Az EU amerikai követségeit és brüsszeli központját is lehallgatta az amerikai titkosszolgálat, hogy bizalmas információkat szerezzen az uniós tagállamok terveiről és belső ellentéteikről. Poloskáik benn voltak a magyar irodának is otthont adó brüsszeli Justus Lipsius épületben, és azokban a faxgépekben, amelyekkel az EU washingtoni diplomatái Budapestre és más uniós fővárosokba küldték jelentéseiket. Európa felhördült, a lehallgatási botrány átírhatja az USA és az EU kapcsolatát.

Elszemtelenedtek az Európa után szaglászó amerikai kémek -origo.hu

Bent két férfi beszélgetett. Egy idős és egy fiatal. A beszélgetés nem tartott sokáig, komoly és ünnepélyes a pillanat, nagy dolgok vannak készülőben. Még egy sikeresen teljesített küldetés és megvan a fiatalnak járó részesedés, a jövő be van biztosítva. Az öreg már nem húzza sokáig, most kell még a kedvére tenni, hogy minden simán menjen. Megy is a fiú, nem késlekedik, ez itt már a célegyenes. Egy valamivel nem kalkulált csupán. Lehallgatták. S mire visszatért, az orra elől vitték el azt, ami a jövőt jelentette volna. Egyszer s mindenkorra veszített. Lehallgatták, s ő erre nem volt felkészülve. Saját családjából tettek neki keresztbe.
Mielőtt még azt hinné az olvasó, hogy valami kémregény vagy krimi első fejezetének álltam volna neki, lapozza csak fel a Bibliáját az I Mózes 27-et. Egy ősrégi történet. De mellé lehetne tenni a korábbit is, mikor Ábrahámhoz vándornak álcázott angyalok érkeznek, s amikor a jövendő gyermekáldásról beszélnek a hallgatózó Sára önkéntelenül felkacag, s ezzel le is buktatja magát.
Hallgatózás, lehallgatás, lebukás, lebuktatás. Kémek, ügynökök, beépített „téglák”. Megfizetett vagy megzsarolt informátorok. Ilyen vagy olyan formában végigkísérik az emberi civilizáció történetét. Kíváncsiak vagyunk egymás dolgaira, s ennek nem nagyon tudunk határt szabni. Nem nagyon tudjuk elfogadni, hogy nem ránk tartozik valami, mert az információ hatalom. Egyre nagyobb hatalom. Nem mindegy, hogy ki, mikor, mit tud meg, nem mindegy, hogy ki, mikor, mit hoz nyilvánosságra. Nem mindegy, hogyan csoportosítjuk az információs morzsákat. Kell az információ: ki tudja, mikor, mire használhatom fel azt, amit megtudtam. Annál többet ér, minél kevesebben tudják. És micsoda lépéselőny üzletben, gazdaságban, háborúban, de csak egy egyszerű munkahelyi előléptetésnél is.


A lehallgatási botrányt úgy is tudnám aposztrofálni: „Tudom, hogy tudod, hogy tudom.” Ma a technikai kütyük világában ugye senki sem gondolja komolyan, hogy bármit is titokban tarthat. Egyre inkább megvan hozzá a technika, hogy ha valamit meg akar tudni az ember és van elég pénze hozzá, azt meg is tudhatja. És egy pillanat alatt –szintén a technikának köszönhetően – a „háztetőkről” hirdethetik a titokban elmondott szót.
Éppen ezért nem az a kérdést, hogy lehallgathatóak vagyunk-e, hanem az, hogy akar-e valaki lehallgatni bennünket, érdekében áll-e valakinek a lehallgatás.
Nyilvánvaló, ne legyünk naivak, hogy a hatalmi központok mind operálnak a lehallgatás különböző, nem éppen törvényes eszközeivel is, és nyilvánvaló, hogy a hatalmi központokat, befolyásos döntéshozókat, tanácskozásokat lehallgatják.
Ma nem is kellenek feltétlen ügynökök, mert saját számítógépünk, mobiltelefonunk stb. készíti rólunk a jelentést, végzi a megfigyelésünket. Ez egy ilyen világ.
Lehet ettől rémüldözni, lehet ezen felháborodni.
Számomra ez mégsem annyira felkavaró. El is mondom miért. Én már megszoktam, hogy állandó megfigyelés/lehallgatás alatt élek. Nem zavar, sőt inspiráló is tud lenni. Nem zavar, mert sokszor megállított már, mielőtt hülyeséget követtem volna el. Nem zavar, mert arra sarkall, ha vétek, ne takargassam azt, hanem még azelőtt valljam meg, mielőtt más buktatna le. Nem zavar, mert tudom, hogy nem ellenemre, hanem értem történik a dolog.

 

A 345. dicséret sorai kívánkoznak ide:

„Ha a világ nem tudná is számos bűnömet,
Te előled elrejtenem semmit sem lehet;
Látja Lelked minden bűnöm, melynek átka súlyt:
Vedd le rólam, ó Úr Isten, vedd le ezt a súlyt!”

Persze, most joggal mondhatja valaki, hogy az Isten „megfigyelő” és „lehallgató” tevékenysége nem hasonlítható össze az emberek közötti hasonló akciókkal, mert az indíték egészen más. Egyiket a szeretet vezérli, a másikat az érdek. Az Isten a megfigyelt/lehallgatott hasznára fordítja az információt, az ember jobb esetben csak a megfigyelő a lehallgató hasznára, rosszabb esetben pedig kimondottan a megfigyelt, a lehallgatott kárára.
Egy valami azonban közös: nem lehet kettős életet élni. A kettősség ugyanis időzített bomba.
Ha tudatában vagyok a lehallgatásnak, az már fél győzelem, mert elindít a kettős élet felszámolása felé.