Ha minden olyan egyszerű lenne, mint egy útszéli lerobbanás. Az autó csődöt mond, az ember beüti a segélyhívó számot, a sárga angyalok sietve érkeznek és szakszerűen segítenek. Csakis az ADAC lehet ez, szükségben a segítség – csakhogy mostanában neki kellene segíteni, ha lehetséges, leginkább kívülről.

Legfelsőbb szinten vannak gondok - spiegel.de

Magyar ember számára sem ismeretlen ez a négy betű: ADAC. Márkanév, önmagában is a hitelesség intézménye. Volt! Nem sokkal ezelőttig. A világ második legnagyobb autóklubja, 19 milliós tagságával Németország legnagyobb taglétszámú társasága. Bevételeinek kisebbik része származik a tagsági befizetésekből, befektetői tevékenysége révén milliárdokat képes megmozgatni. Nemcsak jelképek voltak a sárga angyalok, hanem a segítség, megbízhatóság szinonimái. Ugyanakkor a négy betű ennél is több: brand a javából, lobbi intézmény, amelynek értékítélete felemelt vagy mélybe taszított vállalatokat. Törés- vagy gumitesztjei etalonnak számítottak. De nem ezzel szerezte igazi befolyását, hanem a hitelességével. Illetve annak látszatával.

Egy olyan szervezetről van szó, amelyik a szorultságba került emberen valamiképp segíteni tudott. Szolgáltatási területe hozta olyan helyzetbe, hogy bajban lévő emberek találkoztak vele, márpedig mindenki előbb-utóbb találkozott vele, hiszen Murphy óta tudjuk, ami elromolhat, el is romlik. A szekularizálódó nyugati világ materializálódó segítségének letéteményese volt a cég. Népszerűségét is ebben lehet megtalálni, hiszem a bajba jutott nemcsak anyagi, hanem lelki elégtételt is érezhetett az odafigyelés illúziója révén. Hogy ezért fizetett, természetes volt. Nem tudta összekötni a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás végpontjait, hiszen egy idő után meg sem merte kérdőjelezni a pozitív üzeneteket, amelyek ráadásul találkoztak az ő elvárásaival. Azzal, hogy a résztvevő, még akkor is, ha rászoruló volt, egy győztes társaság tagjának érezhette magát.

Nem kétséges, hogy nagyon sok értéket teremtett és nyújtott az ADAC, de az sem, hogy a jól felépített márkaarculat mögött nem mindig teljesítmény, hanem manipuláció húzódott meg. Egy aprónak tűnő történeten borult ki az a bizonyos tárolóedény, nevezetesen, hogy az egyik – nem mellesleg évek óta az alsóközép kategória etalonjának számító - autómárka népszerűségi statisztikai adatai hamis számokból lettek felépítve. Töredékét adták le annak a szavazatmennyiségnek, amire hivatkozva kikiáltották azt a legjobbnak.

Ennyi a történet: csaltak.

Csakhogy hatástörténetében, mint minden esemény, több. Megingott az emberek hite egy addig megkérdőjelezhetetlen tekintélyben. Aki egyben csal, talán a többi dolgában is manipulál. Hihető-e mostantól és visszamenőleg mindaz az állítás, amely szerint leírták a minőségi sorrendet? Olyan kérdések, amelyeket objektíve és utólag megválaszolni lehetetlen. De üzenete annál több.

A hitelesség a legjobb befektetés. Emberek, generációk munkája van benne, amit egyik pillanatról a másikra valakik tönkre tudnak tenni. Néhányan, felelőtlenül, igazán olykor valódi tét nélkül. Hiúságból, személyes ambícióból.

Ha belegondolunk az egyház történetébe, kihívás alig érkezett a teológiai igazságok oldaláról, az mindig belső igény volt a megújulásra a reformmozgalmakban vagy épp a reformációban. A kritika az egyháztól „idegen” megnyilvánulások révén érte az egyházat, amely aztán teljességgel rávetült nemcsak az intézményes lét egészére, hanem arra az igényre is, amellyel formálni akarta a társadalmat. Az a kritikai attitűd, amely újra és újra előveszi a régóta nem releváns érvrendszerét egy sokszor már nem létező, pontosabban csak a fejekben létező egyházképre építve, arra a bizalomhiányra próbál hivatkozni, amelyben érzelmileg igazolhatja önmagát.

Nem az a kérdés, hogy igaza van-e, hanem hogy létezik-e a hitelességnek az a „mennyisége”, amely elbírja a múlt átörökített ballasztjait. Ez a kettős küzdelem teszi gyönyörűen nehézzé a hitelesség fenntartását, mert nemcsak egy szkeptikus, netán egyházellenes társadalmi megnyilvánulással áll szembe a ma keresztyén embere, hanem vinnie kell azt a terhet is, ami a múltból itt maradt, s amelyet  nyakába akasztanak. Akarja vagy sem.

Ahhoz képest nem is áll rosszul az egyház ügye.

Hozzászólások