A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatsorai cáfolják Kásler Miklós humánminisztert: sokkal több beteget küldtek haza a kórházakból, mint állítja.

A humántárca azt állítja, hogy országos szinten már akkor üres volt az ágyak 58 százaléka, amikor – április 7-én utasításba adta a kórházaknak, hogy szabadítsák fel kapacitásuk 60 százalékát. Ehhez képest épp Kásler volt az, aki módosított a feltéteken: április 15. helyett április 19. lett a határidő, és addig 60 helyett csak az ágyak 50 százalékának felszabadítását írta elő. Érdekes az is: míg Kásler szerint már április 7-én szabad volt az ágyak 58 százaléka, Müller Cecília országos tisztifőorvos csak április 22.-én jelentette be: az egészségügyi intézmények már felszabadították a férőhelyek 50 százalékát.

Nem stimmelnek Kásler Miklós ágyszámai – nepszava.hu

A Népszava cikkében egy statisztikai összefoglalót olvashatunk a kórházak erőltetett ágyfelszabadításával kapcsolatban. Az írás felhívja a figyelmet, hogy Kásler Mikós valamit nagyon elszámolt. Számok, adatok, százalékok sorolásával igyekszik az író bizonyítani igazát. Olvasva a sorokat egyre inkább kirajzolódik előttem egy (számomra) sokkal fontosabb kép: az ember maga.

Mi van azzal a sok beteggel, akiknek egyik napról a másikra azt mondják, hogy sajnos nem tudjuk tovább kezelni? A betegséggel való megküzdés mellett mindig az a legnehezebb, hogy teljes bizonytalanságban vagyunk. Meddig kell kórházban maradni? Meggyógyulok-e? Kell-e műtét? Használ-e a gyógyszer? Biztos tudja az orvos, hogy mit csinál? Számtalan kérdés merül fel, amelyre nincs konkrét és azonnali válasz. Marad a várakozás, a reménykedés. Ez az alap eset. Erre ráépül még a járvány okozta még bizonytalanabb helyzet és kész a teljes kétségbeesés. Mert amikor fáj, tüneteket okoz, nem úgy működik, akkor a beteg ember nem tud logikusan gondolkodni.

Az imáim már nem csak arról szólnak, hogy védj meg bennünket a koronavírustól, hanem minden egyéb betegségtől, balesettől is. Emlékszem egy 18 éves fiatalemberre, aki közúti baleset miatt hónapokig volt kórházban. Először, hogy a teste meggyógyuljon, utána pedig hogy újra megtanuljon járni. Ki segítene neki ma a rehabilitációban? A koronavírus mindent felülír! Hogy lehet ezt megmagyarázni egy olyan betegnek, akinek stroke-ja volt és esetleg logopédus, gyógytornász vagy ergoterapeuta segítségére szorulna? 

Egyéni esetek, amelyekre a válságkezelés nincs és nem is lehet felkészülve.

Eszembe jutnak még a hozzátartozók, akik nehezített körülmények nélkül is félve, aggódva viszik haza szeretteiket egy nehéz betegség után. A jelen helyzetben pedig talán még nehezebb helyzetben vannak. Szintén egyéni sorsok, melyben nincs jótanács, megoldás.

Gondolok az orvosokra, akiknek olyan döntéseket kell meghozniuk, melyektől emberi sorosok, egészségek múlnak. Köztük szolgálva látom, hogy a látszólag könnyen kimondott szavak mögött mennyi dilemma és aggódás húzódik meg. Az orvosnak sem mindegy, hogy mi lesz a beteggel. A betegség az ő személyes kudarca is. Továbbá ott vannak a nővérek, akik a legnagyobb áldozatai a vírusnak. A legtöbbet ők érintkeznek a betegekkel. Testileg, lelkileg kimerülnek a tehetetlenségben, a félelemben. Arcok és esetek jutnak eszembe, és tudom, hogy egyiküknek sem egyszerű most az élete.

Továbbmegyek: a sokak által kritizált kórházi vezetőket is idesorolom. Könnyű az én székemből kritikát megfogalmazni feléjük, de nem teszem. Inkább bölcsességet kérek számukra, mert olyan helyzetben vannak, amikor napi szinten kell döntéseket hozniuk a kormány, a dolgozók és betegek kéréseinek, elvárásainak, szabályainak megfelelően. Sokszor úgy, hogy ők maguk sem értenek egyet a döntéssel, de nincs más választásuk. Ők is emberek, akik hatalmas felelőséggel a vállukon igyekszenek a legjobbat tenni (amennyiben nem így van, azzal  is nekik kell elszámolniuk egyszer).

Végül eljutok az utolsó emberhez, akire a számok helyett gondolok: Kásler Miklós. Nem tisztem kritizálni, dicsérni nem tudom, így csak annyit szeretnék írni: Ő is egy ember, aki ott van a számok mögött.

Ágyszámok mögött emberek vannak, akik szenvednek, küzdenek, döntenek. Rájuk gondolok, és ma értük szól az imám.