A Somerset grófságban fekvő Radstockban mindössze 5620-an laknak, közülük 16 muszlim. Ilyen a vidéki Anglia - a nagyvárosokkal szemben itt még kevés a bevándorló, de egy-két pakisztáni család azért már mindenütt van. Saját mecsetjük nincs, ha nagyon imádkozni akarnak a legközelebbi nagyvárosba, Bathba vagy Bristolba mennek. Ahogy a szigetországi muszlim hívők többsége, ők is brit muszlimnak gondolják magukat, vagyis inkább Angliához kötődnek már, mint őseik szülőföldjéhez, bárhol is volt az.

Nem is volt semmi gond egészen addig, míg a helyi önkormányzat munkáspárti tanácsnoka, egy bizonyos Eleanor Jackson úgy nem gondolta, hogy a fehér alapon vörös György-keresztes zászló, amelyet közönségesen Anglia zászlajának mondunk, sérti a muszlimokat, mert ha látják, az a keresztes háborúkra emlékezeti őket. A helyi elöljárók egyet is értettek vele - így a város zászlórúdja üresen maradt. 

betiltották az angol zászlót egy brit kisvárosban - fotelkalandor.blog.hu

 

Néhány napja New Yorkban jártam. Sétáltam Manhattanben, benéztem Harlembe, Bronxba, majd átruccantam Washingtonba.  Aztán este láttam egy Knicks meccset is. Zászló mindenhol. Középület, szálloda, iskola, kosármeccs, zászló a templomban és zászló a tűzoltóknál, zászló a házakon és zászló az udvaron. Másnap megnéztem az egyik kedvenc amerikai filmemet, ki hinné, több alkalommal is megjelenik a csillagos-sávos lobogó. Nem csoda, hiszen a film arról szól, ahogyan a dicső amerikai katonák kimentik az ellenséges arcvonal mögé került társukat. Az angol kisváros képviselőinek döntése nyomán azonban minden megváltozhat. A hülyeség ugyanis pont olyan, mint az internet: határtalan. 

Hogy a valóságban ténylegesen ott van-e mindenhol a zászló, ahol én láttam, azt nem tudom, ugyanis soha nem voltam még az USA-ban. A modern technika csodákra képes, így néhány napja a street view segítségével tényleg „elmentem” New Yorkba, és „sétáltam” egyet, este pedig a kábeltévé révén csakugyan belenéztem egy amerikai kosármeccsbe. Az igazság és a pontosság kedvéért illik ezt leszögezni, hiszen mi van akkor, ha a google által közölt utcakép a múlté, és a zászlók terén Amerikában is minden megváltozott? Az utcákon, tereken, házakon és sporteseményeken nem lehet többé amerikai zászlót használni, sőt, az NFL döntőn sem éneklik többet a himnuszt, hiszen itt van ez a bölcs angol munkáspárti képviselő és a nála is bölcsebb képviselő testület, és határozatot hoztak arról, hogy  a város főteréről eltüntetik a György keresztes angol zászlót, és „a továbbiakban a Union Jacket (a brit állami zászlót), illetve a megfelelő alkalmakkor (?) az LMBT mozgalom szivárványos zászlaját, illetve egy virágos lobogót tűznek majd ki.” Minderre pedig azért van szükség, nehogy megsértsék a muszlimok érzékenységét. Ha a felvilágosult Nagy-Britanniában ennyire haladnak a korral, nincs mese, az amerikai képviselőknek is el kell gondolkodniuk a folytatáson. De nem tehetünk másképp mi sem, hiszen a piros-fehér-zöld színek zavarják a színvakokat, a kettős kereszt az ateistákat, az árpád-sáv a baloldaliakat, a korona (vagy Korona?) a köztársaság-pártiakat, a hármas halom meg az alföldieket. Úgyhogy legyen itt is fehér alapon virág, meg szivárvány –vagy virágos jókedvünk támad, vagy barátom, te is leszbikus, meleg, biszexuális, avagy transznemű leszel, mert ha nem, a demokrácia és egyenlőség jegyében olyan rasszista bélyeget ragasztunk rád, amilyet a világ nem látott! Remélem megértetted, hogy ez a demokrácia: vagy olyanná változol lassan és engedelmesen, amilyenné mi akarunk formálni, vagy ellátjuk a bajodat. Azt írod, mondod, gondolod, amit mi diktálunk, különben a tolerancia és az egyenlőség jegyében „megtalálunk.” 1984, kicsit másképp. 

 

„A java még hátravan!” –írja egy hozzászóló a facebook-on, és én kíváncsian várom, mi lesz a vége ennek az egésznek, ami nem csupán egy zászlóról, sokkal inkább a (nemzeti) identitásról szól. Vajon tényleg ennyire végét járja Európa és az ún. európai kultúra, tényleg így érez egy európai, amerikai átlagember, vagy ez csupán a felszín? Tényleg egyetértenek azzal az emberek, hogy egy állam zászlaját le kell venni csupán azért, mert abban a kereszt szerepel, ill. a keresztes hadjáratokra emlékeztetheti más vallások híveit? Létezik olyan, hogy a korrektség és a sokszínűség jegyében teret engedünk mindenféle, az identitást megkérdőjelező és a józan ésszel ellenkező gondolatnak és cselekedetnek, vagy pedig valaki határozott és egyértelmű NEM-et mond végre?

Szeretném azt hinni, hogy ez hír és a nyomában járó gondolkodás csupán a felszín. Ebben erősít meg az is, hogy a cikk szerint maguk a radstock-i polgárok is felháborodtak a rendelet hallatán, sőt a néhány muszlim lakos is közölte, őket bizony nem zavarja György király keresztje. Mindezekkel együtt mégis azt látjuk, hogy Európában és Magyarországon is teret nyert, évtizedek alatt megerősödött az a számomra elfogadhatatlan, öngyilkos gondolkodásmód, amit ennek az angol képviselő testületnek a cselekedete is érzékeltet.

 

Hadd soroljak néhány példát!
Glatz Ferenc, a Magyar(?) Tudományos(?) Akadémia egykori elnöke az általa szerkesztett Magyarok Krónikája első kiadásában így vélekedett a honfoglaló magyarokról: „A magyar embernek évszázadnyi időbe tellett, amíg a lovaglástól elgörbült lábával megtanulta az eke utáni egyenes testtartást, és leszokott arról, hogy gyönyörűségét lelje az asszonyok és gyermekek lemészárlásában.” (A Magyarok Krónikája, Bp. 1996. 9. oldal, szerk: Glatz Ferenc) Ceausescu sem írhatta volna szebben…

A történelemről lehet és kell is vitatkozni, és egyáltalán nem baj, ha nem értünk egyet adott történelmi kérdésekben. Mást gondolhatunk a honfoglaló magyarokról is, de ilyen elítélően, becsmérlően írni a saját őseinkről egy tudományos társaság fejének egy mindennapos használatra szánt, nagy példányszámban kiadott könyvben, meglehetősen meredek. (Arról nem is beszélve, hogy szerintem teljesen tudománytalan ilyet állítani. Talán éppen ezért a következő kiadásokban ki is maradt az idézett rész.)

Egy vidéki főiskola egyik történelem szakos hallgatója így vélekedett a magyar múltról: „nem tudok olyan eseményt, személyt mondani a magyar történelemből, amire vagy akire büszkének kellene lennünk.” Rettegve elképzelem, milyen lehet, amikor a tisztelt tanár úr bemegy az iskolába, és magyar történelmet tanít.

Meg sem lepődöm, hogy egy munkáspárti képviselő adta be indítványát, még akkor sem, ha a brit és a magyar Munkáspárt, a brit és a magyar baloldal nem ugyanaz, és még akkor sem, ha a képviselő testületben bizonyára helyet foglaló nem munkáspárti képviselők is egyet értettek véleményével. Mégis, mintha a baloldal sajátja lenne a nemzetek felettiség, mintha a baloldal lenne az, amelyik folyamatosan és kitartóan nemet mond a nemzeti hagyományokra, amelyik állandóan degradálja a történelmi múltat. Elég csak Medgyessy Péter december elsejei koccintására vagy éppen Gyurcsány Ferenc december ötödikei vállalhatatlan véleményére gondolnunk, vagy éppen a hozzájuk köthető értelmiség érthetetlen megnyilvánulásaira. Nem azt jelenti ez, hogy a baloldalon nincsenek „jó magyarok”, éppen ellenkezőleg: mivel a hazafiság, a nemzeti identitás nem politikai oldal függvénye, mivel a magyar nemzet részei ők is, nem értem ezeket a megnyilvánulásokat.

A korrektség, vagy valami végzetesen félreértelmezett szabadság jegyében hajlandóak vagyunk elfelejteni a gyökereinket, megvetni a történelmünket, ahelyett, hogy büszkék lennénk rá, és tanulnánk múltunk hibáiból. A korrektség jegyében mi, keresztyének nem beszélünk a bűnről, inkább hibát, félreértést emlegetünk. Elfelejtjük hirdetni, hogy a Biblia Isten szava, hogy Jézus Krisztuson kívül „nem adatott az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk”. Mi, lelkipásztorok elnézőek vagyunk mindenhol és mindenkivel szemben, miközben pünkösdi, péteri határozottsággal kellene képviselnünk Mesterünk tanításait. 
Ideje lenne végre rendet tenni az emberi fejekben és az emberi lelkekben, mielőtt tényleg kötelezővé teszik a másként gondolkodást a hétköznapokban is.

Hála Istennek, éppen pünkösd közeledik – van remény!

Hozzászólások