A 12 éve két kisgyereket halálra gázoló ír Ciarán Tobin a minap kisétálhatott a dublini bíróságról, mert kiderült: végleg megúszta, hogy jogerős hároméves büntetését le kelljen töltenie. De hogy fordulhatott ez egyáltalán elő? Ki tehet róla? És vajon megtörténhet-e megint? Minden, amit tudni akart az ügyről.

Bűn és büntetlenség - index.hu

A fenti hírt olvasva, ismét azzal szembesültem, hogy az igazság és a jog nem mindig egyezik, sőt, a joggal akár az igazságot is lehet csorbítani. Ahogy többen is megfogalmazták, jogszolgáltatás van, nem igazságszolgáltatás.

Az elmúlt napokban több internetes fórumon lehetett olvasni a fenti hírt. A hozzászólók, kommentelők egyértelműen felháborodásukat fejezték ki az ír Legfelsőbb Bíróság döntésével kapcsolatban. Én is együtt érzek a halálra gázolt gyerekek szüleivel, családjával, engem is felháborít, hogy jogi csűrés-csavarással megússza a jogerős (sic!) ítéletet az elkövető. Most mégsem a történet morális oldalával kívánok foglalkozni, sokkal inkább a helyzet abszurditásával.

Itt van nekünk ez az EU. Tagjai vagyunk. Mégis, egy ilyen ügyben képtelenek vagyunk egy másik EU taggal zöld ágra vergődni. Hiába a közös csillagos zászló, mégsem sikerült az elkövetőt Magyarországra hozatni. Ha átlépi a schengeni határt, le lehet tartóztatni, de ennek kicsi a valószínűsége. Ha nagyon akarunk, mehetünk pereskedni Strasbourgba, de nem sok értelme van.

Aztán itt van egy másik ügy is. Fizethetünk, mert az EU szerint a vörös csillag nem önkényuralmi, hanem mozgalmi jelkép. Onna nézve, lehet hogy az, de innen nézve nem. Mégis ki kell fizetni a büntetést mese nincs. Hiába csikorgatjuk a fogunkat, hiába értetlenkedünk a döntés miatt, ez van.

A két ügynek semmi köze egymáshoz. Mégis jól példázza, nem az a lényeg, hogy kinek van igaza, hanem ki tud jogilag jobb helyzetbe kerülni. Hiába volt itt kommunista diktatúra, be lehet minket perelni a vörös csillag tiltásáért. Hiába halt meg két gyermek, nem lehet a bűnöst kötelezni a büntetés letöltésére. 

Két esetből még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Mégsem tetszik nekem, hogy jogot tudnak szolgáltatni hazai és európai szinten, de mindez nagyon messze van az igazságszolgáltatástól.

Mintha Justitia szeme nem a pártatlanság miatt lenne bekötve, hanem hogy meg lehessen vezetni.

Naívan mégis bízom benne, hogy az ír gázoló megbánta, amit tett és legalább a lelkiismerete gyötri a börtön helyett. És egyszer talán a nagy európai egységben azt is megértik, nekünk a vörös csillag nagyon rossz emlékek előidézője, és nem akarjuk senki hajtókájára tűzve látni. Ahogy mások a horogkereszttel vannak így...

Hozzászólások