Csonta István hangsúlyozta: a változtatás energiát vesz igénybe, félelemmel és bizonytalansággal jár, de nincs növekedés abban, ha megállunk. Az egész Egyháznak együtt kell élni, fejlődni a folyamatosan teremtő Istennel. (…) Tudatosságra kell nevelnünk magunkat és azokat az embereket, akik velünk együtt követni akarják Krisztust. Ez a kis közösségek egyházmodellje lehetőséget fog adni a kisebb csoportokkal való jobb, mélyebb munkára ugyanúgy, ahogy ez a PPHF-en ma is történik.

„A számok nem visznek minket előre, ha nincs mögötte minőség” – Interjú Csonta Istvánnal - magyarkurir.hu

Na jó, reformáció-léptékű, egyháztörténeti jelentőségű tételnek azért nem nevezném azt a három gondolatot, amelyet Klaus Douglas, sok laikus és nem protestáns által is ismert művéből, Az új reformáció – 96 tétel az egyház jövőjéről c. könyvéből szeretnék kiemelni, de minden esetre tökéletesen egybevág mindazzal, amit Csonta István, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola egyháztörténeti tanszékének megbízott vezetője elmondott az egyház „változ(tat)ás-kényszeréről”, a kis közösségek jelentőségéről, valamint a még tudatosabb keresztyén életről. Azért is örülök ennek az egyezésnek, mert az idei ökumenikus imahét befejezése után ez azért egy újabb jelzés lehet mindnyájunk számára, hogy az utunk egy irányba vezet...

 

 

1, „Aki nem halad az idővel, az idővel eltűnik!” - írja egyértelműen és határozottan Douglas azzal kapcsolatban, hogy  az egyház nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy örök és isteni eredetére apellálva figyelmen kívül hagyja a körülötte lévő világ változásait. „Egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak, hogy egy állandóan változó, ezerféle igénnyel fellépő társadalomnak lényegében ugyanazt kínáljuk, mint ötven évvel ezelőtt. Nem ragaszkodhatunk egy olyan struktúrához, amely egész más korban és egész más társadalmi viszonyok között alakult ki, és ott valóban jó szolgálatokat is tett, mára azonban alkalmatlanná vált, és csak akadályoz bennünket, hogy teljesítsük voltaképpeni feladatunkat: közel vinni az emberekhez  Isten szeretetét...”  Talán nem a legszerencsésebb formai és tartalmi részre bontani az egyház egészét, de talán így jobban érthetővé válik, hogy ugyan  „tartalmilag”, üzenetét, kérügmáját tekintve  az egyház nem változhat, mint ahogyan Jézus Krisztus is „tegnap, ma és mindörökké ugyanaz” (Zsid. 13, 8), formailag, világhoz fordulásában azonban nem merevedhet meg, mert akkor elveszíti küldetésének irányát, célját, tárgyát, a megváltásra szoruló világot, s benne az embert! „Ha az egyház ott marad, ahol van és nem halad a korral, az annyit jelent, hogy felhagyott Jézus követésével. Ez esetben nem az örökkévalóság képviselője többé, hanem egyszerűen időszerűtlen és ódivatú alakzat.” S ugyanoda lyukadunk ki, ahonnan kiindultunk tételünkben: „Az eredmény: ha egy helyben maradunk, az idő eljár felettünk. (…) Aki ma lassú, az holnap halott...” -summázza Douglas.

2, „A jövő gyülekezete kiscsoportokból fog állni.” Douglas az első gyülekezetek „két központúságára” építi ezen tételét. Hosszan ecseteli, hogy az első keresztyének egyrészt a templomban, másrészt pedig „házanként” is egybegyűltek. (Ap.csel. 2, 46) A templomban sokakkal együtt átélni Isten szeretetének ünneplését! - ez akkor és most is a gyülekezet központi alkalmává teszi az istentiszteletet. Két nagyon fontos közösségépítő attitűdöt viszont nem tudnak megadni a „tömegre orientált” rendezvények: a személyességet és az elkötelező erőt! „Egy gyülekezet csak akkor lehet naggyá, ha egyúttal kicsivé is válik” - állapítja meg Douglas. Most tehát nézzük – a teljesség igénye nélkül – miért a kiscsoportokban, ill. házi gyülekezetekben látja a szerző az egyház  jövőjét? Milyen pluszt tudnak nyújtani?
- Ideális lehetőséget tud nyújtani a személyiség megváltozására.
- Igazi közösségek jöhetnek létre és bizalmas kapcsolatok alakulhatnak ki.
- Ideális lehetőséget nyújt a gyülekezeti mag folyamatos bővítésére oly módon, hogy integrálják az el-elmaradozókat és a kívülállókat.
- Nagyobb teret tud adni a lelkigondozói kapcsolatoknak.

3, „A tanítványság begyakorlása a cél, a tagok lelki növekedése, a követés realizálása.” Ez lenne a keresztyén tudatosságra nevelés, amelyről Csonta István is beszél. De nézzük csak, mire is hívja fel Douglas a figyelmet? „Egy teljes értékű kiscsoport esetében nem az a cél, hogy a tagok minél több tudásra tegyenek szert. Sok keresztyén esetében nem az a probléma, hogy nem tudnak eleget, hanem hogy tudásukat nem használják. Hajlamosak rá, hogy a hitről szerzett ismereteiket azonosítsák magával a hittel! (…) Márpedig missziói parancsában Jézus nem annyit mond csupán: „tanítsátok őket”, hanem azt, hogy „tanítsátok őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek”. (Mt. 28, 20) Éppen ezért a hangsúlyt nem a hitről szerezhető tudásra kell helyezni, hanem arra, hogy miként kell Isten igéjének alkalmazásával a mindennapokat élni, alakítani és megváltoztatni.” Azaz, még tudatosabb, „tervszerűbb” keresztyén életet élni...