Hozzátette, a lakosságtól kapott visszajelzések szerint nem érzik Szent Márton szellemiségét, inkább úgy tűnik, csak a 800 millió gyors elköltésén van a hangsúly.
"A Szent Márton Évből éppen Szent Márton szellemisége hiányzik" – Nyugat.hu

„Szent Márton megtanít minket magyarnak lenni, identitásunkat megőrizni”, mondá nemrég nyilvánosan egy szombathelyi konzervatív politikus. A héten azt olvastam, a helyi DK azt nehezményezte, hogy Szent Márton szellemiségéhez nem méltóak a Szent Márton Év programjai, a sörfesztiválra is kérnek belépőt, s az utcák amúgy is kátyúsak.

Sok igazság van abban, hogy egy emlékév, amihez számos vegyes – értsd nemcsak egyházi, és főként nemcsak spirituális élményt adó esemény kapcsolódik – mindig meghurcolja annak a nevét, akire aggatták, mint valami rossz koloncot. Ha éppen a Savariában, a római Pannónia provinciában 397-ben született Martinusról van szó, akkor ez méginkább igaz. Nem először írok róla (Márton-tabló, Szürke lúdon érkezik, A pogány város), mert mélységesen elborzaszt az a szakadék, amely az egykori nagy ember, s az alakja köré szőtt népi kegyes legendák, majd pedig a jelenkori recepció között tátong. Adott egy római gyermek, akinek édesapja magasrangú katonatiszt. Fiát is katonának szánja. A gyermek teljesíti is a szülői kívánságot, ám közben megismerkedik a keresztyénséggel. Megkeresztelkedik, s a katonai karriert felcseréli a papi hivatásra. Legnagyobb álma, hogy úgy éljen, mint az aszkéta remeték a sivatagban. Miközben Galliában a pogányok között hirdeti Krisztust, olyan világot teremt maga körül, amely ehhez a remeteséghez leginkább hasonlít, s megalapítja az első szerzetesi kolostorokat.
Martinus nem volt magyar, még ha Pannóniában született is, és semmi nem állt tőle oly távol, mint a hedonizmus. Savaria mai népe kátyúmentes várost szeretne, sok ingyenes programmal, panem et circernses helyett jól jönne az az egykori virsli és sör is, amit május elsején osztogattak a felvonulóknak. Sóhajtozik egy város, amiben minden hétvégén ingyen programok szórakoztatják a nagyérdeműt, minden hétvégén durrog valahol tűzijáték, és ahogy elnézem, kenyérben, virsliben sincs hiány.
Mi lenne méltó Martinus szellemiségéhez? Mondjuk a keresztyén gondolkodás. Egy tudatos hitvalló élet. Sőt, Martinus, akinek semmi köze libákhoz, és novemberi zsíros libatepertőhöz, szóval Martinus éppen arra emlékeztet minket, hogy a krisztusi élet felvállalása minden esetben teljes életmódváltás. „Teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből”, mondja a Szentírás, minden keresztyénnek és minden zsidónak egyik legfontosabb alapigazságként. 
„Még mindig nem áll közel Szent Márton a szombathelyiekhez”, olvasom egyebütt. Valóban így van ez. Talán egyszerűen nem kellene mást tenni, mint lefosztani Márton alakjáról azt, ami bizonyítottan történelmietlen, és végre mesélni egy valóban regényes, izgalmas életről. Huszonegyedik századi módon, elhagyva a giccses cirádákat, a megterhelt szimbólumokat. Hadd szűrje le ki-ki magának azt, hogy miért is volt nagy ember Savaria szülöttje. S talán elképzelhetnénk, miként küzdene meg a mai pogányokkal az egykori hittérítő, mint ott Gallia vad rengetegeiben, az emberi butaság és babonaság mély bugyraiban.