A limburgi elsőfokú bíróság nyilvántartása szerint 2012-ben kétszer annyian léptek ki (a katolikus egyházból), mint azelőtt, hogy Tebartz-van Elst elfoglalta hivatalát. Általában nem kell megindokolni a katolikusoknak az egyházból való kilépésüket, mégis egyesek megtették ezt: zavarja őket a püspök hivalkodó építkezése, az autoriter vezetési stílusa és az, hogy első osztályra váltott repülőjegyet Indiába.

Hivalkodó püspök – spiegel.de

Egy Tarzuszból való Saulus nevű ember, akit Pál apostol néven ismer a világ, egyik levelében leír egy ilyen mondatot, hogy „a zsidóknak zsidóvá, a görögöknek göröggé, mindeneknek mindenné lettem, csakhogy mindenkit megnyerjek a Krisztusnak”. Nehéz mondat ez, különösen akkor, ha valaki nem lát ki a nyelvi és kulturális határok mögül.Pedig kinézve onnan, belecsöppenve egy másik kultúrába, látni, hogy mennyire „más srófra jár a gondolat”, hogy mindenkinek meg van a maga gondolati súlypontja. És érdekes ez különösen az egyetemes értékek vonatkozásában, hogy ugyanazok a dolgok nem ugyanúgy működnek különböző kulturális keretben. Nemrég egy multi is belebukott Ázsiában egyik projektjébe, és nem értette, hogy miért. Mert nem ismerte az apostoli bölcsességet. (Ki olvas a multinál evangéliumot, vagy ha igen, ki adoptálja annak egyetemességét?)

Nos, nem akarom elvi síkra terelni, bár talán nem lenne haszontalan, azt a témát, amely hónapok óta foglalkoztatja a német közvéleményt az országos média szintjén vissza-visszatérően, nevezetesen, hogy a limburgi katolikus püspök körül zűrös ügyek vannak. Ennek kirobbantója a püspöki palota felújításának ügye lett, egy kétmillió eurós költségű tervezett felújítás végösszege 22 milliós végösszegre rúgott. (Hogy értsük: 6,6 milliárd forintról szól a történet). Aztán azt is kiderítették, hogy Indiába utazott az ottani szegény gyerekek ügyében, csakhogy első osztályra váltott jegyet, ami valahogy a szegénységgel nincs összhangban. Ilyen hangok kerültek napvilágra, hogy a másodosztály utazási különbségét felajánlhatta volna például arra a célra, amiért utazott. A dolog addig jutott, hogy a Vatikán egy személyt küldött ki a püspök körüli feszült légkör enyhítésére, amelynek látványos eredménye nem volt, a német média azóta sem akar leszállni a limburgi püspökről. Az ügy ilyen szintű megjelenése pedig egész biztosan nem fog használni az egyház megítélésének, hiszen az egy évvel korábbi adatok jelezték már a kilépések emelkedését. Bár sok minden ismeretlen a történetben, mégiscsak ügynek kell lenni annak, ami megüti az ingerküszöbét az országos médiának, bármelyik országról legyen szó. Ugyanakkor meg nagyon pozitív a jelenlegi pápa megítélése és sokan várnak tőle valamiféle megújulást az egyházban. Sőt várták volna ebben az esetben az esetleges menesztést is, mint ahogy volt példa már rá korábban Németországban, az ultrakonzervatívnak tartott fuldai püspököt felmentették hivatalából. De közelebb hozzánk is történt hasonló, északi szomszédunknál leváltották a nagyszombati érseket.

A történet túlmutat önmagán. Fókuszba állítja a keresztyénséget, jelen esetben olyan tálalásban, mint amelyik nem egészen ugyanarról beszél, mint ahogyan cselekszik. Ez pedig önmagában üzenet. Igaz, hogy leegyszerűsítés a média tálalása, de kevesen vannak, akik veszik a fáradtságot utánanézni a történéseknek. Ahogy leegyszerűsített az a kép is, ami a magyar nyilvánosságba bekerül egy-egy ünnep kapcsán.

S közben a társadalmi valóság más. A múlt héten Erfurban vettem részt egy konferencián, ahol a volt keletnémet tartományok egyházainak, különösen a thüringiainak életébe tekinthettünk bele ottani előadók révén. Hát, nem rózsás a helyzet: Wittenbergben, Luther működésének fellegvárában – ma hivatalos jelzővel ellátott Lutherstadt – tíz százalék tartozik a város népességéből az egyházhoz. Ez nem mind evangélikus, katolikusok és baptisták is benne vannak. Átlagos ez az arány a keleti régióban. Ami döbbenetesebb, hogy az egyházi önkép a Bibliától oly messze esik, amit már mi sem tudunk értelmezni. A hitvallásosságról pedig semmit sem tudnak. Annyit igen, hogy Luthernek volt egy Kis- meg egy Nagy Kátéja. Ott voltunk négy napon át egy evangélikus szervezésű konferencián a katolikusok Szent Orsolya kolostorában. Mellettünk egy rendőrségi csapat konferenciája zajlott. Korábban egy női társaság volt együtt két napig. Utolsó délután a kilépésnél egy nyolcvan fölötti szerzetesnő perselyezett az udvaron. Szóba elegyedtem vele. Érdekes dolgokat mondott: a jelenről és a régi időkről. (A kolostor ugyanis az NDK-s időkben is működött). Mikor a térre kimentem eszembe jutott az egy nappal korábban látott sátor. Muzulmánok álltak a téren. Ketten a sátorban, egy pedig nyíltan szólítgatta le az embereket.

A két képet egymás mellé tettem. Egy orsolyanővér a rendház udvarán kéreget. Az iszlám a téren megszólít embereket.

Ez ma Németország egy városa. Nem tudom, mennyire jellemző. De nekem sokat mondott. És gyaníthatóan mást gondol az egyházról és az európai identitásról az, aki csak a média hírein tájékozódik.

Hozzászólások