- Legutóbb, 2018 elején a Corvin-láncot kapta meg, de egyebek mellett elnyerte a Bolyai-díjat is. Fontosak ezek a visszajelzések?
– Nem. Minden elismerés kicsit zavar, mert felvetődik bennem, hogy vajon megérdemeltem-e, nincsenek-e olyanok, akik többet tettek nálam. Nem egy esetben kapásból tudtam volna mondani olyan személyeket, akik szerintem jobban megérdemelték volna a kitüntetést.(...)
– Az ember már a görög vagy a római korban is megtett minden elképzelhető rosszat, a mai utódok ezen a téren nem sok újdonságot tudtak felmutatni.
– Sajnos tudnak. A huszadik század a koncentrációs táboraival, haláltáboraival, a holokauszttal bizonyította, hogy az emberi gonoszságot korábban elképzelhetetlen módon lehet kiélni. Némi reményt ad, hogy a rossz mellett a jóság is megjelenik.(...)
– Presbiterként 55 éven keresztül a Kálvin téri gyülekezetet szolgálta. Hívő emberként hogyan látja Európa jövőjét?
– Nagy megpróbáltatások következnek. Elsősorban nem az iszlámra gondolok, hanem arra, hogy elveszőben van Európa keresztény gyökere. Sem az egyház, sem az egyes keresztény ember nem tehet mást, mint hogy életével és szavaival bizonyosságot tesz az igazságról.

SZOPHOKLÉSZ A GIMNÁZIUMBAN - magyaridok.hu

Bizony, egy-két lelkész-generáció felnőtt a Dr.Ritoók Zsigmond által szerkesztett újszövetségi görög nyelvtankönyvön, vagy - ahogy Dr. Bolyki János professzor úr szokta mondani - „Zsiga bácsi könyvén”... Persze, nem csak innen ismerik őt sokan. Tudományos munkássága, nemzetközi elismertsége, egyházi-közéleti elkötelezettsége, emberi, erkölcsi tartása, s nem utolsósorban mély keresztyén hite és alázata is alkalmassá teszik őt, hogy a fiatalabb nemzedékek között is ismert legyen az ő neve és akár példaképként tekintsenek rá. A magam részéről néhány, vele kapcsolatos személyes élményemet szeretném megosztani...

 

Az első, mikor zöldfülű teológusként a Kálvin téri gyülekezeti teremben jártunk hétközi bibliaórát tartani, ami számunkra homiletikai (prédikációtani) gyakorlat is volt egyben. El tudjá(to)k képzelni, milyen érzés volt úgy prédikálni, hogy ott ült a bibliaórás gyülekezeti tagok között Ritoók professzor úr...? Hogy „te jó ég, hogy jövök én ahhoz, hogy egy ilyen nagy tudású embernek magyarázzam az evangéliumot, akinek kis ujjában van az egész Újszövetség...?!” Abszurd helyzet...   Persze ez a frusztráltság csak annyi ideig tartott, amíg rá nem néztem Zsiga bácsira. Végig, koncentráltan figyelt és szelíden mosolygott...

A következő eset már a teológusi tanulmányok végét jelentő lelkészképző vizsgák egyikén történt. Újszövetségi exegézisből (Szentírás magyarázat) kellett számot adni tudásunkról, s én gondoltam, „fakítok” egy nagyot... Az egyik újszövetségi görög szónak direkt utánajártam és megjegyeztem, hogy melyik klasszikus görög szerző művében jelent meg először, s milyen jelentéssel... Úgy okoskodtam, hogy ha esetleg két jegy között billegne a teljesítményem, akkor ez az extra tudás, ez a  plusz, apró betűs információ majd felfelé billenti a képzeletbeli mérleg nyelvét... Sőt, az is megfordult a fejemben, hogy ez a kellő módon tálalt ismeret majd olyan mérvű „tudományos bennfentességet” fog rólam sugározni, amely szemernyi kétséget nem hagy a vizsgabizottság tagjaiban, hogy milyenre értékeljék felkészültségemet... Nos, elhangzott a bűvös szó, mondom a szerzőt, művet, évszámot, jelentést, hivatkozást... Nézem a meglepődött, kerekre nyílt szemeket... Nézem Zsiga bácsit... Lelki szemeimmel látom, füleimmel hallom, amint végiglapozgatja az emlékezetében lévő könyvtárnyi irodalmat... Aztán néhány másodperc múlva csendesen megjegyezte: „már egy korábbi műben is előfordult...”

Végül azt az emlékemet mondanám el, amikor már lelkészként, több gyülekezeti tagunk társaságában, elmentem az egyik kis somogyi gyülekezetbe, ahol valamilyen gyülekezeti nap keretében Zsiga bácsi tartotta a záróáhítatot... Most is előttem van, ahogy áll az úrasztala előtt, kezében a Biblia, s halkan, lassan beszél... Soha nem tapasztaltam még templomban olyan figyelmet, olyan csendet... Arra meg különösen is emlékszem, amit hazafelé az autóban mondott az egyik néni: „Tiszteletes úr, ez az áhítat olyan volt, mint amikor az ember megiszik egy pohár friss vizet... Nem hallottam még embert az igéről ilyen egyszerűen,világosan és érthetően beszélni...” És szinte szóról szóra visszamondta, amit Dr. Ritoók Zsigmond, azaz Zsiga bácsi mondjuk egy órával azelőtt a templomban elmondott...

 

Hozzászólások