Az egyházfinanszírozás jelenlegi, hosszú távon fenntarthatatlan rendszeréből fakadó gondok miatt drasztikusan csökken 2015-re a Magyarországi Református Egyház által hitéleti célokra fordítható összeg. Az állammal elmaradt megegyezés és az szja-egyszázalékos felajánlások idei jelentős csökkenése több mint 500 millió forintos lyukat ütött a jövő évi költségvetésen, amit a szerdán ülésezett Zsinati Tanács csak nagyon fájdalmas döntésekkel tudott befoltozni. Nem jut közegyházi forrás a Csillagpontra, harmadával kevesebb támogatáshoz jut a Reformátusok Lapja, de az egyházi fenntartású intézményeket is érinti a változás, mert az MRE a jövőben nem fog hitéleti célú forrásokból állami feladatot finanszírozni. (…) A dunántúli egyházkerület főgondnoka, Tőkéczki László szerint a Zsinat feladata az lenne, hogy eldöntse: szüksége van-e hetilapra az MRE-nek? Tőkéczki László szerint ezt kell eldönteni, és ha igen, akkor finanszírozni kell a kiadványt. 

Ez válságköltségvetés - reformatus.hu

A Zsinat lelkészi elnöke arról beszélt, hogy bár a látszat az, hogy a jobboldali kormány ott kedvez stratégiai partnereinek, az egyházaknak, ahol csak tud, valójában nagyon nehézkesen és akadozva zajlanak az egyeztetések a stratégiai partnerek között. „Jelzéseinket időben nem vették figyelembe, javaslatainkra érdemben nem reagáltak, csak átmeneti megoldások születtek."  (…) Bölcskei Gusztáv szerint az egyháznak is át kell gondolni a rendelkezésre álló források igazságos elosztását. „Az új zsinat megnézheti, milyen belső egyházi források szabadíthatók fel az egyház különböző szintjeiről. Ehhez viszont szolidárisabb mentalitás szükséges."

Korszakhatárhoz érkeztünk - reformatus.hu

 

Olvasom egyházunk jövő évi „válságköltségvetésével” kapcsolatos híreit, vagyis azt, hogy jó néhány terület, feladat finanszírozása csökken, illetve konkrétan meg is szűnik. Nem azért, mert egyházunk vezetői lemondtak az ifjúsági, vagy a cigánymisszióról, vagy éppen nem szeretik eléggé a Bethesda Kórházat, a Reformátusok Lapját, az általam különösen kedvelt Confessiót, vagy a Református Zenei Fesztivált, hanem azért, mert a magyar kormány (amely ugye egy kereszténydemokrata kormány) 425 millió forinttal kevesebbet ad hitéleti célok támogatására. Ezzel együtt csökken a betéti kamatok, valamint az egy százalékos felajánlások összege is (bár, ha jól olvasom, a felajánlók száma nőtt). Összességében véve kevesebből élünk majd, mint eddig. Mit lehet itt tenni?

Nos, nem szeretnék tanácsokat osztogatni, hiszen vannak nálam bölcsebb, okosabb, őszebb (értsd: tapasztaltabb), lényeglátóbb zsinati atyák, akik mégiscsak tudják a megoldást. Ugyanakkor mégiscsak el kellene gondolkodnunk néhány alapvető kérdésen.

Az első ilyen az állam és az egyház viszonya. Őszintén örülök, hogy annyi kormányzati és kormányközeli reformátust ismerünk, mint égen a csillag, vagy mint tenger partján a homokszem. És annak is örülök, hogy volt egyeztetés, meg tárgyalás, még akkor is, ha azt olvassuk, hogy „jelzéseinket időben nem vették figyelembe, javaslatainkra érdemben nem reagáltak, csak átmeneti megoldások születtek.” 

Csakhogy. Csakhogy létezik lobbi is a világon, vagyis olyan tevékenység, amikor teljesen törvényesen, de mégiscsak megpróbáljuk rávenni a döntéshozókat arra, hogy minket támogassanak. Különösen akkor, ha valaki netán kollégiumi szobatársunk volt, vagy akár lelkészkollégánk, barátunk. Igen, lehet telefonálni, meglátogatni az illetékest, meghívni egy sörre a sarki presszóba, a tóhoz pecázni, futni a Margit szigetre, kinek mi a fő profilja. Aztán megkérdezni, hogy „nem-e lehetne-e”, vagy ha mégsem, akkor hogyan lehetne mégis. 

De továbbmegyek. Nem lehetne ezeket a református közéleti embereket, állami szereplőket összehívni, velük rendszeresen találkozni, egyeztetni, akár kötetlenül, „nyakkendő nélkül”, akár hivatalosan, valamilyen konferenciát, találkozót szervezve?

Mivel a kormányzat más területeken lévő ötletszerű kapkodásából bőven ízelítőt kaphatott a magyar társadalom, sőt a történelmi felekezetek is, csöppet sem csodálkozhatunk azon, ami történt. Mégis: nem lehet, hogy ennyi reformátussal a kormányban valahol a mi felelősségünk, a mi hibánk, mulasztásunk is az, ha egy számunkra nem megfelelő költségvetés tervezetet kapunk, ha nem olyan a kormányzati szándék, amilyet elvárnánk egy kereszténydemokrata kormánytól? Leginkább azért, mert évek óta halljuk innen-onnan: nem jó a kormányzat és az egyház, különösen a református egyház kapcsolata, kisebb nagyobb súrlódások, összezörrenések, nézeteltérések vannak. 

A második, amely pontosan a Reformátusok Lapjával kapcsolatban került szóba: átgondolni, mire van szükségünk, és milyen formában. Nagyon örültem Tőkéczki László tanár úr felszólalásának, hiszen teljesen ésszerűen közelítette meg ezt a kérdést. Nos, egyértelmű, hogy kell a „reflap”, az nem történhet meg, hogy ne legyen nyomtatott hetilapja a reformátusoknak. Ugyanakkor főgondnok úr megjegyzése arra is ráirányítja a figyelmünket: gondoljuk át, mire van szükségünk, mi az, amit jó szívvel ilyen formában finanszírozni tudunk. Nem kérdés, hogy kell reflap, kell cigánymisszió, kell Csillagpont, és kell a többi terület is. Ugyanakkor pl. a Csillagpontnál el lehetne gondolkodni azon, milyen módon lehetne támogatókat, szponzorokat bevonni, mennyire lehet jelen egy egyházi rendezvényen egy gyógyszercég, egy bank, esetleg egy jól menő üzleti vállalkozás? (Örülök, hogy a zsinati ifjúsági tanácsos ígéretet tett komoly külső források felkutatására. Szerintem kezdetektől elsősorban ezekre támaszkodva kellett volna a Csillagpontnak működnie, amellett, hogy ez azért mégiscsak egy református fesztivál, támogatása vagy nem támogatása jelzésértékű sokak számára.)

A harmadik, mégis legfontosabb, legalapvetőbb kérdésünk: Mi lesz velünk a későbbiekben? Meddig akarja fenntartani a mindenkori állam az egyházak hitéleti tevékenységének finanszírozását? Azt milyen formában tervezi a továbbiakban? Ha esetleg ezt nem támogatja tovább, és az átvállalt feladatokat sem fogja az állami intézményekkel egyenlő mértékben dotálni (láttunk erre példát), akkor hogyan, miből élünk? 

Ki tudja, a kormányzati szándék következményeként talán eljutunk egy olyan helyzetbe, ami arra sarkall bennünket: gondolkodjunk. Gondolkodjunk egyházunk (emberi) jövőjéről, szervezeti kérdésekről, finanszírozásról, arról, hogy mit, miért és hogyan tervezzünk. Gondolkodjuk, aztán szócséplés és halogatás nélkül cselekedjünk.

 Még kész „szerencse”, hogy az ülés kezdetén sem feledkeztek meg Róla, Akiben "az Ige egyházának értelme, alapja és szabadítója van." Ha Őérte szolgálunk, "hűségünkből áldás fakad: békében leszünk magunkkal és másokkal, hitelesek leszünk, látszik majd rajtunk a belső békesség, miközben Krisztust követve lépésről lépésre, biztonságban járunk az úton."

 

Hozzászólások