A műelemző feladat, amely során problémaközpontú, értelmező bemutatást kell írni egy Fekete István-novelláról szólt, az összehasonlító elemzés pedig egy Arany János-vershez és egy Tóth Árpár-költeményhez kapcsolódott a magyar érettségin.
A diákoknak Fekete István Tolvaj című novelláját kellett elemezniük, vagy összehasonlítaniuk Arany János Kertben és Tóth Árpád Lélektől lélekig című versét. Bármelyiket is választották a diákok a kettő közül, egy 400-800 szavas szöveget kellett alkotniuk.

FEKETE ISTVÁN, ARANY JÁNOS ÉS TÓTH ÁRPÁD A MAGYAR ÉRETTSÉGI FELADATAI KÖZÖTT - szekesfehervar.hu

...avagy Arany János: Kertben c. versének aktualitásai, üzenetei. Ugyanis valami azt súgja nekem, hogy az illetékesek részéről korántsem volt véletlenszerű ez az idei vers-választás... Elolvasva újra és újra Arany János ismert költeményét, valamint annak elemzéseit, több párhuzamot, ill. kapcsolódási pontot találhatunk közte és a mai világjárványos helyzet között...

Talán kezdhetjük azzal, hogy az is egy roppant nehéz, válságos korszak volt, az 1848/49-es levert szabadságharc utáni (Bach-rendszer) keserűség és bizonytalanság évei, mind a nemzet, mind pedig Arany János egyéni életében. Most pedig itt van ez a járvány, amikor ténylegesen, szó szerint is úgy érezhetjük, hogy beteg a világ, sőt, mi magunk is lehetünk akár tudtunkon kívül is vírus-hordozók, s nem tudjuk, hogy ennek a kiszolgáltatott helyzetnek és borongós közhangulatnak mikor lesz majd vége...

Aztán folytathatjuk a címmel („Kertben”), ill. a vers első sorával: „Kertészkedem mélán, nyugodtan, Gyümölcsfáim közt bíbelek...” Valószínű, hogy sok, vidéken élő honfitársunk éli meg most ehhez hasonlóan ezt a karantén-helyzetet, s tölt több időt a kertjében, mint egyébként... Ha az ember nem ismerné akár a vers, akár e mai valóság hátterét, még harmonikusnak, idillinek, Éden-kert-szerűnek is mondhatná ezt az állapotot...

Azonban már az 1. versszak utolsó sorai elárulják, hogy ez koránt sincs így: halott van a szomszédban, egy fiatal édesanya! (Természetesen ezt szimbolikusan is lehet értelmezni, hogy ez a nő-alak a nemzetet jelképezi.) „Magános gerle a szomszédban -
S ifjú nő, szemfödél alatt.”
    A kertben – látszólag – eszményi nyugalom, ám halott a szomszédban..! Halál a szomszédban... Mikor ezeket a sorokat írom, eddig 351 a halottak száma Magyarországon, világviszonylatban pedig közel 250 ezer... S talán a közvetlen családban, rokonságban még nem, de már az ismerősök (vagy azoknak ismerősei...) között már lehetnek áldozatok... Mindnyájan érezzük, hogy ezt a járványt nagyon komolyan kell venni, nem játék, a halál itt van már a szomszédban...

Ezen kívül az is annyira jellemző erre a járvánnyal szembeni védekezésre, amit a gyászoló családról ír a költő, hogy „Kevés ember jő látogatni”, s hogy a rokonságot, ismerősöket, barátokat  „Elnyelte széles e világ...” Igen, telefon, szkype, viber ide vagy oda, ezekben a hetekben-hónapokban okkal érezheti magányosnak magát az ember...

„Műhely körül a bánatos férj Sohajtva jár, nyög nagyokat; Ide fehérlenek deszkái, Épen azok közt válogat. Amaz talán bölcső leendett, Menyegzős ágy eme darab: Belőlük elhunyt hitvesének Most, íme, koporsót farag...” Anélkül, hogy a párhuzamot túlerőltetnénk és továbbdramatizálnánk: ezek az idők azért mégiscsak inkább a megbetegedésekről, a veszteségekről és a halálról, mintsem az életről (születés, keresztelés, esküvő, családalapítás stb.) szólnak...

„Kertészkedem mélán, nyugodtan, A fák sebeit kötözöm; Halotti ének csap fülembe... Eh, nékem ahhoz mi közöm!” - Az 1. versszakhoz képest a lírai én itt már sokkal inkább menekülőben „kertészkedik”. Egyúttal – a „mi közöm” iróníkus hangvétele – önmagában már egy inverz üzenet, hogy a magányba menekülés nem megoldás a problémák elől..! Csak a magunk bőrét menteni nem etikus magatartás, krízishelyzetben sem..!

„Nem volt rokon, jó ismerős sem; Kit érdekel a más sebe? Elég egy szívnek a magáé, Elég, csak azt köthesse be...” - Minthogy az sem, ha a magunk sebeivel takargatjuk a másokét, pontosabban arra hivatkozva vagyunk irántuk közömbösek... A költő nagyon látványosan érzékelteti az íronikus feszültséget, hogy miközben a „fák sebeit kötözöm”, mások szenvedéseit igazából nem veszem magamra...

„Közönyös a világ...” - mondja ki rá, s egyben önmagára is az ítéletet, a megvetést. Ezt akár nagy általánosságban is érthetjük, annak viszont tényleg van valamiféle konkrétabb disszonáns mai áthallása, hogy „az élet egy összezsúfolt táncterem...”, miközben tudjuk, hogy megszüntettek minden tömeges, csoportos rendezvényt, üzletekben tatjuk a 2-3 méteres távolságot egymástól, s az idei magyar érettségi írásakor is max. 10-en lehettek egy tanteremben...

„S ha elsöpört egy ivadékot Ama vén kertész, a halál, Más kél megint, ha nem rosszabb, de Nem is jobb a tavalyinál...” - itt az utolsó versszakban a kertész már maga a halál, aki ha el is pusztítja a férget, a kártevőt, azaz, az embert, a világ nem lesz jobb, mert a történelem a maga körforgásában mindig és újra előhozza a bajt, a betegséget, közönyt, a gonoszságot ...a bűnt, ha úgy tetszik... S azért én elgondolkodtam azon, vajon hogy végződött volna ez a vers, ha nem egy hite-vesztett Arany János írja, hanem egy hitvalló költő, aki úgy ismeri Istent, mint szőlősgazdát, aki beleültette a világba Jézus Krisztust, az igazi szőlőtőt, hogy Általa bennünket is, mint szőlővesszőket megmentsen! Minden esetre, talán nekünk már még több lehetőségünk lesz ezt másoknak is megvallani, az élet iskolájában...