Megdöbbentő fotók és a környei polgármester részletes beszámolója támasztja alá, hogy milyen nehéz napokat éltek át a hosszú hétvégén egy nyugat-magyarországi település lakói, és mindazok, akik ott kerültek a hóvihar fogságába. A lakosság saját maga szállt szembe a hótömeggel, és utólag kiderült, nagyon jól döntöttek. A harmadik napon kértek először külső segítséget, és hidegzuhanyként érte őket a válasz.   Hókáosz stop

"Környe polgármestere köszönetet mondott a segítségért, amit a közösség a március közepén bekövetkezett váratlan időjárási helyzetben nyújtott. A köszönőlevélnek azonban nem szerepel a címzettjei között a hivatásos katasztrófavédelem. A közútkezelő pedig kemény kritikát kapott."

Kerestem egy cikket, ahol sok a hó, meg emberi indulat, hogy helyeselhessek vagy tagadhassak, de mindenképpen leírhassam az elmúlt napok történéseit, kicsit szubjektíven. Bár a mi helyszínünk Mocsa és az M1 autópálya.

Március 14. Esik  a hó. Nagy ügy. Láttam már márciusban havat. Fúj a szél. Máskor is. Egyre jobban. Hű, kicsit csodálkozom, és már tartok tőle. Jönnek haza a kollégisták és be kell menni értük Tatára, a vasútállomásra. Kocsiba pakolok. Lapát, seprű, rossz szőnyegek, hólánc, víz, balta, kötél. Grébics felé nem merek indulni, mert ott szokta legelőször lerakni a havat a szél. 15.00 óra. Megyek Kocsnak. Az M1 felett kell átmennem egy felüljárón. Áll a sor Győr felé. Kocson integetek a lelkészkollégának. Felismerem az új autójában. Végre sikerült lecserélni  a másikat és ez már legalább hét személyes. Lassan jön. Lassan megyek, mert az utak havasak. Aszfalt sehol sem látszik. De a szél halmozza a havat, kivéve ahol erdősáv van. Ott fekete az úttest. Késésében vagyok, telefonálok a gyerekeknek. Húsz perccel később érek.

Tatáról visszafelé éppen hezitálunk merre is induljunk. Kocsnak, vagy Grébicsnek? Végül előttünk felbukkan egy mocsai autó. A gazdája csirketelepet vezet. Ha Grébicsnek megy, biztos tud valamit. Megyünk utána. Előttünk kamion. Szépen tudunk haladni a Komárom felé vezető úton. A mocsai autó megelőzi a kamiont. Én nem tudom. De a kamion befordul Grébics-pusztánál. Ez jó is, mert itt már töri a hóátfúvásokat. Félútig jön a fatelepre. Innentől szinte csak egy sávon, lendületből lehet az úton haladni. Szembetalálkozunk a gyógytestnevelést tartó hölggyel, aki kis autójával jön. Akkor mi is el tudunk menni a kisbusszal. 16.00 óra. Hazaértünk. Jól döntöttünk, hogy erre jöttünk. Utólag kiderült Kocs felé nem tudtunk volna hazajönni, mert kamionok csúsztak keresztbe az úton.

Megsütöm a pizzát, amit megígértem.  21.51 óra. SMS. Marschall Ferenc  polgármester úr. A Megyei Védelmi Bizottság 3. fokú katasztrófahelyzet miatt a 15-i ünnepség elmaradásáról döntött, és a  Művelődési ház melegedő helynek lett kijelölve.

Egész éjjel hó és szél. Kicsit lapátoltam, de mintha nem csináltam volna semmit.

Reggel ismét megpróbáltam kiásni magunkat, de az utcán teljesen feleslegesen lapátoltam. Hótorlaszok mindenütt. Traktorok, terepjárók érkeztek a Polgármesteri Hivatal elé. Meg egy keringő zöld kisbusz. Megnézem mi ez a csődület. A Műv.házban már az ittrekedt kisbusz utasai, és a egy elakadt hókotró sofőrje melegedtek. A Hivatalban meg jó pár ember tárgyal, hogy helyzet van. Boldogasszony és Tömörd pusztát elvágta a hó és a pályán rekedtek az autók egész éjjelre. Menni kell. Vinni kell. Inni kell. Enni kell. Jó szó kell. Óvodánál találkozó. Aki tud jöjjön, hozzon, öltözzön.

Az óvodában sok asszony. Sok férfi. A faluból összeszedték a a kenyeret. A maszek boltok kinyitottak. Otthonról is elhozták az utolsó kilókat. A gyülekezeti házból elhoztuk a kekszeket, májkrémet, mindent, amit ehetőnek véltünk. 11.00 órára volt készen az első mentőcsomag. Több láda szendvics, több badella forró tea, kb 200 liter fölött és kosárban sonka, kolbász, zsemle csak úgy bedobálva. Traktor elöl töri a felüljáróhoz  a havat. (Ez a kocsi felüljáró, de volt az igmándi is, oda később értünk) A többi autó utána. A vadászok hajtogatják le a drótot a pályánál. Találtunk lépcsőt, egy lapáttal járhatóvá tettük. Elkezdtük lehordani az enni és innivalót. Térdig, combig merültünk a hóba. Több csoportra oszlottunk, két irányba Tata, Tatabánya felé és Győr felé. Gyakorlatilag ez ment egész nap. Hordták ki, amit tudtak és itt csoportok oszottak sötétedésig. A csoportok bővültek, cserélődtek egész nap, ahogy egyre többen jöttek segíteni.

Elkezdtünk kopogtatni az autók ablakain. Sokféle náció rekedt a pályán. Először a személyautókkal, különösen a gyerekesekkel, meg a buszokkal foglalkoztunk. A kamionosoknak nem volt megrázó a várakozás. Néhány kivételtől eltekintve fel voltak készülve, és volt mindenük. Az emberek jó része előző este be volt zárva. Információ nem volt. Jólesett nekik, hogy valaki itt van velük. A rádióból tévedésekkel teli hírek. Senki nem tudott semmit. Minden bizonytalan. Sokan csak pár órás útra készültek. Átvágták két helyen a szalgkorlátot a tűzoltók és a személyautók jó része az átvágásig vissza tudott fordulni délután 3 óráig. De akik azon túl voltak nem. Késő délután elkezdték összeszedni azokat, akik ittrekedtek és éjszakáraTatabányára vitték őket a Sportcsarnokba. Végül a kamionosok maradtak. Az óvodában lángost sütöttek az asszonyok és ezt sötétedésig osztottuk egyre hosszabb szakaszokon.

Egy pozsonyi buszból 46 gyereket és kísérőket beszállítottunk Mocsára az óvodába. El voltak ázva. De a facebook-ra feltett kérésre azonnal háromszor annyi gyermekre való zokni gyűlt össze. Estére értük Révkomárom felől érkeztek szülők és rokonok. El tudtak menni.

Kicsit reménykedtünk, hogy elindul a forgalom. De nem jó hírek jöttek. Ezért másnapra is beszéltünk arról, hogy igyekszünk segíteni. Sok új ember érkezett. Kisütött a nap. Szőny felől lehetett kenyeret hozni. Kocs felé nem nagyon lehetett menni. Terepjáróval már a szántók felől is meg lehetett közelíteni a pályát. Embermagasságú hófalak, de a kamionok között is. Ásványvíz, alma és ami volt mindent osztottak a segítők. Délutánra pedig lapátos csapat alakult, akik kimentek az autók, kamionok közül kiszórni a havat. A szél kicsit csendesedett. Megérkezett a vöröskereszt, tank, rakodók. Estére elindult a forgalom.

A hó és a szél az van. Nincs mit tenni egy ilyen helyzetben. Rendőrök, tűzoltók végig igyekeztek jelen lenni, segíteni. Velünk is volt tűzoltó, aki nem jutott be a szolgálati helyére. Itt szolgálatba helyezte magát. A kommunikációs rendszer nem működött jól, információk töredékesen jutottak el az emberekhez. A média tévedéseket közölt.A hivatalos szervek sem nagyon voltak egymással összeköttetésben. Ezt érzékeltük a helyszínen. Közben politikusok igyekeztek a maguk népszerűségét megalapozni egy-egy fotóval, riporttal. Ennek azért rossz üzenete volt és inkább nevetséges, mint valós értékű. Elkezdték egymást ekézni emberek, politikusok akkor, amikor még a hóban küzdöttek sokan.

A mocsai emberek  és valaki szólt, hogy ő szomódi) segítettek a maguk józan eszéből, a maguk eszközeivel, a maguk erejéből, a maguk pénzéből, amit csak megadott az Isten. Ennek köszönete a sok internetes levél. Egyik nagyon kedves:" ha legközelebb elakadok a hóba, Mocsánál akarok elakadni." Szlovák konzul is telefonált, megköszönve a pozsonyi diákok kimentését. A lapátos csapat munkáját is köszönték.

Valaki fitymálva mondogatta. De hát mi történt. Kis hó, aztán csak vittetek enni és inni. Nem nagy ügy. Pontosan. Ez ilyen egyszerű. Nem nagy ügy.

Viszont jó érzés volt tenni valamit. Valaki mondta is nekem, ma nem éltünk hiába. Ezt a kis örömet ha lehet ne vegye el tőlünk senki. Egy kicsit emberek lehettünk. Talán mindig erre vágytunk és most megadatott.


 

Képgaléria: 

Hozzászólások