Szeretettel várnak mindenkit a IX. Református Jótékonysági Bálra, melyet a Tiszántúli Református Egyházkerület rendez 2016. február 5-én pénteken Debrecenben a Kölcsey Központ nagytermében. A IX. Református Jótékonysági Bál bevételével a szerbiai Maradéki Magyar Református Óvodát támogatja! 

     Református Jótékonyság Bál 2016 Debrecen - programturizmus.hu

Az öku-mánia után most „bálozzunk” egyet...! Most van a szezonja. Egyre több egyházközség és egyéb egyházi szervezet, intézmény, iskola is rendez most már bált, Debrecenben pl. 9. alkalommal kerül megrendezésre, de az én kis celldömölki gyülekezetem sem számít már „első bálozónak”: múlt pénteken tartottuk a 24. református bálunkat! Mivel egyre inkább elterjedt, nagyobb társadalmi súllyal bíró jelenségről van szó, ráadásul jelentősebb médiafigyelmet is kap, mint általában az egyházi „alaptevékenységek”, – úgy gondoltam – érdemes foglalkozni vele! Ahogy az öku-mániánál, úgy itt sem kísérelem meg egyházilag-teológiailag értékelni, csupán – tudjátok... – az érzéseimet és a tapasztalataimat szeretném most beleönteni abba a zárójelekkel többszörösen tagolt, furcsa, összetett szóba, amelyet a címben olvashattok... Ráadásul, nekem erősen úgy tűnik, hogy ezek a zárójelek a valóságban nagyon elvékonyodhatnak, sőt, el is tűnhetnek a betűk-szavak közül...

Mi a célja az egyházi báloknak? Ne legyen igazam, de sok esetben úgy látom, hogy egyfajta közéleti reprezentáció, társadalmi erőfitogtatás, hogy mutassuk meg a világnak... Egyben kompenzáljuk is társadalmi súlytalanságunkat, kiegészítjük leszűkült tömegbázisunkat, s egyébként is jobban hangzik, s jobban mutat a különböző beszámolókban, hogy 100-an, 200-an vettek rajta részt, mint az, hogy egyébként a bált rendező gyülekezet istentiszteleti látogatottsága mondjuk 20 vagy 30 fő... Arról nem is beszélve, hogy 1-2 meghívott és megjelent egyházi vagy világi „viájpí” (püspök, polgármester, önkormányzati képviselő stb.), fellépő vagy támogató nemcsak – ahogy mondani szokták – az est fényét emeli, hanem a mi önbecsülésünkön is lendít egy kicsit... Mindezekkel szemben – úgy gondolom – hogy igazából a báloknak (is) akkor lehet létjogosultságuk, hogy ha beleilleszthető az egyház lététől elválaszthatatlan missziói jellegébe! Elhangzik-e pl. az ige, az evangélium? S ha igen, akkor milyen „funkciót” tölt be, díszítő elem, „színező anyag”, vagy az egyház küldetéséhez hozzátartozó, alkalmatlan időben is isteni hatalommal megszólaló Ige?

Mennyire tölt be fontos szerepet egyházunk, gyülekezetünk, intézményünk életében? Mennyi energiát, időt, pénzt fektetünk bele? Emlékszem, ezeken a kérdéseket én akkor tettem fel először magamnak, amikor azzal szembesültem, hogy 8-10 évvel ezelőtt, gyülekezetünk nőszövetségének tagjai szinte maguktól nyakukba vették a várost, jártak üzletről üzletre, vállalkozótól vállalkozóig – tombolatárgyakat gyűjteni... Igen, akkor elgondolkoztam ezen, hogy ezzel az erővel, lendülettel, lelkesedéssel, akár alvó egyháztagokat felkutatni, felébreszteni, betegeket, időseket látogatni vagy más, diakóniai vagy karitatív célú tevékenységet végezni is lehetne...!

Szintén fontos kérdés – szerintem – hogy az egyházi bálon való részvétel hogyan hat vissza a jelenlévők egyháztudatára...? Ugyanis azt tapasztaltam, hogy van egy jelentős réteg, amelynek ez az egy esemény jelenti az egyházzal való kapcsolatot, a gyülekezeti életben való részvételt. Úgy gondolják, ezzel kellően bizonyosságát adják egyházhoz való tartozásuknak, sőt, – főképp a múlt rendszerben egyházilag inaktivált emberek – még büszkék is arra, hogy ország-város előtt felvállalják „keresztyénségüket”, arról nem is beszélve, hogy X összeggel támogatják magát az egyházat vagy egy nemes célt, egy jó ügyet... Az egyházat tényleg szívükből éltetők és vállaikon hordók pedig joggal érezhetik úgy, hogy ez azért nem egyenértékű azzal, amikor valaki tényleg rendszeres templomba járó, hűséges egyházfenntartó egyháztag. Tudok olyan példát is, ahol a szervezők tudatosan próbálnak tenni ez ellen az „egyházi felhígulás” ellen, például oly módon, hogy a konfirmandus fiatalok járják a nyitó táncot, a gyülekezet énekkara is szolgál az ünnepi műsorban vagy éppen a szakácsok, pincérek szerepét a gyülekezet asszonyai töltik be – ezzel egyúttal a bál a gyülekezeti közösségépítés eszközeként és alkalmaként is szolgál!

Nem mellékes az sem, hogy az anyagiak milyen szerepet töltenek be a bálok tartásánál, megszervezésénél? Kisebb gyülekezeteknél előfordul, hogy fontos bevételi forrásként is tekintenek rá, míg nagyobb közösségek „megengedhetik maguknak”, hogy a bál bevételéről lemondjanak, azt jótékonysági vagy missziós célra fordítsák.

Végül az egyházi báloknál kényes kérdés, hogy mit mondhatunk el azoknak lelkiségéről? Annál is inkább, mert ma is létezik olyan kegyességi irányzat, amely Krisztus egyházával összeegyezhetetlennek tartja e „világi hívságokat”, szórakozást... Nos, itt is széles a skála és  vékonyak a címben szereplő zárójelek...  Lehet úgy is értelmezni, hogy ez sem más, mint eszem-iszom, dínom-dánom, kis kulturális-vallási szósszal leöntve, de úgy is, hogy a keresztyén ember számára, akár az úrvacsora vagy egy agapé, a bál vidámsága és öröme is jelenthet mint egy kóstolót, ízelítőt a túlvilági dicsőségből, Krisztus vendégségéből!

 

Hozzászólások