„Szinte minden mondatában vitára ingerel. Szerzője vagy már megkapta érte a magáét, vagy majd most fogja megkapni. Egyvalamit azonban senki nem állíthat: hogy nem vállalta fel azt az értékrendet, amelyért az életét is odaadná.” Süveges Gergő kolléga írja ezt annak a kötetnek az ajánlójában, amely csütörtök reggel jött ki a nyomdából Föltámadott a gender – Családbarát megfontolások a nemek forradalmáról címmel.

A Heti Válasz Kiadó legújabb kötete darázsfészekbe nyúl. A téma egyik hazai szakértőjeként Szőnyi Szilárd a feminizmus, a női és férfiprincípium, a társadalmi nemek, a homoszexualitás, a gyermekvállalás, illetve az abortusz kérdéséhez szól hozzá. Miközben a könyv írásai vállaltan keresztény, konzervatív értékrend alapján születtek, a szerző keresi, és néha meglepő helyeken meg is találja a közös pontokat a más világnézetet vallókkal.

Végre itt az első hazai családbarát genderbiblia! - valasz.hu

 

Ízlelgetem a kifejezést, hogy genderbiblia, aztán megnyugszom, hogy végső soron ez csak amolyan újságírói fogás, a könyv címe nem is ez, nem szeretem, ha bármi bibliának kiáltja ki magát, tessék már nem összekeverni a szentet és a profánt. A reposztolt hivatkozásban megjelenő írások is amolyan vegyes képet mutatnak, elsőre eldönteni sem tudom, érdemes-e megvenni a könyvet, vagy nem. Aminek mégis örülök, hogy megszólalnak a konzervatív, keresztény értékeket magukénak valló közéleti személyiségek, egyházi vezetők is – végre, sóhajtok fel magamban e hajnali órán, legalább annyira fontos ez, mint a napokban zajló „Családok Budapesti Világtalálkozója”, ahol nyilvánvalóan nem családok találkoznak, sokkal inkább a családról, gyermekszületésről, hagyományos női-férfi szerepekről hallhatnak a szerencsések kiváló előadók tolmácsolásában. Végre megszólalunk mi is, a hagyományos kultúrát, családmodellt, értékeket vallók, végre elmondjuk azt, amit valójában nem is kellene preferálni, mert annyira természetes. 

Magától értetődik sokunk számára, hogy a házasság egy férfi és egy nő szövetsége, hogy a gyermek legjobb helye a családban van, hogy a férfi és a nő leginkább a szülői rendeltetésben tud kiteljesedni, minden más, hivatásban betöltött szerepe mellett, és egyértelmű az is, hogy Európa demográfiai válságára a gyermekek születése a válasz – és bizony vannak, akik szerint ez nincs így. Mondhatnánk, erre halad a világ: a közélet nyilvános tereit egyre jobban uralja a hétköznapitól eltérő vélemények diktatúrája, miközben a mindennapok valósága azért –legalábbis itt, Magyarországon- mást mutat. Hiába minden, nyitott társadalmat hirdető akarat, a gendert zászlóra tűző megmozdulás, miegymás, úgy látom, az átlagembernek egyáltalán nincs ínyére ez a folyamat. Az átlagember családban szeretne élni, férfiként apa, nőként anyaszerepre vágyik, az pedig eszébe sem jut, hogy esetleg semleges vécébe küldje gyermekét. 

Nincs itt semmiféle nemek forradalma, ami van, a megélhetés bizonytalanságából fakadó gyermeket nem vállalás, egzisztenciális félelem, megváltozott munkakörülmények és életfelfogás. Úgy hiszem, ezért nem születik ma elég gyermek kis hazánkban, a mi feladatunk pedig az, hogy a félelmek helyett a bizalmat és a bátorságot erősítsük. Bár nagyszerű, ha egy egyházi szereplő, egy vállaltan hagyományos értékek szerint élő közíró vagy médiaszereplő hitet tesz ezen értékek mellett, ugyanilyen fontos hangsúlyozni: mi mindenkor a családok pártján állunk (ahogyan az elhagyottak, magányosak, kitaszítottak, gyermekeiket egyedül nevelők pártján is!). Aki gyermeket vállal, jót cselekszik, aki gyermeket nevel, életet ajándékoz, aki ebből kifolyólag áldozatot hoz, a legfontosabbat cselekszi. Nem árt ezt elmondani, kinyilvánítani, a mindennapokban megmutatni. Vajon így cselekszünk-e? Természetesen…?