Rendnek kell lenni. A csapat pedig éppen kieső helyen áll. És most már itt az új stadion, muszáj valamit felmutatni.
Az ősz egyik nyálkás szerdája persze nem a legideálisabb egy tét nélküli futballmérkőzés lebonyolításához, kicsit esett, kicsit hideg is volt. És ahhoz hogy sokan kimenjenek ilyenkor egy meccsre, valamit produkálni is kell.

Átadták a Haladás stadionját – index.hu

Késő van, éjfélhez közel. Nemrég érkezetem a város focicsapat, a Haladás új stadionjának avatásáról. Meghívtak. Nemcsak VIP jegyet kaptam, hanem, feladatot is, a három történelmi egyház képviselőinek is adtak pár percnyi időt a nyilvános megszólalásra és a stadion „felszentelésére”. Nem mindenhol van ilyen. Nem is gondolom, hogy a csapat jobban teljesít majd attól, hogy három papi ruhás ember is végzett valami szertartást, hanem a történet fordítva érdekes. Vannak vidékek, ahol a köz tereinek birtokbavételénél igénylik az egyházi szolgák jelenlétét. És ez az igény jelent valamit.

Babonaságot talán vagy inkább a szentnek mindenhol jelenlévőségének kívánalmát. Vagy csak egyszerűen ünnepélyesebb a ruha és olykor értelmesebb a szöveg, ami a nyilvánosság elé kerül. Lehet fanyalogni vagy teológiailag ellenérveket keresni, de ez a fajta kihívás kimozdítja az egyházat komfortzónájából. Olyannyira idegen tőlünk ez a fajta jelenlét, hogy liturgiai útmutató sincs, hogy mi történjen, amikor egy szekuláris közegben szekuláris dolgokra kellene kiterjeszteni a szakralitást. Lehet, hogy tárgy és nem lélek, de nem Istené-e minden? A tárgyak pedig nem önmaguk némaságában és tárgyiasultságukban, hanem az azt használó emberek életében nyernek jelentőséget.
Jelen lenni tehát egy ilyen helyen, az isteni jelenlét igényét hordozza az egyház képviselője. Nehézség, hogy ott áll egyedül, hármas egyedüliségben, ahogy ma is történt. Mégis volt valami különlegessége, ahogy az esti reflektorfényben minden ámen után felharsant egy hangorkán és taps. Ez azért templomokban ritka élmény. Nem valószínű, hogy értették a jelenlévők a szavak tartalmát, de tudatosult bennük a pillanat különlegessége. Lehet, hogy sokan akkor láttak így együtt nemcsak három papot, hanem három azonos értékben gyökerező s mégis eltérő hagyományt.
Vitatkozni akár lehetne is az egyházi jelenlét ilyesfajta mikéntjén, de ha visszagondolunk az első századokra, a keresztyéneket nem hívták, hanem bedobták az arénákba és nem egyébért minthogy, valljanak a hitükről. Ha ma hívnak, ugyanoda, a modern küzdőterek színterére, szégyellni kellene-e Krisztust?
A meccs kezdetéig tartó szünetben ismeretlenek mosolyogtak ránk és nyújtották kezüket. Nem a teljesítményért és elismerésként, hanem mert arcunk, hangunk beazonosítható volt azután is levetettük a papi kellékeket. Érdekes kettőssége a világunknak, hogy emberek nem buzgólkodnak az egyház irányába, de sokan örülnek mégis a szekuláris térben való egyházi jelenlétnek. Maradt még valami talán nemcsak kulturális szinten, hanem a lélek igényéből is, amit egy-egy ilyen ünnepi pillanat villant fel a nyilvánosság tereiben.
Ezért volt jó ma ott lenni. No meg, hogy nyert a hazai csapat.
 

Hozzászólások