Az öbölmenti országok és Szaúd-Arábia továbbra sem hajlandó befogadni a szíriai migránsokat. A Frankfurter Allgeimene arról ír, Szaúd-Arábia kétszáz mecsetet építene Németországban. 

Szaúd-Arábia befogadás helyett 200 mecsetet építene Németországban a szír menekülteknek - mandiner.hu

Ne legyenek kétségeink, amennyiben tényleg olyan nagyszámú muszlim menekültet fogad be Európa, amilyenről ma a hírek szólnak, épülni fognak mecsetek. S ezt nem a riogatás szándéka, avagy a xenofóbia mondatja velem, hanem az a szimpla tény, hogy a letelepedők túlnyomó többsége számára a szekularizáció fogalma ismeretlen. Odahagyták hazájukat, mert menekülnek, vagy megélhetést keresnek, de a vallásukat nem hagyják. Sőt, az új környezetben még nagyobb szükségük lesz rá. Szaud-Arábia ajánlata enyhén szólva is cinikus. Viszont ettől függetlenül pontosan jelzi, ők tudják, hogy a muszlim hitű bevándorlóknak a munkán és a megélhetésen túl mire lesz majd igényük: kultuszhelyekre.

Az egy naiv elgondolás, hogy ha majd munkát találnak, s megtanulják a nyelvet, tehát munkaerőként, jogi értelemben vett állampolgárokként integrálódnak, akkor ezzel el is veszítik régi közösségi identitásukat, s a szó kulturális mélységében is európaiakká válnak. Nem feltétlenül, sőt. Az egy soha nem bizonyított feltételezés, hogy az európai „fejlődési” modell, ti. vallásosság és modernitás szétválása univerzális érvényességgel bír.

Van itt valami, amit az európai szekularizált ész már alig bír felfogni, s ez pedig a vallás történelmi viselkedése. Pedig már az a szimpla tény is gyanakvással kellene eltöltse a mai felszínes nyugati gondolkodást, amelyet a „vallás utáni” történelmi fejlődési modell marxi ideája tart bűvöletében, hogy a világ mai civilizációs régióit közvetetten vagy közvetlenül ma is évezredes vallások határozzák meg. Mert az igaz ugyan, hogy a vallási tapasztalat a szubjektumban átélt esemény, ám miután egy ilyen eseménynek nagyon sokan, és az időben lezárhatatlan módon a részesei lehetnek, a vallás kilép a szubjektum köréből és folytonossággal rendelkező közösségképző erőként is működik. Csak a szekularizált Európában lehet egy olyan tételt elhitetni, hogy a vallás magánügy. Majd ha sorba épülni fognak a mecsetek, ki fog derülni, hogy ez messze nem olyan egyértelmű. Mert lesznek százezrek, vagy milliók, akiknek kellenek a kultuszhelyek, s akik teljes természetességgel fogják továbbra is gyakorolni a vallásukat, s még csak fel sem merül bennük, hogy akár vallás nélkül is lehetne élni.

S ennek a közösségi igénynek a mindenki által látható kifejeződése a mecset. Mint tudjuk, a kultuszhely a közösségi identitás kiterjedése a térben. Csakhogy ez Európában nem tűnik fel, olyan teljesen magától értetődő tény, hogy a világnak ezen a részén zsinagógákat és keresztény templomokat lehet látni. Igaz, hogy a templomok jó része ma már kong az ürességtől, avagy a mai gyülekezetek számára túlméretezett, de mégis, szekularizáció ide vagy oda, az európai kultuszhelyek az európai szellemiség részei. Olyannyira az otthonosság érzetét adják, hogy észre sem vesszük őket. Valamiképp kitöltik a kulturális teret, s a helyükön vannak.

A mecsetek esetleges megjelenése viszont merőben új helyzetet teremthet. Még ha az emberek nem is tudják megfogalmazni, érzelmileg megterhelő. Nem véletlen, hogy a mecset-kérdés több európai országban is viharokat kavart.

De vajon miért?

Miért ne lehetne azt mondani egy többnyire szekularizált, kereszténység utáni, ateista Európában, hogy nekünk aztán édes mindegy hány mecset épül a szomszédunkban. – Azért, mert a mecset, az európai hagyománytól eltérő, új, a nyilvános térben megjelenő demonstratív viszonyítási pont. S éppen azzal, hogy durván benyomul a kulturális térbe, önreflexióra hív, s kikezdi az addig öntudatlanul is magától értetődőnek gondolt hagyományos tér egységét. Ezért érzelmileg még a szekularizált európai tudat számára is megterhelő lehet.

Viszont abszurd módon a mecsetek elterjedésének "haszna" is lehet. Mert a szomszédságukban könnyen kiderülhet, hogy felvilágosodás, szekularizáció ide vagy oda, a mégoly szakaszoltnak és ellentmondásosnak is tűnő európai kulturális folyamat igenis egységes, amelyet éppen a kulturális tér egysége fejez ki a legkézzelfoghatóbb módon. S ez éppen akkor fog kiderülni, amikor eme kulturális egységhez képest megjelenik egy új és merőben más térbeli viszonyítási pont: a mecset. Lehet a mecsetnek egy olyan funkciója, amely Európát rádöbbenti: a felvilágosodás óta eltelt kulturális folyamatokat nem a zsidó-keresztény európai hagyománnyal szemben kell értelmeznie, hanem annak részeként. Mert ez az évezredes hagyomány a mecsetek felől nézve igenis egységes.

Nincs ember ma, aki megmondaná, hogy mit hoz az európai jövő. Mindenesetre, a mecsetek megjelenésében, s a kulturális térért való küzdelmük következményeiben potenciálisan benne van a mai európai gondolkodás fordulatának lehetősége is.

Ez pedig egy olyan új európai történelemértelmezés, amely nem fordítja egymással szembe a hagyományt és a modernitást, hanem nyilvánvalóvá válik az európai kultúra végső egysége, minden látszólagos meghasadtságával szemben.

Ez a véleményem szerinti "jó" forgatókönyv. De van egy rosszabb, sőt tragikus is. Erről most nem írok.
 

Hozzászólások