Botrányt okozott Moszkvában egy magas rangú csecsen tisztviselő felesége, ezért Ramzan Kadirov elnök a férj eltávolításáról döntött szombaton.

„Köpök mindenkire, ott parkolok, ahol akarok” feliratú matricákat ragasztottak járművekre a „SztopHam!”, azaz „Stop a gazemberségnek” elnevezésű országos mozgalom aktivistái május elsején Moszkva egyik kedvelt bevásárló és szórakozó központjánál. A Nasi (Mieink) mozgalomhoz tartozó Kreml-párti fiatalok a kijevi pályaudvar melletti Európa Centernél jelölték meg azokat a – többnyire méregdrága – autókat, amelyeknek tulajdonosai szabálytalanul parkoltak az épületnél.

"Moszkvában általános jelenség, hogy a jómódú, luxus kategóriájú  autók tulajdonosai nem törődve a szabályokkal állítják le autójukat a legkülönbözőbb helyeken, vagy éppen a járdára hajtanak fel, hogy kikerüljék a dugót. A rendőrök nem lépnek fel ellenük, mert esélytelenek a jó kapcsolatokkal rendelkező dúsgazdag szabálysértőkkel szemben."               index. stop a gazemberségnek   

Az akciót videóra vették, így azt is, amikor a csecsen elnököt az orosz államfőnél képviselő egyik tisztviselő, Tamerlan Mingajev felesége közölte: elvi okokból nem viszi odébb az autóját, majd durván fenyegette a fiatalokat, mert filmezték. „Ha ne adj isten felkerül a Youtube-ra ez a videó, megesküszöm, hogy a föld alól is előkerítelek, és a lábadat tőből tépik ki” – mondta a magas rangú csecsen tisztviselő felesége. Mint lent látható, a fenyegetés nem hatott.

Magyarázat van, mentség nincs. Ezt szoktam mondogatni a védhetetlen helyzetekben, melyekben nekem is volt részem. Valaminek meg kellett volna történnie, és nem történt meg. Mert elkéstem, elfelejtettem, elnéztem, elírtam. Magyarázatom volt. Elaludtam, előző nap hosszú volt, nem néztem meg a naptárat. Ezek igazak is általában, de a tényen nem változtatnak. Nem történt meg, aminek meg kellett volna történnie. (Nyilván az ellenkezője is igaz, megtörtént, aminek nem kellett volna)

Itt van hazájának képviselője az orosz fővárosban. Megfenyegeti azokat a fiatalokat, akik őt figyelmeztetik a szabálytalan parkolásra. He felkerül a netre ez a video, ki lesz tépve a lábad tőből. A szabálytalanságon, törvénytelenségen kapott ember agresszív lesz, megsértődik, és intézkedik. Fenyegetőzik. Nem kell messzire mennünk. A doktori címet viselő vezető, aki sokat másolt. Egy volt elnök, aki egy szakdolgozaton szenved most. Most megtalálja vagy ne találja. Mi is a jobb. Egerben egy-egy vezető személy, aki nem tudja elválasztani a politikai nézetét az irodalomtól, színháztól, fellépéstől. Ezért kedvesen eszdéeszes büdös zsidóz. Utána meg felháborodik, ha rákérdeznek és vetít. Nem úgy, nem azt mondtam, sőt csak kérdeztem. A ki nem írt nemzetiségű hordacsapat, aki egy motorost vert péppé, majd ötvenezret követelt tőle, mert az ő lánykájuk kivilágítatlanul és szabálytalanul az amúgy nem gyorsan hajtó segédmotorkerékpáros elé hajtott, és ütköztek. Egyébként nem sérült meg a gyermek.

A fiatalok matricáznak. Leszedhető, és különösebb kárt nem okoz a matrica. Zavaró, ez tény. „Köpök mindenkire, ott parkolok, ahol akarok” Ez a felirat.

Hová is ragasztanánk ilyen matricát, matricákat és milyen szöveggel?

Most elhelyezek egy matricát itt.

Akik kisajátítják Isten és/vagy Krisztust maguknak.

"Valóban nehéz helyzet: Krisztusi Lélek nélkül legigazibb kereszténynek mondani magunkat. ... Legalábbis kétségtelen, hogy az az Antikrisztus-gondolat, mely a bibliai – ószövetségi és újszövetségi - értelmezés szerint a történelmi tragédia végső aktusát jelenti, nem egyszerűen hitetlenség vagy a keresztyénség tagadása, materializmus vagy valami ehhez hasonló, hanem vallási névbitorlás: Krisztus nevét az emberiség olyan erői sajátítják ki, melyek lényegükben és valójában idegenek és egyenesen ellenségesek Krisztussal és az Ő lelkével szemben.”  (Vlagyimir Szolovjov Az Antikrisztus története)

 

 

 

 

 

Egy-egy művet ajánlok olvasásra:

http://doktori.bibl.u-szeged.hu/520/1/de_3450.pdf   FARKAS ZOLTÁN   A mindenegység vándora – Vlagyimir Szolovjov   DOKTORI ÉRTEKEZÉS (meg persze az eredeti könyvet Az Antikrisztus története

 http://www.angelfire.com/home/ishahakny/  Izrael Shahak     Zsidó vallás, zsidó történelem   (alternatív)

 

Fájlmellékletek: 
Képgaléria: 

Hozzászólások