Amikor Lionel Messi és Kylian Mbappé megölelte egymást a francia–argentin vb-klasszikus lefújása után, napjaink egyik szuperklasszisa – aki valószínűleg utolsó vb-jén szerepelt – és a jövő, sőt már a jelen nagy sztárja adta át egymásnak érzelmeit.

Mbappé a jövő, Messi kis túlzással a múlt - m4sport.hu

Azt már korábban eldöntöttem, hogy ezen a héten – ha csak valami eget rengető nem történik a focin túl... – írásomban a futballból fogok kiindulni... Eredetileg az utóbbi évtizedek legjobb magyar labdarúgójáról, a játékot befejező Gera Zoltánról, „tékozlófiúságáról”,megtéréséről és új életéről szerettem volna írni, de Székely Attila barátom „Elveszett, de megtaláltatott” c. írásával megelőzött... Aztán  -gondoltam- a múlt hét legnagyobb szenzációja, a legutóbbi világbajnok német csapat kiesése kapcsán írok egy karcolatot arról, hogy milyen lehet ma – úgy általánosságban – németnek lenni... Végül a Nagy Rendező az argentin-francia meccs lefújása után állított be egy olyan képet, pillanatot, a pályafutása zenitjén már túljutó, a világbajnoki álomnak minden bizonnyal búcsút intő Messiről és a futballvilág egére talán már ezen a VB-n felhágó új üstökösről, Mbappéról, amely elgondolkodtatott... Fülembe cseng a tragikusan fiatalon elhunyt P.mobil-gitáros, Bencsik Sándor emlékére írt dal, a Zöld, a bíbor és a fekete: „Csillagok hullnak, születnek újak...”

 

 

Nemzedék- és talán egyben trónváltás... Messi és Mbappé... Az egyik oldalon a III. évezred egyik legnagyobb alakja, hérosza, Lionel Messi (a másik, -ki ne tudná, a szintén ötszörös aranylabdás Christiano Ronaldo...), számtalan rekordjával, Bl-győzelmeivel, spanyol bajnoki- és kupaelsőségeivel... és az örök hiányérzettel, amit a fránya zsurnaliszták mindig hozzá fognak tenni a nevéhez, hogy -ellentétben a másik két nagy dél-amerikai „futballistennel”, Pelével és Maradonával – Messi nem tudta világbajnoki címre vezetni hazája válogatottját... A másik oldalon pedig Mbappé, az ifjú titán, akinek szenzációs egyéni képességei és körülötte egy tehetséges, fiatal csapat is adva van ahhoz, hogy a focivilág trónjára üljön... 

Messi és Mbappe... Vessünk csak még egyszer egy pillantást erre a képre... Az NS egyik újságírója ezt írja erről: „Érdemes alaposan megfigyelni a két arckifejezést. A komoly,már-már ünnepélyes tekintetekben ott sűrűsödött a pillanat jelentősége, a szimbolikus üzenet: az egyik ábrázat az ideje végéhez közeledő klasszis megdöbbentő felismeréséről, a másik a mesterét tisztelettel búcsúztató ifjonc vagányságáról árulkodik...” Idősebb magyar futballrajongóknak talán beugrik egy fájdalmas emlékkép 1969-ből... Marseille... Amikor pótselejtezőn vereséget szenvedtünk a csehszlovákoktól és eldőlt, hogy története során először válogatottunk nem jutott ki a VB-re, a csapat világklasszis középhátvédje, Mészöly Kálmán, a „Szőke szikla” azt mondta elkeseredetten: „A mi időnk lejárt... Jöjjenek a fiatalok...!”

Nemzedékváltás... Észrevétlen zajlik mindenütt... Bár tombol körülöttünk a pillanat megragadásának okostelefonos-facebookos össznépi őrülete, ezt valahogy nem nagyon sikerül elkapni, megörökíteni... Pláne nem megállítani... Csak látjuk, konstatáljuk, tudomásul vesszük, hogy egyszer csak az egyik ember helyére egy másik kerül... Az élet minden területén... A munkahelyeken, iskolákban... Múlt héten otthon voltam, édesanyámmal beszélgettünk... Végigkérdeztem, kivel mi van... S kiderült, hogy például egykori tanáraim közül már egy sem dolgozik, teljesen kicserélődött a tanári kar... Ja igen, arról elfeledkeztem, hogy azóta eltelt 35-40 esztendő... Vagy a gyülekezetekben... 13 éve szolgálok Celldömölkön... Próbálok arcokat felidézni, végigvenni padsoronként a híveket, számolok, s arra jutok, hogy e fél emberöltő alatt kb. már fele-fele arányban vannak régiek és újak... A padokban és a szószékeken egyaránt... Idén nyáron itt Dunántúlon három nagy gyülekezetben (Győr, Székesfehárvár, Balatonfüred) történt/történik lelkészváltás...

Persze felvillan előttem a klasszikus bibliai kép is, Illés és Elizeus története...(II.Kir.2) Próbálom egybevetni Messivel és Mbappéval... Ott nem hullt le a régi csillag, hanem Illés a mennybe ment...! Ott nem az volt a csoda, hogy szétnyílt a védelem, hanem a Jordán folyó vált ketté... S ott nem csak kezet fogtak, hanem „mezcsere” is történt, nem is akármilyen... Elizeus megörökölte a prófétai szolgálatot jelképező palástot, s kérte az Illésben munkálkodó Lélek kétszeresét... (Itt egyes magyarázók szerint csupán a zsidó örökösödési rendre kell gondolni, melyben az elsőszülött kétszeres részt örökölt, tehát nem kell feltétlen „lelki kapzsisággal”, nagyravágyással vádolni az ifjú prófétát...)

És persze az élet nem áll meg a nemzedék-, trón-, csillagváltás után sem... S a kérdés nem csupán az, hogy mi minden tudunk átvenni elődeink munkájából, tapasztalataiból, esetleg tanulni hibáiból és hogy mi az, amit mi hozzá tudunk tenni... Hanem legfőképpen, hogy tudjuk-e folyatni az ügyet...? Igen, az ügyet, amiért annak idején pályára lépett az ifjú labdarúgópalánta... Hogy játékával, cseleivel, góljaival feledtesse az élet nehézségeit, kegyetlen dolgait sok-sok millió embernek és felragyogtasson nekik valamit a játék, az élet örök szépségéből... Az ügyet, amiért annak idején a kezdő pedagógus fellépett a katedrára vagy lement a gyerekek közé, hogy tanítsa, nevelje, szeresse őket... És az ügyet, amiért annak idején én is szószékre álltam, hogy átadjam, elmondjam az embereknek az evangéliumot, Isten szerettének örök jó hírét, ebben a szüntelen és egyre gyorsabban változó világban... Ahol csillagok hullnak, születnek újak, de „ama fényes hajnalcsillag” (Jel. 22, 16), Jézus Krisztus nem változik, Ő „tegnap, ma és mindörökké ugyanaz!” (Zsid. 13, 8)