Beadták felmondásukat pénteken Simicska Lajos médiacégeinek vezetői. A tulajdonos dühösen reagált a történtekre, délután kinevezte a Magyar Nemzet új főszerkesztőjét, ügyvezető igazgatóját, a Hír Tv élére pedig ő maga áll.

Totális médiaháborút hirdetett Simicska – Magyar Hírlap

Évekkel ezelőtt egy női lapban híres embereket megkérdeztek, hogy ki a példaképük. Nagyon megmaradt bennem Kondor Katalin válasza, aki akkor azt nyilatkozta, számára legfontosabb a hitelesség, és ezt Csiha Kálmánban és Cseri Kálmánban találta meg. A hitelesség szó amúgy is kulcsfontosságú itt és most, húsz évvel a rendszerváltás után, amikor végképp elvesztettük naivságunkat, mégsem tudunk átlátni, csupán sejteni tudjuk a manipulálás különböző eszközeit és eredményét. Mert a hitelesség mögött az áll, hogy az ember vagy hisz a másik embernek egyfajta naiv ráhagyatkozással, vagy bizalmatlan. A végső mérleg mégis annak javára dől el, aki nem él vissza a bizalommal, az emberek belé vetett hitével, hanem érzi e bizalom felelősségét, és ennek akar megfelelni. Talán emlékszünk a megrázó szovjet regényre, Polevoj hősére. „Egy igaz ember”, szólt a cím. Minden kor, minden rendszer keresi az „igaz embert”, mert ha mindenkiben meg kell csalatkozni, az ember előbb-utóbb meghasonlik a világgal és önmagával.

A Simicska-ügy részleteit valószínűleg soha nem fogjuk teljes egészében megismerni. Az "eddig is hazudtunk, ezután is hazudni fogunk" típusú kommunikációhalomból ki-ki kiválaszthatja a magának tetszőt. Azt mindenesetre megmutatja a botrány, hogy a jobboldal (is) tele van olyan emberekkel, akik számára a hovatartozás kérdése soha nem az érzelmi és szellemi azonosulás igényének következménye, nem elvek és elköteleződés mentén vállalják a közösséget a konzervativizmussal, hanem a hatalom és érdek mentén. Mint minden gyűjtőpárt, a Fidesz, vagy egyáltalán a jobboldal rengeteg felvállalhatatlan embert vonzott magához. Volt párttitkárok, úttörővezetők, a pénzért mindenre képes vállalkozók, politikai kalandorok és akarnokok. Akarnokok hada mégpediglen. Ezt nyilván helyi szinten még jobban végigkövetheti az ember. 

Hogy a média mit adagol nekünk, azt nem az átlagember híréhsége, hanem a médiavezetők akarata dönti el. Tudjuk: „van az a pénz”, amivel a politikai hűség átvált szolgalelkűségbe. De „van az a pénz”, amikor a szolgából egyszerre kitör a vadállat, nyilván a mélyben ott lapult, csak „van az a pénz”, ami addig elfojtotta. Az akarnok leveszi „álarcát”. Ekkor derül ki, hogy az igazi arc visszataszító. A történet rendkívül mikszáthi, egyszerre megmosolyogtató, és egyszerre roppantul szomorú. Arra mindenestre megtanít, hogy még politikai elköteleződésből sem szabad egyetlen oldalról tájékozódni. Simicska Lajos ott tévedt egy hatalmasat, ahol a bizalom és a hitelesség kezdődik. Miközben megmutatta, hogy a tájékoztatás korántsem pártatlan és független, hanem mindig függ a tulajdonosi akarattól, ezzel gyakorlatilag utolsó hitelétől is megfosztotta médiabirodalmát. Azt pedig minden jó kereskedő tudja, hogy bizalom és hitel nélkül nem lehet hosszú távon tervezni és hosszú távú hasznot remélni, csupán rövid és kétes kimenetelű sikereket elérni. Hosszú távon az tud megmaradni a piacon, aki képes megőrizni az ügyfelek, vásárlók, olvasók bizalmát.

A jobb oldalon több év óta olyan szellemi ámokfutás zajlik, ami amúgy is minden gondolkodó embert zavarba ejt. A média pimaszul szájba rágós. A mindennapokban pedig a butaság karon fogta az elvakultságot, s lett belőle olyan magyarkodás, amiben a volt párttitkár sújtásos bocskaiban feszít.  Polgári körökben arról beszélnek, hogy a mai nőknek sok gyereket kellene szülniük, és hogy a mai fiatalok amúgy is hülyék, mert technikai kütyükkel butítják le az elméjüket, és amerikai hamburgerrel mérgeződnek. Közben elméleteket gyártanak a pártus Jézusról, valamint a magyarok többezer éves zsenialitásáról, amit lassan az ősemberig végig tudnak sorolni. Csak reménykedni merek, hogy ezután a sújtással ész is jár majd, s ezt az eszet néhányan még gondolkodásra is fogják használni… Hajrá… Addig is keressük az „igaz embereket”.

Hozzászólások