Globális identitást sürget, de emellett nemzeti minimumot is?

– A kettő nem zárja ki egymást. A globális identitás szükséges a túléléshez, de minek túlélni, ha eltűnnek a magyarok, s velük a magyar nyelv? Ki a frász fog akkor Arany Jánost olvasni? Ezt az értéket a magyar emberek tartják fönt, nélkülük egyszerűen nem létezik. Igenis szükséges egy nacionalista komponens a szociális és liberális mellett.

Az evolúcióbiológus karácsonya: „Mind át vagyunk itatva a kereszténységgel” - valaszonline.hu

Nagyon izgalmas beszélgetést folytat Stumpf András Szathmáry Eörs evolócióbiológussal a válaszonline.hu-n. Köszönöm Soós Szilárd kollégámnak, hogy felhívta az interjúra a figyelmemet. Az interjú nagyon sok témát érint, szívemnek kedves címmel: „Mind át vagyunk itatva kereszténységgel.” Karácsonyi anyagnak jó cím. Ám mégis, azt hiszem Szathmáry Eörs igazi mondanivalója a jövőről szól. Azt állítja ugyanis, hogy a technológiai civilizációt a közeli összeomlás fenyegeti, s ennek magakadályozásához, vagyis a túléléshez globális identitás kifejlesztésére lenne szükség. Igen, de hogyan? Ez a jövő nagy kérdése. Szathmárinak megvan rá a válasza, s kibontakozik előttem egy számomra végtelenül szimpatikus tudós portréja.

Van ma egy egyetemes világnézeti kérdés, s van rá egy ma uralkodó, liberálisnak nevezett válasz. Míg abban ma széleskörű konszenzus van, hogy az emberiség jövőjét veszély fenyegeti, s a válasz valamiféle egyetemes-globális identitást követelne, addig a másik oldalon él egy, a nyugati világ közvéleményében széles körben bevett kulturális diktátum: a globális identitás csak a lokális identitások feladása árán érhető el. Magyarán, fel kell számolni azokat a kulturális mintázatokat, amelyekben eddig az emberi öntudat létrejött, s létre kell hozni egy elvont, egyetemes tudatot túllépve a történeti identitáshagyományokon. Például, a kereszténységen, például, a nemzeten. 

S hogy ez mennyire így van, erre jellegzetes példa a Szathmáry Eörsöt faggató Stumpf András, akinek, midőn a tudós az interjú befejező részében arról beszél, hogy szociális, liberális és nemzeti minimumra lenne szükség, ez a kérdés bír az eszébe jutni: „Globális identitást sürget, de emellett nemzeti minimumot is.”

Magyarán, a kérdés mögött ott van egy ma uralkodó meggyőződés, hogy a kettő kizárja egymást. Mire Szathmáry Eörs ezt a számomra nagyon szimpatikus választ adja: „A kettő nem zárja ki egymást. A globális identitás szükséges a túléléshez, de minek túlélni, ha eltűnnek a magyarok, s velük a magyar nyelv? Ki a frász fog akkor Arany Jánost olvasni?”

A dolog pikantériája természetesen az, hogy itt egy liberális kérdez egy másik liberálist. Csakhogy míg Stumpf kérdése mögött a mai liberalizmus világképe fedezhető fel, addig Szathmáry a klasszikus liberalizmust képviseli, amely agnosztikus, nem kötelezi el magát semmiféle világnézet mellett sem, de nem is tekinti önmagát kizárólagosnak.

Nos, ha össze kellene foglalnom a mai kultúrharc lényegét, akkor a beszélgetésnek ezt a részét szívesen hoznám fel példának. A kérdés ugyanis valóban az, hogy a mai, tényleg globalizált világban hogyan lehet szembenézni a valóban vészterhes jövővel.

S a kultúrharc tartalma a globalitás és a lokalitás közti viszony.

Sajnálatos módon azt kell mondjam, aki amúgy liberális konzervatívnak tartom magamat, hogy mára létrejött a liberalizmusnak egy olyan szélsőséges értelmezése, amely arra tesz kísérletet, hogy a hagyományos identitások felszámolása árán teremtse meg a globális identitást. S a globális identitás hőn áhított megteremtéséért fel kell áldozni a kereszténységet, a nemzetet, az emberképet, mert úgymond ezek csak csoportidentitások, más szóval gyűlöletidentitások, amelyek akadályozzák a globális öntudat kifejlődését. Ez a kísérlet mára olyannyira normatív, diktátumszerű világnézetté vált, hogy különös módon a konzervatív alapállás forradalminak tűnik fel. Innen van az, hogy ma a keresztény Európa ideájának hangoztatása szükségszerűen a konzervatív oldalhoz sorolódik, s a (mai) liberalizmussal szembeni szellemi ellenállás ideológiájának a szerepét tölti be. Meglepő fordulat, hiszen ki gondolta volna néhány évtizeddel ezelőtt, a szekularizmus elkerülhetetlenségének kábult hitében, hogy a kereszténység fogalmának újra politikai súlya is lesz.

De teljesen igaza van Szathmáry Eörsnek, aki agnosztikus, mint mondja, irtózik mindenféle ideológiai kizárólagosságtól, nem hívő, de nem is ateista, nem akar a tudományból egyetemes világmagyarázatot kreálni, s aki tisztán látja, hogy kulturálisan mindnyájan át vagyunk itatva a kereszténységgel. (Csak ezt be kellene látni, de úgy tűnik, ez a beismerés a mai liberális diktátumnak nehezére esik, mi több, épp a kereszténység lebontása révén véli megvalósíthatni a globális identitást.)

Mint liberális-konzervatív keresztyén messze nem gondolom azt, hogy „erőszakkal” mindenkit a szó teológiai értelmében keresztyénné kellene tenni. Nem is lehetne. Bőven kiegyeznék egy olyan liberalizmussal, amelyet Szathmáry Eörs is képvisel. De amikor azt látom, hogy ez mai liberalizmus-értelmezés önmagát kizárólagosnak tekinti, és keresztyénségem, magyarságom felszámolásával akarja megteremteni a globalitástudatomat, akkor fel kell tennem a kérdést, pontosan úgy, ahogy Szathmáry is felteszi. Túlélni? Ugyan, minek?

Nos, nem bírom elhessegetni azt a gyanúmat, hogy a mai liberális globalitás-ideológia mögött nem feltétlenül csak a glóbusz megmentésének nemes szándéka húzódhat meg, hanem a lokális identitások, magyarán civilizációk felszámolásával magvalósítandó világuralmi törekvés.

Csak van egy bökkenő: a túlélés értelmét veszti, ha fel kell számolnom azt, aki mindig is voltam.