Az ejtőernyős baleset után tolószékbe kerülő gazdag arisztokrata, Philippe felfogadja otthoni segítőnek a külvárosi gettóból jött Drisst. Azt az embert, aki most szabadult a börtönből, és talán a legkevésbé alkalmas a feladatra. Két világ találkozik és ismeri meg egymást, és az őrült, vicces és meghatározó közös élmények nyomán kapcsolatukból meglepetésszerűen barátság lesz, amely szinte érinthetetlenné teszi őket a külvilág számára. Az elmúlt évek egyik legnagyobb francia filmsikere megtörtént események alapján készült.

Életrevalók - port.hu

A múlt alkalommal arról „értekeztem”, hogy a nyári uborkaszezonban hogyan csipegethetünk össze magunknak egy kis kultúrát... Így írtam a látnivalók újra felfedezéséről, az élettörténetbe- ágyazottság fontosságáról és az olvasásról...  Ma továbbmegyek, s egy konkrét filmélményemet szeretném megosztani a Kedves Reposzt Olvasókkal... Egy nagy sikerű és ismert alkotásról van szó, az Életrevalók c. filmről, amely egyszerre dráma és egyszerre vígjáték, s amelyet már korábban volt szerencsém látni... Most újra megnéztem, ezúttal egy kicsit pszichológiai szemmel...

 

 

Úgy gondolom, hogy a film a pszichológia két nagy területének, ágának, a személyiség- és a szociálpszichológiának a nagy és alapvető kérdéseire keresi a választ. Az egyik, hogy „ki vagyok én valójában és hogyan válhatok önmagammá?” Ez az identitáskeresés a balesete után az életet, s az igazi önmagát kereső Philippe esetében – úgy gondolom – teljesen természetes jelenség. Ennek az önazonosság-keresésnek jellemző jelenete a filmben a bajusz- ill. szakáll bemutató: melyik (ál)arc mögött (vidéki zsaru?, Dustin Hoffmann?, nagyapám?, Hitler...?) van az én igazi énem? Vagy pl. egyáltalán a borotválkozásnak a lelki indoka is sokat mondó: „Borotválkoznia kell, mert nagyon elhagyta magát...” Azaz, nagyon eltávolodott igazi önmagától...

A másik, a szociálpszichológia fő kérdése pedig, hogy viselkedésemet, magatartásomat hogyan befolyásolja a másik ember? Milyen kölcsönös hatással lehetünk egymásra? Egyáltalán, – s ez inkább Driss-re nézve érdekes – hogy egy merőben más, megváltozott szociális környezet hogyan hat az egyén gondolkodására, érzelmi világára, motivációjára és ő hogyan tud ebbe az új világba beilleszkedni? A film azt az üzenetet hozta le számomra, hogy mindketten pozitívan, életre segítő módon hatottak egymásra. Ehhez kellett az őszinteségük, az egymás felé való nyitottságuk, a másik különbözőségének az elfogadása és az önmaguk életfelfogásához, értékrendjéhez való hűségük és ragaszkodásuk.

Vígjáték és dráma...-írtam az előbb a filmről. S pontosan azt a hatást tette rám, ami ezektől a műfajoktól elvárható. Mint vígjáték, a maga szellemességével, őszinte humorával, s különösen a Driss-t alakító Omar Sy magával ragadó eredetiségével újra nem egyszer megnevettetett, kikapcsolt, s az élet ellentmondásait és nehézségeit is viszonylagossá tette számomra... (Depresszióra hajlamos embertársaimnak különösen is ajánlom megtekintésre...!) Ugyanakkor mint dráma elgondolkodtatott és biztatott, hogy minden személyes életproblémának van megoldása, hogy nincs az a drámai feszültség, melyet őszinteséggel, humorral, s a másikat segítő szándékkal ne lehetne enyhíteni, végül, hogy minden testi fogyatékosság és társadalmi hendikep ellenére is lehet teljes és boldog életet élni – ahogy ezt láthattuk Philippe és Driss közös élettörténetében! Örülök, hogy megint megnéztem ezt a filmet és ezen kis iromány erejéig újra elmélyülhettem benne...