Az egymást kölcsönösen erősítő korrupció és egyenlőtlenség a politikai elit ellen fordítja az embereket, és "termékeny talajt kínál a populista politikusok felemelkedéséhez" – áll a TI úgynevezett Korrupció Érzékelési Index (CPI) felméréséről készített jelentést bemutató közleményben, amelyben hangsúlyozták, hogy a populizmus nem gyógyír a korrupcióra.

Korrupció - Transindex.ro

A korrupció etikai természetű, aminek hatása negatív a társadalmi közerkölcsre, mert lerombolja az államba, illetve a társadalmi igazságosságba vetetett bizalmat. Tömören: a korrupció rossz. De több annál. Átláthatatlansága miatt áttételesen érzékelhető, így általános gyanúként megjelenik a társadalom minden szeletében. Beszennyezi a tisztákat is, mivel általános jelenségről van szó.
Ha természete etikai, eredője többnyire gazdasági, ami azt jelenti, hogy közvetlenül a pénzzel, áttételesen pedig a befolyással hozható összefüggésbe. Hogy miért rossz? Mert megmérgezi a tisztességgel is lehet érvényesülni alapvető munkaerkölcsöt és teljesítményt.

A korrupciónak egy magasabb erkölcsiségben félnie kell a lelepleződéstől, mert erőtlenné és megvetetté válik. Valószínűleg mértéke teszi veszélyessé, hiszen a közösséget úgy billenti ki egyensúlyából, hogy közben anyagilag kiszolgáltatottá tesz sokakat és ezzel a cinizmussal társává önmagának, holott nem egyenlő felek döntéséről van szó, hanem a túlélés stratégiájáról.
A megvesztegethetetlenség egy korrupt közegben a bukást is jelentheti, egészen az áldozati szerepig. Korunkban kivédhetetlensége kelt félelmet, illetve az a manipulálható eszközrendszer, amely az ártatlan áldozatot is besározhatja a rendszer részének állítva be. Ez ellen szinte lehetetlen védekezni.
Ha mégis, akkor két módon: mindkettő valláserkölcsi motivációra vezethető vissza. Az egyik a hitből származó etika, amely egy felsőbb – isteni – erkölcsi kategóriával számol, ebből fakadóan azzal a felelősséggel, amelyben elsősorban nem az embereknek, érdekcsoportoknak akar megfelelni, hanem egy magasabb igazságnak és közösségi felelősségnek. Ebben a tudatban a személy – egy közhivatalnok – lehet, hogy csak a nagy egész egy építőeleme, de fontos építőeleme és ezt ő tudja magáról, hogy neki a helyén kell lennie. Sok ilyen építőelem adja az egésznek azt a szövetét, amely egy egészséges társadalomban ölt testet.
A másik a félelem, amely az isteni büntetéssel számol, vétkezni nem félne, ha tudná, hogy nagyobb a kompenzáció az esetleges büntetésnél. Ez a bizánci társadalommodell, ahol a megvesztegetés árából mindig jut Istennek is. Bizonyos fokig ez a déli félteke gazdasági modellje is Dél-Európától - Dél-Amerikáig. Mi valahol a kettő határán és keveredésében vergődünk. Pedig esély is lehetett volna egy protestáns etika megteremtődésére. Jó impulzusok voltak, de az évszázados paternalizmus korokon átívelően szívósan túlélte nemcsak a változó időket, hanem önmagát is.
Ugyanakkor újra és újra megjelenik az igény a jobbulásra, ami nemcsak az ember romlottságát ismeri el, hanem azt a vágyat is megfogalmazza, hogy nem nyugszik bele a megváltozhatatlannak elkönyvelt rosszba.
A hit igénye nemcsak az isteni jelenlétre, hanem a társadalmi jóra is irányul, ezért ha újjászületik az ember hit által, mindig van esély a jóra.
A legutóbbi jelentések szerint a világon növekszik a korrupció, a mammon egyre hevesebben jelenti igényét az emberre. Hogy győzni fog-e vagy sem azon is áll, hogy a keresztények miként állnak a maguk helyén.
A kísértés nem attól kísértés, amikor a rossz elvi lehetőség csupán, hanem amikor a konkrét helyzetben hozott döntésnél a kisember vagy nagyvállalkozó a kínálkozó lehetőségben képes ellenállni a gonosznak.