Kossuth Lajos, a magyar történelem egyik legkimagaslóbb alakja volt. Élete maga is hazánk krónikájának egy "szelete" melyből egy egész korszak ismerhető meg. Tevékeny alakítója volt ugyanis az 1830 és 1848 közti reformkornak és "főszereplője" az 1848/49 -es forradalomnak és szabadságharcnak. Ha végigtekintünk hosszú, 91 éven át tartó életén, akkor 5 érdekességet mindenképp érdemes megemlítenünk:
1. Kossuth Lajos harmadik generációs jogász volt.(...)
2. Kossuth Lajos és családja nemesi címerében egy kos szerepel.(...)
3. Lopási ügybe keveredés.(...)
4. Kossuth színes életútja, címei, méltóságai.(...)
5. Kossuth gyermekeinek a sorsa.(...)

Öt érdekesség Kossuth Lajosról - tortenelmi.blog.hu

...amelyre még egyik nyári olvasmányom (Péczely Lajos: Kalandozások Ázsiában) során akadtam rá. Előre bocsátom, nem vet jó fényt Kossuthra és az akkori magyar emigrációra. Biztos lesznek, akiknek nem lesz új a bulváros sztori, mások nem tulajdonítanak neki nagy jelentőséget, de talán olyanok is lesznek, akik kicsit megbotránkoznak...

 

 

Szóval azt írja Péczely Kütahyában, Kossuth egykori  török befogadó városában járva, hogyha nem éppen az utazása előtt olvassa Szőllősy Ferenc: Kossuth és a magyar emigráció török földön c , 1870-ben, Lipcsében megjelent könyvét, akkor éppúgy meghatódik, mint a többi magyar turista, aki  felkeresi a kormányzó egykori lakóházában berendezett múzeumot, s elolvassa a homlokzaton lévő tábla, török és magyar nyelvű szövegét: „Az 1948-1849-es magyar szabadságharc lánglelkű vezetője, Kossuth Lajos, a török  nemzet vendégszeretetét élvezve 1850-1851-is ebben a házban lakott”... Ugyanis Péczely szerint Szőllősy nem csak arról a Kossuthról ír, aki az emigrációban is megmaradt a szabadságharc lánglelkű vezetőjének, hanem arról is, akit éppen úgy hatalmába tudott keríteni az emberi gyarlóság, mint bármely más halandó embert...

De mi is volt Kossuth(ék) bűne...? Amikor megérkeztek, a város lovassági laktanyájában szállásolták el őket. A laktanya parancsnoka, Szulejmán ezredes, vendégszeretete minden jelével el halmozta Kossuthot, családját, kíséretét. Kapott -állítólag- lovakat, nyergeket, kisebb ajándékokat, de még rendszeresített pénzjáradékot (!) is..! Szőllősy szerint azonban Kossuth nem elégedett meg mindezekkel. Túlzott követelésekkel állt elő, amelyek felbosszantották a parancsnokot. De -folytatva a bűnlajstromot...- társaival szemben is „méltánytalanul” viselkedett: napiparancsokat írt elő nekik, személyes szolgálatokat követelt tőlük, amit nem minden emigráns vett jó néven...

Na de itt nincs még vége a kihágásoknak... A magyar katonák időnként felöntöttek a garatra, duhajkodtak, s vandál pusztításokat végeztek a laktanyában... Ettől kezdve Szulejmán feléjük sem nézett, sőt, fegyelmező céllal fegyveres, lovas őröket rendelt melléjük... Ezen -persze- meg Kossuth sértődött meg, s Asbóth alezredes vezetésével küldöttséget menesztett Szulejmánhoz... A magyarok- Szőllősy sorait idézve- „a borospohárból a kelleténél többecske bátorságot merítvén”, fenyegető üzenetet hagytak Szulejmán tolmácsánál: „Mondja meg ön az ezredesnek, hogy velünk ne komázzék, mert mi ha fegyverre kelünk, az egész kaszárnyát kiverjük...” Ehhez képest visszafogott volt az ezredes válasza: „...ezennel kijelentem, hogy ha önök magukat illedelmesen nem viselendik, én kinek-kinek szobája ajtajára őrt állíttatok, s azt főnökük ajtajánál kezdetem el...” Aztán szép lassan lecsillapodtak a kedélyek (elfogyott a bor...?), s ettől kezdve már valóban békében, a törökök legendás keleti vendégszeretetét élvezve teltek az emigráció keserű hónapjai...

Két kósza gondolat jutott eszembe... Az egyik a (e)migráció kapcsán, hogy vajon a mai migránshelyzet értékelésénél van-e legcsekélyebb jelentősége annak, hogy nemzeti történelmünk bármelyik, emigrációt eredményező időszakában (1848/49, I. és II. világháború, 1956 után) mennyire fogadták szívesen honfitársainkat a befogadó országok, ill., hogy ők hogyan „viselték magukat”, mennyire illeszkedtek be békésen új országuk törvényes és morális keretei közé...? Gondolom, a többség véleménye szerint az akkori és a mai történelmi helyzet nem összehasonlítható: más korban, más méretekben, eltérő kultúrák találkoztak akkor ill. „csapnak össze” ma! A másik pedig Kossuth „felháborító viselkedésével” kapcsolatban, hogy pl. az oktatásban mennyire kell reális ill. egy méltányosan ideális  képet a gyermekek elé tárnunk nemzetünk nagyjairól? Hallgassuk el szemérmesen államférfiaink, művészeink emberi gyengeségeit gyarlóságait (most hirtelen eszembe jut Széchenyi mániás depressziója, Ady szifilisze, Pilinszky homoszexualitása, Márai és Molnár Ferenc állítólagos elviselhetetlen, gőgös természete vagy itt Kossuth „barátságtalansága”...) vagy esetükben is törekedjünk a nem annyira bulváros, szenzációt, a nagy emberekben is a rosszat kereső, hanem sokkal inkább  „bibliai szemléletű” emberábrázolásra, értve ez alatt azt, hogy a Szentírás nem csinál szentet az emberből, hanem olyannak mutatja amilyen, gyarlónak, bűnösnek...?

Hozzászólások