Megkezdődött a Bilderberg-találkozó Koppenhágában, amelyen bankárok, brókerek, cégvezetők, illetve politikusok vesznek részt. A résztvevők - közöttük egyedüli magyarként Bajnai Gordon is - a külvilágtól hermetikusan elzárva tanácskoznak egy luxusszállodában, amely köré kordont vontak. A tanácskozás miatt tüntetők is érkeztek a dán fővárosba.

megkezdődött a Bilderberg találkozó Koppenhágában - hvg.hu

 

Vasárnap éjjel alig győztem kivárni, hogy végre-valahára jöjjön valaki a szocialistáktól, és bejelentse a bukást. Nem, mintha nem lett volna világos és egyértelmű már az országgyűlési választások után, hogy az eddig kétségtelenül meghatározó szerepet betöltő párt ideje végérvényesen lejárt, mégis, a politikai élet iránt érdeklődő, bizonyos értékek mellett elköteleződő emberként meglehetős (kár)örömmel és némi megelégedéssel szemléltem a korántsem dicső véget. Nem szép és nem keresztényi, tudom, de mégiscsak feldereng előttem az elmúlt huszonöt év (nekem mondjuk tizennyolc, ennyire emlékszem) összes szocialista ballépése, árulása, cinikussága, a horn gyulai naéstől a Medgyessy-féle „útelágazódáson” át az őszödi hazugságokig. Őszintén örülök, hogy végre a helyükre kerülnek, mint ahogyan minden politikai formáció előbb-utóbb jobb létre szenderül, a megújulás és a politikai feltámadás reménysége nélkül. És bár való igaz, hogy sokan ugyanígy fognak majd örülni a jelenlegi kormánypárt egyszer kétségtelenül bekövetkező kimúlásának, a magam részéről kíváncsian várom, hogy jelen esetben mi lesz a folytatás.

Mivel nem vagyok jós, politológus, nem tudom megmondani, melyek a legvalószínűbb forgatókönyvek, ezzel együtt jelöltek bőven akadnak a baloldal megújítására: örök ígéretek és öreg rókák, kiváltak-kiléptek és talán oda sem tartozók, titkos esélyesek, igazi favoritok, önjelölt megmentők, mind-mind a baloldal vezetői és természetesen Orbán Viktor kihívói lennének. 

Nem tudom, a felsorolt kategóriák közül melyikbe sorolható Bajnai Gordon, bár igazából azt sem tudom, mit szeretne valójában Magyarország korábbi miniszterelnöke.

Olyan ő nekünk, mint egy jó marketinggel felépített, szép üvegbe csomagolt homoki tablettás bor: bár rá van írva a csomagolásra, hogy mit is tartalmaz, a benne lévő áru színtelen, szagtalan, íztelen, igazság szerint teljes értelmetlenség volt a megvásárlása, mindamellett még sokba is került. Nem akarom megbántani nevezett urat (eleget bántják az ellenfelei), de minden ízében-porcikájában ellentéte annak, amilyennek egy vezető szerepre készülő, országot kormányozni akaró politikusnak lennie kellene.

Minden megmozdulásán azt látom, hogy ő maga feszeng, nem érzi jól magát a mások által rá szabott szerepben: nem jópofa, amikor annak akar látszani, hanem nevetséges; nem határozott, nem lendületes és fiatalos, hanem lagymatag, tétova, esetlen. Azt érzem, hogy egyszerűen nem őszinte, de nagyon szeretne az lenni. Én pedig nem hiszem el neki, hogy „ezt szeretném tenni, és ehhez meg is van a kellő elszántságom és erőm.” Unalomig ismételt paneleket sulykol (demokrácia, szólásszabadság, félelem, diktatúra) vegyítve a többség számára életképtelen, mindössze jelképes témákkal.

Nem csoda, hogy közéleti támogatottsága meglehetősen alacsony: mindössze százhatvanhétezer ember szavazott rá legutóbb, ha pedig nincs az áprilisi közös indulás, talán be sem kerülnek a parlamentbe. (Ez még akkor is igaz, ha az EP-választási részvétel kellőképpen felnagyította ezt a számot.)

Tényleg, tudja valaki, miért is hívták pont őt a Bildberg csoport koppenhágai találkozójára?

Van ugye az összeesküvés elmélet, hogy akkor most itt Bajnai készül eladni a hazát, vitte is a zsebében a nagy magyar Alföld vakondtúrásnyi darabját, pet palackban egy cseppnyi Balatont, sőt még egy kupica pálinkát is, szigorúan házi főzésből. Meg kell mondjam, nem hiszek ezekben az elméletekben, leginkább azért, mert amint azt az előbb már ecseteltem, Bajnai Gordon kellőképpen súlytalan, akinek a közeljövőben (kétszáz év) kb. annyi esélye mutatkozik a miniszterelnökségre, mint egy vizilónak a győzelemre az epsomi derbin. (Bár politikában soha nem mehetünk biztosra, ugyebár.) Ráadásul elég nagy lesz a tülekedés is arrafelé, arról nem is beszélve, hogy a jelenlegi eredmények fényében a változás legalább négy évre kilőve. Mivel azonban a Bilderberg csoport a hírek szerint komoly emberekből álló társaság, nyilván tudják, miért pont őt és nem valamely más, nálánál fontosabb személyt hívtak erre a tanácskozásra. Reméljük, egyszer elárulják nekünk is, így végre nem kell mindenféle összeesküvés elméleteket gyártanunk. 

Azt azért őszintén remélem, hogy főszereplőnk kisfiús pislogását és kezdődő gyomoridegét levetkőzve legalább a világ befolyásos személyei előtt elmondja világosan és egyértelműen, mit is szeretne konkrétan tenni idehaza. Abban is bízom, hogy megpróbál visszafogottan és tényszerűen, tényleg Magyarország érdekeit képviselve nyilatkozni. Ha már egyszer azt ígérte. Mi pedig miért ne hinnénk neki?


 

Hozzászólások