Talán furcsán hangzik, hogy Hollandia legöregebb gótikus templomában könyvesbolt működik. Pedig ez még mindig a legjobb dolog, ami a maastrichti épülettel történhetett, korábban ugyanis bokszmeccseket és autókiállításokat rendeztek, vagy épp tűzoltó-felszereléseket tároltak benne. Húszezer kötet fér el a tágas templomhajóban, a szépirodalmi művek mellett főként tudományos és jogi kiadványokat tartanak.


Furcsa könyvesboltok – origo.hu

Karácsony környékén mindenkit elkap az ünnepi láz. Ahogy aztán belezuhan az ember az ünnepbe és elzúgnak az ünnepi kellékek varázslatai, talán a legszemélyesebb dolgok kerülnek terítékre. Az ünnep csendessége. Én szeretem a karácsonyfa fényében az éppen frissen kapott –  merthogy mindig van ilyen karácsonykor - könyveket átlapozni, s valamelyiknél leragadni.

Az idén éppen egy médiában gyakran szereplő közgazdász vallomásait kaptam elsőnek kézbe, amelyet egy délután kiveséztem, a legérdekesebb és legfontosabb darabokat átolvastam, a többi már következtethető volt a szerző televíziós szerepléseiből. A könyv legérdekesebb része nem a társadalom állapotának boncolgatása, s bár érdekes volt, még csak nem is a nemrég kudarcos történetet elszenvedő VW gyár egykori magyarországi pénzügyi kalandja, amelyről alig tud valamit a nagyközönség, hanem a személyes vallomás a gyermekkorról, az indíttatásról a közgazdaság és pénzügyek felé, valamint az a vállalás, ami az embert értékítéletek kimondására készteti.
A többi könyvet az idő kényszerében is hamar átengedtem ujjaim közt. Egy, a Kárpát-medence néprajza még fóliában maradt, szándékosan hagytam ott, arra más módon kell sort keríteni.
De végül a nagy szemiotikus és világhírű író Umberto Eco legújabb magyar nyelven megjelent könyve mellett kötöttem ki, a Baudolinonál. Ritkán fordul elő, hogy egy könyv címe érzelmeket váltson ki. Vonz vagy taszít, értelmezésre kényszerít vagy éppen kritikára, de Eco könyvének címe valamifajta rózsaszín ragacsosságot tapasztott az ismeretlen szóhoz. Pedig tudtam, hogy korunkban ama kevesek közül való a szerző, akinek nemcsak imponálóan széles körű a művészeti jártassága és a nyelvi elemzőképessége, hanem a középkor történelmi csemegéi ugyanúgy vonzzák, ahogyan az azokból kikerekíthető mesének a lehetősége. És mindezt megfejeli egy a laikusok között több mint ritkának mondható teológiai jártassággal, ahol a zsinatok kanonizált öröksége és Nesztoriusz tanítása a Theotokhos és Krisztotokhosz különbsége egy szerzetes és tanítványa közötti bárbeszédbe van elrejtve. Regényes kultúrtörténet az Eco regény, időben néhány évszázadot kalandozva, térben pedig valahol a germán erdők, Róma és Konstantinápoly között utazik az ember, ahol a szaracén és dél-francia lovagok úgy találkoznak, hogy közben felső olaszországi regionális nyelvjárások harcosainak szóváltásán értetlenkednek.
A gondolkodás, amely a hatalom természetéről elmélkedik, megpróbálja kölcsönösen megértetni a másikkal a hatalom érvényesülésének mibenlétét és azt, hogy végül is csak a módszerek különböznek, de a lényeg mindenhol ugyanaz.
A könyvek még mindig vannak. A világ egy-egy pontján impozáns palotában várják az olvasót, máshol a vízen úsznak közelebb az olvasóhoz többezres antikváriumi formában. Van, ahol kultikus hellyé lesznek egy világváros közepén, máshol turistavonzó paradicsommá tesznek egy kisfalut valahol Skóciában, ahol kétszáz házból huszonöt ilyen könyvházzá szépült.
Ilyenkor év végén még egyszer végigfutom a nagyobb könyvesboltokat, hátha akadna valami csemege. Alig. Egy-két jó kortárs írás lapozható. Inkább a klasszikusokra ugrik a szem, még mi kellene, de már csak olyan, amit el is olvasok. Valamikor mázsaszámra vettem a könyveket. De most, hogy a polcok tömve, s a papírdobozok százával rejtik a könyveket, megnézem, hogy venni vagy olvasni is akarom. Ma már hajlok az utóbbi felé. Sok idő, nyugodtabb tempó és tíz év, talán annyi nem, de jó néhány mindenképpen kellene, hogy a jelenleg felhalmozott anyagot megemészthessem, hiszen valamikor azért vettem, hogy majd nyugodt papi magányomban falom és falom a kultúrát. De ilyenkor visszajár valami a régi vágyból. És jó olvasni, nyugodtan, elnyúlva a karácsonyfa melletti heverőn a sárgás fényben és Eco mesterrel járni Európa, a régi Európa tájait az Örök várostól az Aranyszarv-öbölig.