„Ha a cél az, hogy az emberiség vonja le a megfelelő következtetéseket, rossz hírem van: a világban ma minden tudományos és technológiai erőfeszítés arról szól, hogy visszatérhessünk a régi kerékvágásba. A nagy termelési és szállítási láncolatok gazdái nem mondják, hogy elnézést, túltoltuk, mostantól lokalizálódunk, sok légitársaság minden eddiginél olcsóbb jegyekkel várja az újraindulást – és még sorolhatnám.”

Borbás Barna: Ez nem Isten büntetése – katolikus véleményvezérek a járványról és a válság utáni világról, Válasz Online, 2020. május 11.

Baritz Laura közgazdász, Domonkos-rendi nővér, Hortobágyi Cirill pannonhalmi főapát és Patsch Ferenc jezsuita szerzetes, a római Pápai Gergely Egyetem teológiatanára cserél eszmét a fenti linken a világjárvány tanulságairól.

Várható tanulságairól. Mert most még senki sincs, aki meg tudná jósolni, vajon tanulunk-e az elmúlt pár hónap mindent felforgató tapasztalataiból. Akarunk-e mélyére ásni annak, hogy mi lehetett az ok, és mi lehet a felismert újdonság – magunkról, környezetünkről, arról, amiben és ahogyan élünk. Eddig éltünk.

Azt sem tudjuk, hogy valóban lecsengőben-e a járvány – még úgy sem, hogy Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora egy héttel ezelőtt az országos reprezentatív felmérésről beszámolva még csak 2 pozitív eredményről számolt be. 17 778 fő 49%-ának vizsgálata után. Ő is hangsúlyozta, hogy bár a tömeges fertőzést elkerültük, de további kontroll szükséges. Ha lesz második hullám, az hogyan söpör majd végig – és milyen megelőző intézkedéseket hoz magával? Azok milyen további hatásokat gerjesztenek?

Az átmeneti enyhítések elkezdésével érdemes a három római katolikus testvérünk gondolatait elolvasni. Nem véletlen, hogy találgatni, mi lesz ezután, nem kívánnak.

De talán nem is az a legfontosabb kérdés, hogy mi lesz ezután. Ennél is fontosabb, hogy mi merre menjünk tovább. Ha marad hiányérzet a kerekasztal beszélgetés elolvasása után, az inkább ez. A kiragadott idézetben mintha ezt provokálná az újságíró: a világgazdaság legnagyobb fogaskerekeit működtető rendszerek nem érdekeltek a strukturális változásban, a tanulságok levonásában, egy esetleges paradigmaváltásban. A cél az, hogy minél hamarabb minden újra mehessen a régi medrében. Globális medrében.

Az optimizmusra nincs sok okunk. A pesszimista jövőképhez túl rövid ez a földi lét. Realisták sem igazán tudunk lenni most, amikor a tudomány is nyíltan beszél megválaszolatlan kérdéseiről. Az egyetemes (görögül: katolikus) Anyaszentegyház tagjaiként – tartozzunk akár a római, akár az evangélikus, akár a református felekezetéhez – viszont lehetünk tettrekészek.

Számba vehetjük, hogy mi mindenre néztünk idáig úgy, mint ami alanyi jogon jár nekünk. És apránként lebonthatjuk eddigi életünket, hogy felépítsünk az értékes részletek megtartásával és az értéktelenek kihajításával egy olyan új egszisztenciát, ami komolyan veszi: attól még, hogy ég a határ, a kertünket ma este is meg kell öntöznünk. Az a rugalmasság, ahogyan egy-egy bibliai igeversnek megengedjük, hogy átírjon bennünk egy biztosnak tűnő gondolatot, át kell járja egész életmódunkat.

„Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, íme, újjá lett minden.” (2 Korinthus 5,17 – Károli fordítás szerint), azaz: tudatára kell ébrednünk annak, hogy ha a Krisztus nekünk tényleg a Megváltót jelenti, akkor eddigi vagy eddigre idejétmúlt rossz szokásainkból is meg tud váltani.

Szívesen olvasnék egyre több beszélgetést erről is. Teológusokkal, filozófusokkal, közgazdászokkal, művészekkel, pedagógusokkal. Nem arról, hogy mi lesz ezután, mert erre ez a három kiváló ember sem akar válaszolni, hanem arról, hogy mit tegyünk másként. Ahogy Baritz Laura válaszolja az egyik kérdésre:

„Minél több emberhez el kell juttatni az üzenetet, hogy ez a – József Attila szavával – termelőzabálás nem jó. Nem jó a Földnek és hamis boldogságot okoz az egyénnek.”

Kép: Válasz Online

 

 

Hozzászólások