Hatvankilenc éves korában meghalt Kim Dzsong Il, Észak-Korea vezetője, az állami hírügynökség szerint egy vidéki útján, a vonaton érte a halál. Utódja legkisebb fia, Kim Dzsong Un lehet. A halálhírt az észak-koreai állami televízió bemondója könnyek között jelentette be hétfőn.

Meghalt Kim Dzsong Il észak-koreai vezető

Advent negyedik hétvégéjén meghalt egy államfő. Nem, most nem Václav Havelre gondolok. Ő művész volt, igaz és tiszteletre méltó ember, és - végülis - nyugdíjas politikus. Valaki közülünk, Európa XX. századi történelmének része. Emberként élt, és - hetvenöt évesen - emberként ment el. Nem, most nem róla, hanem Kim Dzsong Il haláláról beszélek. Arról, akinek világrajövetelekor - a hivatalos életrajz szerint - kettős szivárvány és egy új csillag jelent meg az égen.

Nézem az internetes videómegosztókra kikerült felvételt. A videó címe nem túloz: tömegek bőgnek Észak-Korea fővárosában. Nézem, és ez az alig három perc egyre hosszabbnak tűnik. Istenem, mi ez? Mi történik itt?

Ez egy távolkeleti kis ország, a múlt évezredből örökölt kommunista diktatúra és sztalinista jellegű személyi kultusz vasbetonnál keményebb falai között, politikailag és gazdaságilag is egyedülállóan izolálva a világtól. Kína nyitott és fejlett demokrácia hozzá képest! Olyan ez az ország, mint egy hatalmasra nőtt Való Világ Villa.

A zokogás láttán először valóban ez jut eszembe: VV Veronika - vagy ki - bömbölése VV Gábor - vagy ki - sértése miatt. (Elnézést a pontatlanságért, csak műsorajánlóban láttam.) A kis hölgy, aki ágyára vetve magát, könnyektől fuldokolva éppen élete krízisét éli át. Ez is egy belső, zárt világ, ami - a külső, valódi valóságtól izoláltan és azzal mit sem törődve - saját játékszabályai szerint működik, játszmáik, "párbajaik" élet-halál kérdésekké nőnek, és a reklámok ki is mondják: Itt a lét a tét! Brrrr!

No de itt legalább tudjuk, hogy az egész valójában játék, egy műsortervezők által újra és újra kacskaringatott műbonyodalom, egy nekünk, "külvilágiaknak" a szórakoztatására szánt undormány, amiben a résztvevők egy általam ugyan nem ismert, de bizonyára "megérő" jutalomért játszanak.

De az említett videón valódi könnyek folynak. Minél tovább nézem, annál jobban telek el valami furcsa szánalommal, mert irreális s mégis valódi gyász az, amit látok. Ez nem az "Éljen Rákosi! Tapsolj kopasz!" megalázkodott de összekacsintó, kényszer-lelkes de belül keserű világa. Ez valami más. Tizenéves fiúk és lányok, középkorú férfiak és nők testét rázza a zokogás, a fájdalom.

Mi ez a sok milió embert uraló tömeghipnózis, egy olyan országban, ahol már százezrek haltak éhen a diktatúra "földönkívüli" politikája miatt?! Mi ez az erő, ami valóságosan megélt gyászba borít egy népet, mert meghalt az, akinek születésekor új csillag jelent meg az égen?! Mi ez a minden más valósággal szakító hit, ami a drága elhunyt vezér drága emlékű édesapjának születési évétől kezdi az időszámítást?! (Jövőre lesz náluk Kim Ir Szen u. 100!)

Azt hiszem, már kimondtam. Ez egy hit. Egy "világnézet", amely minden hangosan deklarált ateizmusa ellenére akar kétségbeesetten és szenvedélyesen hinni Valakiben. S most ez a napkeleti csillag kialudt. A mítosz él, de új csillag után kell nézni, mert hit nélkül nem lehet élni. Így vagyunk "legyártva". Bocsánat. Személyes kötődésben megélt hitre vagyunk teremtve!

Marad bennem a szánalom, de mellette megjelenik egy torokszorító érzés, mert Európára gondolok. A mi keresztyénségét vesztett Európánkra. Lehet, hogy ez is egy Való Világ Villa? Ahol most emberek milliói jajonganak, mert az európai gazdaság nagy rendező-valósága és politikai egység-mítosza haldoklik? Milyen kihúnyó csillagokra néz ma a világ, mennyire igaz a félelem: Itt a lét a tét?!

Közeledik a karácsony, a napkeleti bölcsek már "a kertek alatt" járnak. Utánuk indulok. Követem velük az új és örök betlehemi csillagot, a valódi valóságot látó bölcsességüket. És tudom, hogy ilyen kétségbeesett fájdalommal sosem kell majd zokognom. Hogy a Valódi Valakiben, a Vagyokban hiszek...