Ha liberális vagy, meghalsz a nemzetedért. Nem elég tudni, hogy emberek vagyunk, azt is tudnunk kell, hogy honnan jövünk – kezdte előadását Friedman. Ő például magyarnak született, majd New Yorkban élt, végül Texasban telepedett le. A származástudat hozza létre a törzseket és nemzeteket – tette hozzá. A nemzeteket nem csak önmagukért ünnepeljük, hanem azért is, mert azok adják a liberalizmus alapját.
George Friedman: Ha nem hiszel a nemzetben, akkor nem vagy liberális
Oláh Gábor összefoglalója, mandiner.hu

A nacionalizmus szükségszerűsége (The necessity of nationalism) címmel tartott előadást George Friedman politikai elemző a Brain Baron. A számos meghökkentő jóslattal előállt magyar származású amerikai elemző múlt heti budapesti előadása is tartogatott érdekes fordulatokat. Videómegosztón még nem találtam meg az előadást, így a mandiner.hu összefoglalójára hagyatkozom.

Az összefoglaló első fele, mintha csak a június 3-i reposztunk (Köntös László: A nemzeti érzésről) után született volna. Persze ez túlzás, de Friedman láthatóan szakít azzal a szekértáborosdival, hogy az ember vagy liberális, és akkor a globalizmusra, mint el- és megkerülhetetlen folyamatra tekint, ami szükségtelenné teszi a nemzet fogalmának használatát. Vagy pedig konzervatív, és ezzel egyrészt vallja a felvállalt nemzettudat kohéziós (megtartó) erejét, másrészt sanda szemmel tekint mindarra, ami liberális, azaz az egyéni (szabadság?)jogokat minden és mindenki felé helyezi.

Firedman úgy használja a liberális jelzőt, hogy megkerüli az individuumot. Számára a liberalizmus egyenlő a nemzeti önrendelkezésért való kiállással. Azt mondja, hogy az emberi szabadságjogok, amikért a liberalizmus küzdött, nem légüres térben, hanem mindig egy adott nemzeti közösségen belül megszerezhető szabadságjogok voltak. A liberális eszme ezért a nemzeti eszmén belül volt értelmezhető. Azaz, éppen hogy azért harcolt a nemzeti önrendelkezés jogáért, hogy azon belül garantálhassa az állampolgári szabadságjogokat.

Tagadja, hogy a „világpolgár” releváns öndefiníció lenne. Nem lehet az egész világot szeretni úgy, hogy közben saját szűkebb környezetünket, azaz nemzetünk identitásképző erejét átugranánk. Mintha ezzel azt állítanánk, hogy lehetséges az egész világot otthonomnak tekintenem, miközben odahaza csak a kisködmön szorítását érzem, és mindenről, ami magyar, csak a pörkölt meg a cefre szagára asszociálnék. Ezt a fajta nemzetek feletti liberalizmust pusztán szép álomként határozza meg. Indoklása szerint az élet részei a kötelesség, áldozatvállalási képesség és a lojalitás is, ami – folytathatnánk a gondolatmenetet – a minket körülvevő nemzeti közösségnél kezdődik. (Lásd: a liberális hübrisz kritikáját a két héttel ezelőtti vasárnapi reposztban).

Mintha visszatérne a liberális/nacionalista jelzők 19. sz-i használatához, és ez alapján fogalmazna újra meg konzervatívnak hangzó állításokat. De nyelvezetében, érvelésében, mint magát liberálisnak tartó érvel a nacionalizmusban ördögöt látó véleményekkel szemben. Éppen a liberalizmus keletkezéstörténetének újra elmesélésével.

Petőfiben ezt a nemzeti liberálist látja, „aki egyetemes szabadságjogokban hitt, de végig a nemzetről beszélt.”

Hangsúlyozta továbbá, hogy téves következtetés arra jutni, hogy az egymás mellett élő nemzetek nacionalizmusa eredendően, a nacionalizmusban meglévő logika alapján vezetett volna a történelem folyamán háborúkhoz. A nacionalizmus (szerinte sem) egyenlő a másik nemzet iránti gyűlölettel: „Nincs gonosz nacionalizmus, az pedig a te problémád, ha nem vagy képes megérteni, hogy kik ők. A világ nem jókkal és gonoszokkal, hanem nemzetekkel van tele, és talán nem szereted ahogyan mások élnek, mégis kölcsönösen el kell ismernünk és tisztelnünk kell egymást”

Nagyon várom a további összegzéseket, de leginkább, hogy a teljes előadás hozzáférhető legyen. Olyan szempontokat dobott be a liberális és globalista kontra konzervatív és nemzeti érzelmű diskurzusba (lövészárok-állóháborúba), amik miatt a jövőben érdemes rendszeresen ráguglizni a nevére.