Fülöp Zoltán, a Volt fesztivál egyik alapítója a tavalyi 102 ezer után idén 100 ezer résztvevőre számított, de végül csak 95 ezren buliztak szombatig Sopronban. Az idei Volton fellépett többek között a Faith No More, a Skrillex, a Snow Patrol, az Iggy&The Stooges, a Lostprophets, a Röyksopp, az Enter Shikari, Chase & Status, a Simple Plan, a Hadouken!, Katy B, Mac Miller, a hazai sztárok közül például a Quimby, a Tankcsapda, a Csík Zenekar, a Kiscsillag, a Brains, a Vad Fruttik, a Carbonfools, a 30Y, az Irie Maffia, a Péterfy Bori & Love Band, a ColorStar, a Compact Disco, a Heaven Street Seven és a Magashegyi Underground. Az exkluzív fellépők között nem kisebb nevek fordultak meg Sopronban, mint a magyar Sting, azaz Ákos, Yonderboi és a nyolcvanas évek legendás underground csapata, a Sexepil. Az első, 1993-as fesztiválon egyébként még csak öt zenekar és egy 800 fős közönség vett részt, idén viszont már kétszáznál is több produkciót, köztük másfél tucat világsztárt vártak a Lővér kempingbe és a harkai platóra.

95 ezren tomboltak a 20. Volt fesztiválon - Index

A 95 ezer emberhez képest a húsz kevésnek tűnik, töredék. Pedig ennyien voltunk, közel huszan a KözösPont sátorban, ott a fesztiválon. Mustármagnyi csapat, hogy a hegynyi fesztiválra hasson - szép újszövetségi feladat, vállalható, tiszta, evangéliumi kihívás.

Kétezer óta tart a KözösPont Misszió története, azóta vannak jelen katolikus, református és evangélikus fiatalok ott a legnagyobb hazai fesztiválokon. Alulról építkező szolgálatról van szó, pár fiatal indította el annak idején, kellett egy kis idő, míg az egyházak felimerték a lehetőségeket. Ugyanis sokáig élt az a nézet, hogy a Sziget és társai ördögtől való helyek, ahol mindenki drogozik, iszik és egyéb szörnyűségeket művel. Jelen vannak a devianciák, persze, amennyire a társadalomban, valaki jól keres ebből, igen, de az átlagos fiatalok vannak itt, ők pihennek, szórakoznak - egy vizsgaidőszak után, kiszabadulva kedvenc zenekarjaikat megnézve, baráti társaságban. Valós keresztmetszet, ezért is kell itt is megjelennie a keresztyéneknek, a megfelelő módon, nem "tájidegen" elemként, mégsem feladva a lényeget.

A feladat ott van a misszió nevében: a sátorba betérők életével megtalálni a közös pontot, a kapcsolatot. Ezért is végzik kortársak a munkát, három felekezet egyetemistái, fiatal felnőttjei. Ők tervezik meg azokat a napi témákat, melyekre épül minden, az idei Volton például a kihívásokról, harcokról, sikerekről és bukásokról, talpraállásról volt szó. A munkamódszer: aki betér a sátorba, a témával kapcsolatban rajzol, cserébe csokit kap, és még valami mást is, odaül hozzá egy KözösPontos, rákérdez, beszélget, odafigyel.

Érdekes dolog ez. Itt nem működnek a jól megszokott panelek, reflexek. Nem válogatják meg a szolgálók, kik jöhetnek be, nem választhatják meg a hangvételt, a betérő tematizál, a feladat a párbeszéd, nyitottan, közhelyektől, ítélkezéstől mentesen. Ezért is van, hogy általában meglepetést okoz a KözösPont. Meglepő, mert nem fiatalokat várnak a történelmi egyházak címkéje alatt, és mégis azok ülnek ott. Aztán meglepő, hogy senki nem akar itt senkit meggyőzni, valamilyen egyházi marketinget lenyomni a nemhívők torkán, csak kíváncsi emberek várják a betérőket, akik magukat adják, magukból adnak. Meglepő az, hogy kiderül, a keresztyén ember nem a holdról jön, nem életidegen dolgokkal foglalkozik éjjel és nappal, hanem ugyanazokkal küzd, mint bárki más, csupán van valamilyen többlet az életében. Meglepő az is a betérő számára, hogy itt közösen vannak jelen három felekezetből, verseny és acsarkodás nélkül. A meglepetés aztán jobb esetben helyet ad a bizonyságtételnek, megtalálva a kapcsolódási pontot Krisztus felé is. A KözösPont a találkozásról szól. 

A teljességhez hozzá tartozik, hogy nem csak a KözösPont képviselte hivatalosan is az evangéliumot. Más civil szervezetekben is voltak hívő emberek, sőt egy sátorral a református hátterű Kontrasztkiállítás is jelen volt

Jómagam is ott lehettem az idei Volton, mint református spirituális. Háttéremberként, mert a frontvonalban itt nem a lelkészek állnak. Számomra a legnagyobb tanulság az volt, hogy az ősi modell működik - nyitott, párbeszédre, szeretetre kész és képes keresztyénekre szükség van, az átlag fiatalokban pedig ott vannak a spirituális, lelki kérdések, csak éppen becsatlakozást nem találnak az egyházhoz. Az emberek, a fiatalok éhesek, de nem kérnek abból, hogy előre elkészített instant válaszokat erőltessenek le a torkukon. Viszont készek kísérni azt, aki vállalja a személyes, közhelymentes dialógust, akitől valódi érdeklődést tapasztalnak. Jó lenne fesztiválokon kívüli világba is átmenteni mindezt, az egyháznak ugyanígy felkutatni és felmutatni a közös pontokat. 

A KözösPont sátor jóval kisebb, mint a nagyszínpad, hatalmas hangszórók sincsenek, a mustármag módszer mégis működik. Tizenkét éve ez a szolgálat sajátos és hiteles transzparense a Krisztust követő életnek, bizonyíték az azóta megtörtént több ezer találkozás, beszélgetés. Reméljük még sokáig így lesz ez, ahogy idén is a Szigeten, a Hegyalján. Hajrá, KözösPont!

(A képek a szerző felvételei.)

Hozzászólások