Bozót - (növ.), általában cserjék alkotta berek v. sűrüség; mocsaras vidéken (Dunán tul) ingoványos, lápos helyen felverődött nád, káka és fűzbokrokból álló sűröségnek is B. a neve.
Forrás: Pallas Nagylexikon

Bozót - kislexion.hu

Igen, errefelé tudják, hogy a bozót nem csak ennyit jelent... Gondolkodtam is, hogy kis- vagy nagybetűvel írjam, hiszen nem csak köznév, nem csak általánosságban jelöl egy bizonyos tájat, területet... De azért mégsem annyira hivatalos, hogy konkrét tulajdonnévként (helynévként) használjuk. Ráadásul gondolhatunk rá földrajzi-geológiai értelemben, így tulajdonképpen az egész Marcal-medencét érthetjük alatta. Aztán van egy még speciálisabb vallási-egyházi értelmezés, melynek megfelelően  bozótnak a Pápa központú reformáció perifériáján elterülő öt református falut – Adorjánházát, Egeralját, Csöglét, Kis- és Nagypiritet – számíthatjuk. Végül a legújabb – kulturális – történések szerint ezen a néven fut egy néptáncegyüttes, melynek bázisa közvetlenül az „egyházi bozót” mellett,Kiscsőszön található. Na de milyen élet is van a bozótban...?

Ami a bozót földrajzi, természeti aspektusát illeti – bár nekem a szívem egyik csücske – arról itt most bővebben nem szeretnék írni... (Túl vagyunk már a Teremtés hetén...) Annyit azért megjegyeznék, hogy 2 alkalommal,1940-ben és 60-ban volt a Marcal szabályozása, s ha még ma is vadregényes (ár)területnek számít, már pedig – higgyék el – az, akkor el lehet képzelni, hogy milyen lehetett az élet ezen a vidéken a kis folyó „megszelídítése” előtt... (Akiket mégis érdekel a természeti szépsége, azoknak ajánlom szeretettel  két ezzel foglalkozó korábbi írásomat, Marcal ill. Egy Fegyvertelen Vadász jegyzeteiből címmel!)

Áttérve az egyházi életre: éppen tegnap tartottuk Adorjánházán az idei „bozót napot”, hivatalosan a Marcalmenti Református Gyülekezetek Találkozóját, melynek gyökerei a rendszerváltás előtti időkre nyúlnak vissza. Ezeket a református falvakat családi-rokoni szálak is egybefűzik, tehát még szorosabbak a kötelékek, mint szimplán gyülekezeti közösségek esetében. Az öt „bozóti falu” kiegészül Celldömölkkel, azon az alapon, hogy a 60-as, 70-es években a téeszesítések elől sok fiatal költözött át a Marcal másik oldalán lévő kisvárosba, s jó esetben lett a celldömölki gyülekezet tagja. Volt idő, mikor külön buszok szállították a híveket a házigazda-gyülekezetbe, mostanában örülünk, ha elérjük a százas létszámot. Bár szolgáltak már közöttünk püspökök, esperesek, tartottak előadásokat teológiai professzorok, hívtunk neves és kevésbé ismert előadókat, művészeket, egyre inkább odafigyelünk arra, hogy legyen lehetőségük leginkább egymással találkozni, idejük egymással beszélgetni... A terített asztalok mellett esetleg ott folytatni, ahol a legutóbbi találkozón a másik gyülekezetben abbahagyták... Az éves találkozók mellett az utóbbi években mindig tartunk egy presbiteri összejövetelt is. Elindítottunk egy évente 4, majd 5 alkalommal megjelenő közös,  regionális gyülekezeti lapot is, amely a Kút névre hallgat... Csak hogy tudják, hogy mi minden történik egymás gyülekezeteiben. Sőt, próbálkoztunk közös ifjúsági alkalmakkal is, s a találkozókon a gyermekek számára is szoktunk istentiszteleteket és játékos programokat szervezni, hogy ismerjék meg egymást, hogy a bozótnak jövője is legyen...!

A tegnapelőtti találkozón a szüret, a gyümölcstermés gondolata volt a téma. „Gyümölcseikről ismeritek meg őket” (Mt.7, 13) Ehhez kapcsolódva a házigazda-lelkipásztor kitalálta – aki egyébként tele van ötletekkel és energiával, hogy életet vigyen ezekbe az egyébként elöregedő gyülekezetekbe – hogy hívjuk meg  a két éve alakult Bozót Néptáncegyüttest, hogy délután mutassák be, milyenek is voltak régen a szüreti mulatságok... Így is történt. Vezetőjük, Kovács Norbert „Cimbi”, néptáncoktató, az egyre ismertebb Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület alapítója még egy székely bandát is kerített valahonnan, hogy húzzák a talpalávalót! Jó volt látni ahogyan 25-30-an felsorakoztak – mondta is a bemutatásnál, hogy már az egész faluban nem laknak ennyien... – és ahogyan a legkisebbek is mindenféle erőlködés és pedagógiai elvárások nélkül, „belülről”, könnyedén, mosolyogva, énekelve járják a táncot... A másik amit megfigyeltem: amilyen koncentráltan, alázattal és fegyelmezetten figyelik a Mestert, lesve minden mozdulatát... Igen, mert valahol minden erre épül. Arra, hogy benne állunk a vetésben és az aratásban, a szüretben és a betakarításban, a munkában és a pihenésben, s tovább kell adnunk azt, amit magunk is kaptunk: a vallást, a kultúrát, a tudást, a mesterségeket, a meséket, az énekeket, a táncot, mindent...! Így kellene ennek lennie az egész világon..! Nem csak a bozótban...!