Szerintem Jézus szeretné a karaoket. Nem tudom miért, de így érzem. Ebben a műfajban mindenki saját ízlésének, egyéniségének adhat hangot. Úgy gondolom, hogy ez tetszene neki és ő is így tenne.
(...)
Énekelne elcsépelt, nyálas slágereket, hogy idegen emberek egymás mellé verődjenek és egymásra, közösségre találjanak? Dalolna őszinte elfogadásról, szeretetről, vagy a benne lévő egzisztenciális kételyről? Esetleg hamiskás hangon bátorítana másokat, hogy ők is fellépjenek a(z élet) színpad(á)ra és keressék azokat a lehetőségeket, amivel igazi örömet okozhatnak másoknak? Abban valamiért egészen biztos vagyok, hogy nem énekelne (magáról) keresztény dicshimnuszokat.

Mit énekelne Jézus egy karaokebárban? - kotoszo.hu

A Cantate vasárnap kapcsán kerestem valami irományt és örültem h a protestáns „társblogon” ráakadtam erre az érdekes, elgondolkodtató, talán némelyeket egy kicsit meg is botránkoztató kérdésre. Nagyjából egy húron pendülök annak szerzőjével, abban mindenképpen, hogy szerintem is lemenne Jézus akár egy „alvilági lebujba” is (ahhoz képest, hogy mennyei dicsőségéből lejött hozzánk a földre, onnan az a néhány lépés lefelé neki már nem esne nehezére...), de azért -remélhetőleg- beülne közénk a templompadokba is énekelni... Mit énekelne itt és mit énekelne ott...? S főként: hogyan...?

 

 

Szerintem egy karaoke bárban ő mindenek előtt a marginális, őszinte, emberi műfajú dalokat énekelné... Az elveszettek, a társadalmi periférián vergődők zenéjét... Velük tudna, szeretne leginkább azonosulni... Az ő gondolataikkal, az ő érzéseikkel, az ő szókimondó vagy épp semmitmondó, polgárpukkasztó vagy „Eget bökdöső” énekeikkel, szövegeikkel... Rap, Heavy metal, blues... A kisebbségben lévők zenéjét... Az utóbbiról eszembe jut egy sztori a magyar blues királyával, Deák Bill Gyulával kapcsolatban, aki egyszer Nyíregyházán valami főiskolások számára rendezett koncerten – látva a gyér érdeklődést – állítólag azt mondta, hogy „nem baj gyerekek, tudjátok, a blues keveseknek szól...” Bevallom, sokszor gondolok én is így az evangéliumra...

Viszont egyet kell hogy értsek „kötőszós” kollégámmal is, aki az „elcsépelt nyálas slágereket” említi meg, mint Jézus lehetséges „repertoárját”. Igen, ha Jézus mindenkihez jött, akkor nyilván neki azokat a dalokat is „fújnia kell”, amit a legtöbb ember magáénak érez, ergo, a slágereket... A tömeg zenéjét...

S mit énekelne még Jézus? Biztos vagyok benne, hogy lennének „saját szerzeményei...” Az Ő egyedi, isteni gondolatai a mi szavainkkal, zenéinkkel... Egyszerű dalocskákban fogalmazná meg, amit nekünk el szeretne mondani... Az Ő országáról... A mennyei Atyáról... Arról, hogy Ő mennyire szeret bennünket...!

A „pokolból a mennybe”, legalábbis annak földi előszobájába, a templomba lépve, ha meglátnánk közöttünk Jézust, az adott felekezet énekeskönyvével a kezében... Érdekes, itt nehezebb számomra elképzelni, mint amott... De erőltessük meg magunkat, mit énekelne velünk Jézus...?
Az ősi, veretes, a ma embere számára sokszor életidegennek tűnő zsoltárokat? Minden bizonnyal, hiszen tudjuk, hogy ő ismerte, használta a zsoltárokat, mint népe hagyományát, imádságos könyvét.
A reformáció korabeli, bibliai hitigazságokat megfogalmazó, közösségi hitvallásként énekelt énekeket, doxológival  az utolsó strófákban? Lehet...
XIX. és XX. századi angolszász individuális, „kitárulkozós” bűnbánati énekeket? Nem tudom...
Vagy netán mai könnyedebb, fiatalosabb, gitáros keresztyén slágereket? Természetesen...

Mégis azt gondolom, hogy a leglényegesebb kérdés nem az lenne, hogy mit, hanem hogy hogyan énekelne Jézus...?
Egyben biztos vagyok, nem mindig úgy, ahogy mi... Lehet, hogy Ő ott hangosabban énekelne, ahol mi inkább elhalkulnánk... Lehet, hogy Ő ott lehajtaná a fejét, ahol mi büszkén, dagadó erekkel a nyakunkon zengedeznénk... S lehet, hogy Ő ott viccesen, játékosan, már-már botránkoztatóan dalolna, ahol mi nagyon komolyan és komoran...

Aztán az is ziher, hogy egész lényét beleadná az éneklésébe...  Nála nem lenne „hitelességi deficit”, mint egyes előadóművészek vagy éppen a keresztyén emberek esetében... Nála tényleg úgy lenne, ahogy Ő mondta: „Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj.” (Luk. 6, 45)

Végül: Ő nekünk énekelne! Mint ahogy a mi esetünkben pedig az lenne a „követelmény”, hogy mi  Ő neki... Hogy még közelebb kerüljünk egymáshoz... Hogy még inkább megtaláljuk a közös hangot... S nemcsak cantate vasárnapokon...