Felhívta figyelmünket arra, hogy míg a bibliai korokban a gyermek azzal foglalkozott, amivel a dédapja, addig ma már az apa nem érti a gyermeke szavát sem, vagyis a kulturális hagyományok átadásának hatásfoka leromlott. Ha biológiai szintre ültetjük át ezt a folyamatot, jobban látható a veszélye: ha a genetikai örökítő anyag átadása ilyen ütemben csökkenne, az felpörgetné a faji mutációs rátát, és torzszülöttek jönnének világra teljesen véletlenszerűen. A társadalmi fejlődésnek is vannak torzszülöttjei: a terrorizmus, a vallási szekták, az elmagányosodás és az önzés – sorolta Freund Tamás. Kreativitásunk gyilkosai kolozsvaros.ro

"Az első kettőről nem beszélt, az utóbbi kettőről azonban megosztott néhány gondolatot. Az elmagányosodás folyamatához kapcsolódóan a Sacculina rákfaj példáját hozta fel. A Sacculina rák lárvaállapotban még kitűnő érzék- és mozgásszervekkel, központi idegrendszerrel rendelkezik. Később, amikor megtalálja gazdaállatát, egy nagytestű rákot, megtapad rajta, tömlőket növeszt a gazdaállat testébe, azon keresztül táplálkozik. Eközben leépíti saját központi idegrendszerét, az összes érzékszervét, s a mozgásképességét is teljesen elveszíti. Végül egyetlen nagy nemi miriggyé alakul."


„Bár elég ronda dolog nemi mirigyhez hasonlítani a valóság show-k és szappanoperák mellett vegetáló konzumidiótákat, de valami hasonló történik az elmagányosodó emberrel is, akinek szociális hálója felbomlik, mindent számítógépen keresztül rendez, és csak a fogyasztásban lel örömet – kevés az esély rá, hogy az ilyen ember alkotó, építő módon legyen jelen a társadalomban” – szögezte le a neurobiológus. A virtuális hálózatok, látszatvalóságok elhitethetik, hogy nem szakadtunk ki az élő közösségből, de nem engedhetjük becsapni magunkat, ez csak érzéstelenítő tabletta.

Szeretem Freund Tamás gondolkodását. Különösen, ahogyan a közösséget közelíti meg, és ahogy arról beszél. Mi a közösség és kreativitás közötti összefüggés? Pontosabban a kisközösség és kreativitás között. Az önző egyed nem bújhat el, mert ismerik, látják. Nem tud vérszívó módon létezni. Nem tud here lenni. Nem tud hosszútávon parazitaként élni. Mert a kisközösség kiveti magából. Kénytelen hasznossá válni. Tenni. Mert van kontroll. Az igazi kontroll maga az élet. Sőt ez már nem is kontroll, hanem visszaigazolás, siker, élmény, valami. Identitás. Na ennek már van értelme.

Ezért van szükség kisközösségekre. Nem a kivetés miatt, hanem a bevonás miatt. Sokkal inkább oda tudnak figyelni egymásra az emberek és tudnak együttműködni.

A társadalmunk bajban van. Megpróbálunk mindent pénzzel, törvényekkel megoldani. Nem sikerül. Mert a közösségszervezést nem lehet kihagyni, megkerülni. Ennek alapja  a bizalom. Ma ez nincs meg. Mert a Gyurcsány, meg az Orbán, meg a Bajnai, meg a Horn, meg az Antal ... bárki ellopta. Nem vesszük észre, hogy mi hagytuk ezt a vonatot elmenni. A bizalmat építeni kell, ápolgatni, babusgatni, szeretgetni. A pénz csak a manipuláláshoz elég. A törvények meg a látszat fenntartására. Ma Magyarország beteg. Tetőtől talpig. Mindenki érintett. Nem lehet elbújni a Rózsa-dombon a szabolcsi, ormánsági falvak viszonyai elől. Mert a gyökérzet felől a levelekig is felszívódik a méreg. Ez a társadalom nem fog fennmaradni így. Változásra van szükség. Változtatásra. Ha most, akik tehetnek valamit, nem teszik, majd mások fogják megtenni. Mások fogják közösségbe szervezni az országot. Emberek, tragédiák, más hatalmak. Mennyivel jobb lenne, ha a jelenlegi kiművelt fők végre nem csupán a zsebeiket tömögetők érdekei  mellett, idegenek lobbistáiként szólnának. Ideje van az együttműködésnek. És az most van. Mit kíván a magyar nemzet? Ma nem is kellene 12 pont. Csak 1. Közösségbeli összefogást!

Szeretettel ajánlom az egész cikket olvasásra és további érdekességeket, előadásokat Freund Tamástól.

http://ujember.katolikus.hu/Archivum/2001.04.15/0601.html     riport

http://richpoi.com/cikkek/tudomany/magyar-szakembereken-a-vilag-szeme.html   elismerés

http://index.hu/tudomany/freund1129/   marihuánáról

Különösen ajánlom az MTA beszédét:    http://mta.hu/data/cikk/12/99/4/cikk_129904/Freund_Tamas_EMLEKBESZEDE_2010._apr._8..pdf

"Sugalld nekem mit és hogyan kell kezdenem, hogy egykoron a tőkével, melyet reám bíztál, elszámolni tudjak. Gondolkodni és dolgozni akarok éjjel-nappal, éltem fogytáig." Széchenyi István gróf


 

Hozzászólások