál látványosabb formában élte meg"

Elgondolkodtató rajzok Pawel Kuczynskitől

Pawel Kuczynski egy lengyel művész, aki a szatirikus  illusztrációkra specializálódott. A diplomás grafikus elgondolkodtató képeivel már közel száz díjat és kitüntetést gyűjtött be. haerdekel.hu / elgondolkodtató

"A legtöbb műve komoly témákkal foglalkozik, mint például a szegénység, a kapzsiság, a hazugság és a halálozás. Míg a grafikák mondanivalója messzemenőkig éles, a stílus amiben rajzol kifigurázza ezeket a nehéz témákat, így azt gondolom a legjobb módját választotta, hogy elgondolkoztassa az embereket." 

Stop a gazemberségnek

Botrányt okozott Moszkvában egy magas rangú csecsen tisztviselő felesége, ezért Ramzan Kadirov elnök a férj eltávolításáról döntött szombaton.

„Köpök mindenkire, ott parkolok, ahol akarok” feliratú matricákat ragasztottak járművekre a „SztopHam!”, azaz „Stop a gazemberségnek” elnevezésű országos mozgalom aktivistái május elsején Moszkva egyik kedvelt bevásárló és szórakozó központjánál. A Nasi (Mieink) mozgalomhoz tartozó Kreml-párti fiatalok a kijevi pályaudvar melletti Európa Centernél jelölték meg azokat a – többnyire méregdrága – autókat, amelyeknek tulajdonosai szabálytalanul parkoltak az épületnél.

"Moszkvában általános jelenség, hogy a jómódú, luxus kategóriájú  autók tulajdonosai nem törődve a szabályokkal állítják le autójukat a legkülönbözőbb helyeken, vagy éppen a járdára hajtanak fel, hogy kikerüljék a dugót. A rendőrök nem lépnek fel ellenük, mert esélytelenek a jó kapcsolatokkal rendelkező dúsgazdag szabálysértőkkel szemben."               index. stop a gazemberségnek   

Az akciót videóra vették, így azt is, amikor a csecsen elnököt az orosz államfőnél képviselő egyik tisztviselő, Tamerlan Mingajev felesége közölte: elvi okokból nem viszi odébb az autóját, majd durván fenyegette a fiatalokat, mert filmezték. „Ha ne adj isten felkerül a Youtube-ra ez a videó, megesküszöm, hogy a föld alól is előkerítelek, és a lábadat tőből tépik ki” – mondta a magas rangú csecsen tisztviselő felesége. Mint lent látható, a fenyegetés nem hatott.

Felhőnézés - Lajkó Félix

"... Hagyod, hogy ezek közül valami hasson rád, és belefolyjon a muzsikádba?
Az a természet inkább. Nem vagyok egy magamba forduló típus, de úgy látszik, inkább a versek, meg a felhőnézés áll hozzám közel, más nem nagyon tud megérinteni.

Nem is jársz szórakozni sem?
Az egész életem egy szórakozás végül is, külön nem kell eljárjak. Az utazás is ilyen, egész életemben úton vagyok, minek menjek még külön valahová?...   index  http://langologitarok.blog.hu/ Rajtam látszik,hogy valami nem stimmel - Lajkó félix- interjú

... És a New York-i fellépés?
Azok az életben ilyet még nem hallottak, fogalmuk nem volt mi történik. Itt például ismerik a hegedűt. New Yorkban legfeljebb hallották a Muzsikást. Énrólam meg azért látszik, hogy valami nem stimmel. Nem vagyok hülye, látok magamról felvételeket, őrülten nézek ki. Fogalmuk nem volt, mit kell ezzel kezdeni. Még erősítés nélkül is zenéltünk, ahol oda is kellett figyelni. Amikor jöttünk ki, látszott rajtuk, hogy nem értik ez most mi volt. Konkrétan nem mondták, hogy szar lett volna, de nem értettek szerintem egy hangot se.

Robotszex 18+

Új-Zélandi kutatók szerint az emberiségnek nem lesz különösebb gondja átállni az örömlány-robotokra.
Az Ian Yeoman és Michelle Mars alkotta szerzőpáros a Futures tudományos szaklapban jelentette meg Robotok, emberek és szexturizmus (Robots, men and sex tourism) című eszmefuttatását. A Wellingtoni Egyetem munkatársai szerint akár már 30 év múlva is rendelkezésünkre fognak állni olyan, emberszerű robotok, melyek elsődleges feladata a prostitúció.  hir24. Évtizedek kérdése, hogy robotokkal


"Az új-zélandiak szerint ráadásul ez számos előnnyel is járhat. Ezt bizonyítandó egy amszterdami piros lámpás negyedet tárnak elénk a 2050-es évből: egyes szexklubok kizárólag androidokat foglalkoztatnak, ráadásul a helyi önkormányzat annak ellenére támogatja a szexturizmust, hogy számos szexuális úton terjedő betegség már ellenáll a gyógyszeres kezelésnek. "Minden android baktériumoknak ellenálló rostokból készül, az emberi nedvek pedig könnyen öblíthetőek, így biztosított, hogy a szexuális úton terjedő betegségek ne terjedjenek a felhasználók között."
A szerzők szerint további előny lehet, hogy az ügyfelek nem éreznek megbánást, nem gondolnak az aktusra megcsalásként, hiszen ezek a robotok az emberiség szemében nagyon fejlett szexjátékok lesznek - ennek köszönhető az is, hogy különösebb problémák nélkül elfogadhatóvá válik jelenlétük és "használatuk". A helyzet egyedüli vesztesei - legalábbis a kutatók szerint - az emberi szexmunkások lesznek, akik nem tudnak majd lépést tartani az árral, a minőséggel és a higiéniával."

Akarsz-e játszani?

Méhek taroltak a brazil bajnokin

A Bahía állambeli bajnokságban lejátszott Fluminense de Feira–Juazeirense meccset kívülről szemlélve vicces támadás miatt kellett egy időre megszaktani. Ha ott lettünk volna, nem nevetnénk, az tuti.
Szempillantás alatt mindenki elvágódott, pár szurkoló egy hatalmas transzparens alá menekült a méhraj elől. Volt viszont pár drukker, aki nem zavartatta magát, a felvételen látható rövidgatyás, kék mezes fiatalember nem is nagyon érti, minek bújkálnak a többiek. Ha nem csak az események alá kevert zenét hallanánk, hanem a zümmögést is, félnénk.
Amikor a veszély elhárult, folytatták a meccset, amit a Fluminense nyert 1-0-ra.  http://sportgeza.hu mehek taroltak a brazil bajnokin


Valóban furcsa a fekvő focista. Fogalmam sincs miért fekszenek. Életszerűtlen, idegen. Mint egy rossz álom. Fel sem lehet fogni, hogy mi történik. Az oka nem is látható. Csak a következmény. Fekszenek feszülten és várnak. Némán fekszenek.

Az igazi foszlós fonott kalács


Régi vágyunk egy olyan igazi "békebeli", foszlós fonott kalács készítése. Sokszor csinálunk kalácsot, de megmondom őszintén, így még egyik sem sikerült. Alapja az általam oly sokszor említett kalács recept, de némi módosítással, ezért újra begépelem.
Kalács alap tészta ( érkezési sorrendben, kenyérsütő géphez, természetesen elkészíthető kézzel/robotgéppel is, de számoljunk rá 1 óra plussz kelesztést, mert ennyi ideig keleszti a gép) 

Az igazi foszlós kalács - Max konyhája

15 gr olaj, 15-20 gr só, 100 gr cukor, 15 gr vaníliás cukor, 60 gr vaj, 270 ml 1,5%-os tej, 2 db tojás sárgája, 100 gr rétesliszt, 260 gr kenyérliszt (BL80), 300 gr sima liszt (BL55), 11 gr szárazélesztő, és egy tojás felverve a kenéshez.

Fontos!: minden alaktrész szobahőmérsékletű, kb. 2 órát várakoztak a pulton, a liszt szitálva, a tojás sárgája és a vaj a tejben.

Drága dolog a bizalom

„A brit tanárok több mint egyharmada elismeri, hogy képes lenne beleírni a diákjainak a dolgozatába annak érdekében, hogy azok jobb eredményeket érjenek el – derült ki egy felmérésből, amelynek az eredményeiről a The Guardian számolt be. A felmérés szerint a válaszadó tanárok mintegy 35 százaléka úgy érzi, hogy olyan nagy mértékű a nyomás, hogy a diákjaik minél jobban teljesítsenek, hogy akár csalnának is a jobb eredmények érdekében.”

Csaló tanárok? - nyest.hu 

Ugyanakkor a brit oktatási hivatal úgy nyilatkozott, hogy a szülők „mélyen fel lesznek háborodva”, ha a tanárok valóban manipulálják a diákok eredményeit. „Nincs bocsánat az ilyenfajta tanári csalásra. Ez ugyanis aláás számos más dolgot is: tönkreteszi a gyerekek nevelését és megszünteti a társadalomnak az oktatásba és a tanárokba vetett hitét”

Várj reám

Aztán mégis megtörtént, amiben egyre kevesebben mertek reménykedni: március 26-án, hétfő hajnalban a Szólóvitorlázás Facebook-oldalon megjelent a hír: "Rakonczay megcsinálta! Sikerült a világon eddig egyedülálló kisérlet - kenuval átkelni szólóban az Atlanti óceánon. Rövid sms-ben kaptuk Gábor feleségétől a hírt." Később Rakonczay Viktória az MTI-nek nyilatkozva megerősítette a hírt:  vasárnap este éjfél felé sikerült beszélnie férjével, aki jól van, és akivel azért nem sikerült kapcsolatot teremteni heteken át, mert telefonja tönkrement a belekerült sok víztől.     sport.msn.mainap.hu Rakonczay Gábor megérkezett

"Amikor felborult, a kenu fejjel lefelé stabillá vált, a tőkesúly fölfelé állt és a víz a szellőzőn keresztül ömlött befelé. A hajó annyira megtelt vízzel, hogy csak körülbelül 10 centiméternyire látszott ki a vízből. Gábornak egy nagy hullám segítségével sikerült visszabillentenie a hajót, aztán két napig küzdött azzal, hogy egyenesben tartsa és hátulról kapja a hullámokat, nehogy megint felboruljon."

"Rakonczay Gábor a tervezett 80 helyett 60 nap alatt szelte át egyedül kenuval az Atlanti-óceánt. Vasárnap épen és egészségesen kikötött Antigua szigetén."

Oldalak