Új civil kezdeményezés indult a városban: a "szabad fogas" akció lényege, hogy az utcán kihelyezett fogasokról bárki, akinek nincs meleg kabátja, ingyen elvihet egyet.

Ugyanakkor akinek pedig van fölös kabátja és felajánlaná a rászorulóknak, elhelyezheti a fogason, ezzel is segítve a hajléktalanokon, utcán élőkön a hideg téli napokon.

 

Szabad fogas a Vígszínháznál - vegyél, vigyél kabátot te is!

Sokszor érezzük, hogy a személyességnek nincs párja. Nem pótolja semmi, a személyes találkozást, a személyes segítségadást, a személyes odafigyelést, odafordulást. Elidegenedett világunkban azonban ez sem olyan egyszerű. Gondot jelent, hogyan forduljak a másikhoz, mit fog gondolni rólam, nem tekinti-e kíváncsiskodásnak, vagy netán a dolgaiba való beleavatkozásnak a közeledésemet.  Vagy ő vagy a családja? És mit gondol ő? A segítőkészségért cserébe vajon mit várnak tőlem? Nem kell-e inkább elrejteni  a rászorultságomat, szegénységet? „Nekem a kérés nagy szégyen”- gondolhatják sokan.

Ilyen és ehhez hasonló gondolatok sokakban forgolódhatnak, ezért is van most nagy divatja és nagy keletje az anonim kezdeményezéseknek, melyek feloldhatják a görcsök alól mind az adományozókat, mint az adományra szorulókat. Az anonim csereberepontok jó tanulóhelyek.
Mikre gondolok?
Ott vannak például a nyilvános ételes dobozok. Egy-egy épület külső részén vannak elhelyezve, látható helyen és bárki belerakhat és kivehet belőlük szüksége és lehetősége szerint. Városunkban már 3 ilyen hely is van, amit önkéntesek tartanak rendben. Épp karácsony táján volt egy cikk a helyi lapban, melyben annak jártak utána, hogy a rendszer tényleg működik-e.  Nem nagy dolog, nem nagy beruházás. De tenni is jó bele, és kapni is jó belőle. És nincs különbség. Bárki odamegy tehet is bele és vehet is belőle.
A nagy hidegek megérkezésével egyre több helyen jelenik meg a kabátcsere lehetősége. Vihetsz is kabátot egy megadott nyilvános pontra, ami jó és meleg, de vehetsz is el onnan, ha arra van szükséged, ha tiéd már nem elég jó.
Tetszenek ezek a kezdeményezések. Nemcsak azért, mert a sokszor feleslegesen otthon szunnyadó készleteinket mobilizálják, megelőzik azok elpocsékolását, hanem azért is, mert amikor odamész ezekre a pontokra, nem fontos, hogy hozol vagy viszel. Ha hozol, azzal segítesz. Ha viszel azzal. Segítesz valakinek, akinek a fölösleged jól jön, ő segít neked, hogy ne pocsékolj, ne tékozolj. Segítesz, hogy valakinek jusson, amire nem tellene neki, nehézségeit enyhíted. Ő segít, hogy átéld, mit jelent megosztani, mit jelent másra is gondolni, mit jelent felelősen gazdálkodni a hétköznapiakkal is, hogy a lehető legtöbb és legjobb jöjjön ki belőle.
Talán az ételes dobozoknál, vagy a kabát akcióknál nem, vagy csak ritkán cserélődnek fel a szerepek, hogy ki tesz bele, és ki visz el belőle, de van, amiben elég gyakran. Ugyanezek az „adok-kapok”-ok a könyves kezdeményezéseknél már elég csereszabatosak. Ott már lehetetlen megmondani pl. ránézés alapján, hogy ki hoz és ki visz el a kitett kínálatot illetően. Sőt, egyszerre hozhatunk és vihetünk is. Egyszerre adunk és kapunk.
Elgondolkodtam, hogy milyen dobozok, csereberepontok kellenének még, mikre lenne igény első lépésként anonim módon. Pl. Milyen lenne a fogalom egy szeretet doboznál? Ki mikor tenne bele, és mikor venne ki belőle? Vajon lenne benne mindig valami, vagy sokszor hiába nyitná a fedelét reménykedve egy rászoruló? Mi lenne a helyzet egy idő dobozzal? Tenne bele valaki akárcsak egy felesleges vagy megspórolt másodpercet is? Vajon lenne-e igény egy őszinteség dobozra? Megmaradna-e egyfajta egyensúly a bemeneti és a kimeneti oldala között?
Apróságok. Az egymástól való elidegenedésből visszaaraszolva az első lépések, hogy átéld, mit jelent adni és mit jelent kapni. Bátorsággyűjtő pontok. Ki kell próbálni, merni kell adni. Ki kell próbálni, merni kell elfogadni. Először, ha úgy testhez állóbb, anonim módon. Kicsiben. Aztán lehet emelni a tétet. Felvállalsz valakit. Már személyesen. Adsz és elfogadsz. Adsz, mert adni jó, elfogadsz, mert nem tudsz mindent egyedül megoldani, és elfogadni is jó.