A mindenség elmélete kedves is, vicces is, romantikus is, csak éppen túlzásba viszi a tisztelgést Stephen Hawking előtt: a nagy elfogódottságban olyan mézesmázos idillé silányítja a zseni történetét, hogy azt a mégoly erős főszereplők is alig tudják a sziruptenger felszínén tartani.

Kozmológus a cukorgalaxisban – A mindenség elmélete kritika -mozi.hir24.hu

Milyen is a jó film? Ez affajta költői kérdés, mert a jó film igencsak szubjektív kategória. (Ízlések és pofonok… ) Elég beleolvasni a filmkritikákba, és még a hivatásos kritikusok se értenek egyet feltétlenül egy-egy film kapcsán. Aztán a szakmai siker nem jelent szükségszerűen közönségsikert. Szóval, milyen a jó film? Hadd nehezítsem még a kérdést egy speciális kategóriával: Milyen a jó film keresztyén szempontból? Vagy hadd tegyem fel a kérdést úgy: Vannak-e kimondottan keresztyén filmek? A keresztyénfilmek szükségszerűen jó filmek? Nos, ezekkel a kérdésekkel mostanában egyre többet szembesülök. Gyülekezetünkben működik egy filmklub, s bizony egyre gyakrabban vetődnek fel a fenti kérdések a filmek kiválasztásánál. Két nagyon lelkes anyuka mozgatja a szálakat. Mindketten gyülekezetünk aktív tagjai. Együtt szolgálnak a gyülekezeti élet más területén is. Más élethelyzetből, más irányból érkeztek el odáig, hogy szolgálatot vállaljanak. Éppen ezért más a hitük kifejezésmódja, szakszóval úgy mondhatnám: más kegyességi csoporthoz tartoznak. És ez egyre inkább kiütközik a filmválasztás kapcsán. Abban nagy az egyetértés, hogy jó filmeket kellene megnézésre javasolni, de abban már nagyon más az elképzelés, hogy milyen is a jó film. Milyen is egy jó film, mely ajánlható egy gyülekezeti közösségnek, mely hívogató lehet a partvonalon lévőknek, érdeklődőknek is az elkötelezetteken túl, és amelynek nem célja, hogy különböző kegyességi típusok esetén döntőbíróként szerepeljen, de nem haszontalan, ha felvet olyan kérdéseket, amelyekről aztán lehet beszélgetni. Egy valami érdekes módon elhangzott mindkét fél szájából: nem árt, ha van valóság alapja egy filmnek, mert jobban tudunk kapcsolódni hozzá, az ilyen filmeknek mintha többlete lenne üzenet szempontjából.
Néhány napja néztem meg A Mindenség elmélete című filmet, mely a világhírű fizikaprofesszor Stephen Hawking életéről szól. Annyit tudtam róla, hogy nagy zseninek tartják, hogy olyan tudományos könyvet/könyveket írt, mely/melyek bestsellerré lett/lettek. No és persze azt is hallottam már róla, hogy tolókocsiba kényszerült, és beszélni sem tud valami szörnyű betegség következtében, ennek ellenére folyamatosan dolgozik. Ennyi előzetes ismeret után néztem meg a filmet. Rögtön két másik jutott eszembe róla. Az egyik az Árnyékország, mely C.S.Lewis oxfordi professzor életét dolgozza fel, a másik pedig az Egy csodálatos elme, mely John Nash professzorról  szól. Lehet fanyalogni, hogy már megint szirupos, egy kaptafára készült hollywoodi mozi lesz egy komoly tudós életéből. De mit lehet tenni, ha az élet tálcán kínál egy-egy igazi forgatókönyvet, és a briliáns elmék sorsában bizony vannak hasonlóságok. Vannak hasonlóságok, mert emberek, akik szeretetre vágynak, akik a figyelem középpontjába kerülnek, akik személyes drámákon mennek keresztül, és akik attól, hogy a tudomány egy-egy területén brillíroznak, még nem feltétlenül tudják az emberi lét mindent kérdésre a választ. Mert a legnagyobbak is emberek, akik több kevesebb sikerrel tapogatóznak a végtelen titkai felé. Közben szembe kell nézni izomsorvadással vagy rákkal vagy skizofréniával. A magas szférák kérdései, a szenvedések megélése mellett ott van az életükben a szerelem nagy kérdése is annak minden örömével és kínjával, szakítópróbáival. Lehet ezeket hollywoodi kliséknek nevezni, de sokkal szerencsésebb az élet alkatrészeinek hívni őket.

        

Idézetek:

A tudás legnagyobb ellensége nem a tudatlanság, hanem a tudás illúziója. (Stephen Hawking)

Mi mindannyian haladni akarunk, de ha rossz úton járunk, a haladás azt jelenti, hogy hátraarcot csinálunk és visszamegyünk a jó útra. Ebben az esetben az a leghaladóbb, aki a leghamarabb fordul vissza. . (C.S. Lewis)

Jóllehet a kutatásban egyaránt sikeres voltam akkor is, amikor őrült voltam és akkor is amikor nem, végül is azt éreztem, hogy a munkámat sokkal jobban elismerik, ha úgy gondolkozom és cselekszem mint egy 'normális' ember. (John Forbes Nash)


Nos, néztem a Hawkingról szóló filmet. Kicsit azzal a terheltséggel, mellyel sokszor az aktív lelkész olvassa a Bibliát. (Az egyéni kegyességet sokszor megnehezíti a „No, hogyan is lehetne erről prédikálni?” szemüveg.) Érdemes lenne-e ezt a filmet megnézni a filmklubban? Mivel azt vettem észre, hogy a film után rögvest rákerestem Az idő rövid története című Hawking könyvre, - annak ellenére, hogy sosem voltam nagy barátságban a fizikával- és belemerültem az olvasásba, úgy hiszem, hogy nem volt hiábavaló megnézni a filmet, és érdemes mások figyelmét is felhívni rá. Egy-egy élet megismerése kíváncsivá tesz a gondolatokat illetően. Egész más úgy valamit olvasni, hogy látom mögötte az embert, még akkor is, ha tudom, hogy ezek a filmek nem dokumentumfilmek. Így kezdtem el anno keresni és falni C.S. Lewis könyveit is az Árnyékország után. És sokat gazdagodtam általuk.
Nos, az említett olvasási kényszeren túl egy javaslattal is gazdagodtam a filmklub repertoárját illetően. Van és lehet mit megbeszélni a film kapcsán egy keresztyén filmklubban is, mert nem feltétlenül csak a direkt „Jézusos” és megtéréses filmek vihetnek bennünket közelebb Isten titkaihoz. 

Hozzászólások