Erről tehát már rég lezárult a vita...

Barroso: távozzunk az EU-ból, ha bevezetjük a halálbüntetést! - portfolio.hu

Azért ez a halálbüntetéssel kapcsolatos vita elég tanulságos. Lerántja a leplet a posztmodernnek nevezett blöffről hiedelemről, amely mögött valójában egy új dogmatizmus áll.  Én naiv, már majdnem azt hittem, hogy mi már egy posztmodern világban élünk: nincsenek már mindenki számára kétségbevonhatatlan és abszolút érvényességgel bíró világmagyarázatok. Sokféleség van. Aztán valaki előáll, hogy a halálbüntetés kérdését talán érdemes lenne újra megvitatni, s a kezdeményezés úgy tűnik fel, mint maga az eretnekség. Akkor most mi van?

Akkor most az van szerintem, hogy ebben a hirtelen támadt nyilvános és eléggé felhevült vitában előtűnik a mai európai világkép alapvető ellentmondása. Az ellentmondás az, hogy míg egyfelől ez a világkép, amely időnként szereti posztmodernnek becézni önmagát, azt állítja, hogy végérvényes világmagyarázat nem létezik, s ekként az egységes eszmei alapozású társadalmak kora lejárt, addig a másik oldalon – épp a halálbüntetés kapcsán – mégis mintha lenne valamiféle végérvényesnek kikiáltott, s mindenkire nézve kötelező világkép. Egyrészt szabadság van és multikultúra, másrészt mégis, mintha lenne valamiféle magától értetődően érvényes, de senki által végérvényesen nem igazolt értékvilág, az axiómák és dogmák világa, amelynek már a megkérdőjelezése is egyenesen az eretnekség jelenségét idézi fel.

Úgy tűnik tehát, mintha a posztmodern, amelynek az volt a szándéka, hogy lebont mindenféle korábbi világmagyarázati elbeszélést, kimutatva azok racionális tarthatatlanságát, a lebontás folyamatában felépített mégis egy világképet, amely hovatovább ugyanúgy működik, mint a régi elbeszélések: kizárólagosságot és abszolút érvényességet követel magának. Nem lehet, pontosabban nem szabad megkérdőjelezni.

Innen van az a nem ritka érzése sokaknak, hogy hiába van itt mindenféle lózung szabadságról, sokféleségről, nyitottságról, a világmagyarázatok egymás mellettiségéről, egyenlőségéről és sokféleségéről, de mégis szellemi diktatúrában él. Ha nem így lenne, ugyan miért lenne botrányos, hogy a halálbüntetés kérdése közéleti téma? Ha nem így lenne, ugyan miért lenne botrányos, ha egy befolyásos véleményformáló netán a halálbüntetés mellett állna ki?

Az tehát az alapvető ellentmondás az európai világképben, hogy míg egyfelől nyitottnak mondja önmagát, addig – épp a halálbüntetés kapcsán derül ez ki – nagyon is zárt és kanonizált, és pontosan úgy viselkedik, mint azok a világmagyarázatok, amelyeket amúgy a posztmodern nevében bírál. S mit ad Isten, Európában ez a világmagyarázat a keresztyénség. Míg tehát a mai európai értékvilág mögött épp az európai keresztyén univerzum zártságának az elutasítása áll a nyitottság, a sokféleség jegyében, azonközben sikerült mégis létrehozni egy zárt szekuláris univerzumot.

Innen van az, hogy a halálbüntetés kérdésének már a felvetése is eretnekségnek tűnik. A halálbüntetés melletti kiállás pedig egyenesen blaszfémia. Ugyan, miért? Én naiv módon azt hittem, hogy egy olyan világban élünk, ahol a zárt és önmagukat végérvényesnek gondoló világmagyarázatok belátják azt, hogy igazságigényüket nem erőltethetik senkire sem. Keresztyénként ezt el is fogadom. Ugyanakkor ez az új dogmatizmus, amely a halálbüntetés felvetésére így reagál, engem eléggé riaszt. Semmi kedvem visszamenni egy zárt és megkérdőjelezhetetlen univerzumba. Még egy szekulárisba sem.

(Amúgy pedig, hogy az Olvasó tudja, nem vagyok halálbüntetés-párti. Nem erről beszéltem.)

 

Hozzászólások