Veszprémtől húsz, Várpalotától nyolc kilométerre, a Sárrét és a Balaton közti lapályon fekszik a hatezer lakosú Berhida.(...) Az észak-déli tengelyű főutcára merőlegesen álló, épségben fennmaradt gótikus, tornyos templom országunk egyik legérdekesebb építészeti műemléke.(...) A máshol megszokott, fából ácsolt tetőszerkezet helyett azonban itt kőből boltozott padlástérbe lépünk be, amelynek héjazata összetapad a cseréptetővel: az egész fedélszéken egyetlen fából levő támasztó elem sincs, a középkori boltozatot készítő mester a mészhabarcsba rakott kövekből falazta a „gerendákat” és a „szelemeneket”. A szakaszolt harántfalak közötti átjárónyílások barlangszerűvé teszik a padlást. Ehhez hasonló építészeti megoldást nemhogy Magyarországon, de még a környező országokban sem ismerünk.

A kőpadlású templom - magyarhirlap.hu

Megvoltak az első, nyári élménybeszámolós hittanórák. Örömmel hallottam a gyerekektől, hogy egyre többen nyaralnak, kirándulnak, utazgatnak kis hazánkban, s fedezik fel annak látnivalóit, szépségeit, kincseit. Ezért is szeretem a Magyar Hírlapnak a Rejtőzködő Magyarország c. sorozatát, mert segít ebben a kincskeresésben, ajánlom is mindenkinek jó szívvel...Ha egy mondatban kellene megfogalmaznom, hogy miről is szeretnék ma írni: vannak olyan rejtőzködő hely(ség)ek, titokzatos terek és lelki dimenziók, amelyek közel vannak hozzánk, de mégsem jutunk el oda... Ne így legyen...!

 

 

Bizonyára mindenkinek van olyan élménye, hogy keresett egy érdekesnek tűnő templomot, várat vagy akár valamilyen természeti látnivalót, s helyben vagy közelben lakó embertársunktól útbaigazítást kérve és remélve, sajnos csalódnia kellett... Jómagam legutóbb Várpalotán jártam így:  a várostól mindössze 5 km-re lévő, csodálatos kis várrom, Bátorkő vára (Pusztapalota) után érdeklődtem – ahol egyébként hajdanán Petőfi is megfordult, s állítólag ott írta a Szeget szeggel c. versét – de a középkorú hölgy nem tudta megmondani, hogy merre induljak... „Szégyen, pedig itt nőttem fel...” – ismerte el önkritikusan. Persze, nekem is vannak ilyen „égő” hiányosságaim és mulasztásaim. Például – bár balatoni gyerek vagyok – de csak tavaly voltam először a tihanyi remetebarlangoknál vagy éppen a légvonalban Kenesétől alig 15-20 km-re eső Zádor váránál. S most bevallom, a szóban forgó berhidai Árpád-kori templomot sem láttam még, pedig ez majdnem szomszédtelepülés... Berhidáról, amely 2004-ben városi címet kapott, szerintem még a környéken is a legtöbb embernek a cigány lakosság domináns volta jut eszébe vagy éppen az, hogy itt volt az 1985-ös, 5,2 erősségű földrengés epicentruma. Arról azonban valószínűleg kevesen tudnak, hogy milyen párját ritkító műemlék közelében élnek. Utána néztem, hogy legközelebb Skandináviában található templomoknál az az építészeti megoldás – szakkifejezéssel: kettős kő födémszék – amelyet nevezzünk csak így röviden és hétköznapian, hogy kőpadlás...

A padlás amúgy is egy titokzatos hely – gondoljunk csak Presser, Dusán és Horváth Péter musicaljére – titkok, álmok, mesék és szellemek keverednek ott a félhomályban a valósággal... Pláne, ha egy szakrális építménynek az emberek elől elzárt, látszólag funkció nélküli teréről van szó. Vagy mégis szolgált az valamire...? Katakomba a tetőtérben... - egyre izgalmasabb... Titokzatos beavatási szertartások, különleges rituálék mozgatják meg a fantáziánkat... Pláne, ha még azzal is megspékeljük, hogy a templom falán találhatók olyan freskótöredékek, melyek magyar ősvallási nyomokra engednek következtetni... Egyre kíváncsibb vagyok, hogy milyen elméletek, elképzelések és ötletek születtek arra nézve, hogy vajon mire használták eredetileg az amúgy Szent  Péter apostol nevére szentelt kőpadlású templomot...?  Minden esetre – úgy gondolom – erről is érdemesebb lenne még többet gondolkodni és beszélgetni, hogy a mai, egyre inkább a virtuális valóságban élő posztmodern embernek vajon mennyire van szüksége, lelki-szellemi igénye a  misztikára, a misztikum közösségi megélésére...?

Kőpadlás... Egyszer hallottam egy konfirmációi igehirdetést arról, hogy „gyerekek,ismeritek azt a szólást, hogy ígéretekkel tele a padlás...? De higgyétek el, a templompadlás az más... Az nem fog leszakadni... Az ki fogja bírni a ti fogadalmaitok esetleges be nem tartását is...” Mint ahogy kibírta a számtalan keresztelői, esküvői, presbiteri, lelkészi és egyéb esküt, fogadalmat és mindenféle szép ígéreteket arra nézve, hogy ezentúl hogyan fogunk élni és szolgálni... Igen, minden templompadlás egy csoda! A berhidai templom kőpadlása pedig különösen az, hiszen leégés nélkül átvészelte a török időket, a felekezeti villongásokat, két világháborút, a már említett nagy 85-ös földrengést, amikor alig volt Berhidán olyan ház, amelynek ne hulltak volna földre a cserepei, ne dőltek volna le kéményei vagy legalább a falakon ne támadtak volna repedések...

Kőpadlás... Végső soron számomra egy gyönyörű szimbóluma annak a lelki dimenziónak, Isten megmagyarázhatatlan, örök megtartó kegyelmének, amelyben kellene élnünk egész életünket! Nem mellette vagy csak a közelében...