Közel kilencven diák vett részt Batizon a hatodik alkalommal megszervezett Szilágyi Domokos egyházmegyei szintű szavalóversenyen. (…) Király Lajos egyházmegyei főjegyző, házigazda batizi lelkipásztor üdvözlő szavaiban megköszönte a támogatóknak és a tanerőknek, valamint a lelkipásztoroknak, felkészítőknek, hogy az egyre nagyobb gyermeksereget megmozgató szavalóverseny mellé álltak. Továbbá elmondta, hogy Szilágyi Domokos ún. poeta doctus, azaz művészetét tudományos alapossággal ismerő költő volt. Arról irt, ami az ember életében van, nem volt „copypaste” költő, nem játszotta meg magát. Álarcnélkülisége, egyedisége a mai fiataloknak is vonzó és példamutató. A lelkipásztor utalva Kálvin János halálának 450 éves évfordulójára megjegyezte: a kálvinizmus Szilágyi költészetére is nagy hatással bírt.

Nyitott fülű és kitárt szívű fiatalok a Szilágyi Domokos szavalóversenyen - refszatmar.eu

  Akkor még nem tudtam. Csak a templomot figyeltem annak a szocreálból viszonylag ízlésesen „kipolgáriasított” étteremnek az ablakából, amely elé letámasztottam és gondosan lezártam kerékpáromat. Igen, a magyarláposi református templomot, ahol lázadó ifjúságom tragikus sorsú, pogány-szent költőjének, Szilágyi Domokosnak az édesapja szolgált, s amelynek szószékén -a legendák szerint- maga a költő is megfordult egyetemista korában. Állítólag, mikor az éppen náluk vendégeskedő barátja megjegyezte, hogy „-Domi, te ezt hogy gondolod ateista létedre?”, a költő – talán a művészi szabadság jegyében, de a lelkészgyerekek bennfentességével- csak ennyit mondott: „-Ismerem apám stílusát...!”

Szóval néztem a templomot, aztán a falon a korabeli képeslapokat, hogy hátha felbukkan valamelyik – mára szupermarketre, benzinkútra felcserélt – régi szép épület mögött...

Vártam a román éttermek menükínálatában mindig ugyanazon a néven, helyenként magyarul csorbalevesként is feltüntetett, de kivétel nélkül eltérő tartalommal – talán csak a lestyános fűszerezés, a ciberés savanyítás és az „esszenciális szubsztancia”, a hús jelentette az állandóságot- tálalt ebédemet, s erről eszembe jutott az ügynökkérdés örök dilemmája... A címke, a bélyeg, az utókor ítélete (ügynök!) mögött  elsikkad az egyes esetek eltérő politikai tartalma, etikai súlya, beszervezettségi mértéke... Bár a 2006-ban előkerült akták szerint Szilágyi -többek között -Páskándi Gézáról is jelentett. Egyébként életrajzírója, Kántor Lajos szerint ez az ügynökhistória az életművét nem érinti. Hmmm... Azért az érdekes kérdés, hogy vajon a beszervezett teológusok, lelkészek, püspökök esetében is le lehet választani a „szolgálatot”, az igehirdetéseket, tehát magát az életművet a mögötte lévő élettől...?

Akkor még nem tudtam. Mármint erről a Szilágyi Domokos szavalóversenyről. Amikor hazatérésem után ráakadtam erre a beszámolóra, emlékszem, - mint „vallásos költészetileg” Túrmezei Erzsébet és Füle Lajos versein szocializálódott papgyerek – az első gondolatom az volt, hogy mit keres Szilágyi Domokos egy egyházi rendezvényen? Ő, aki ha nem is süllyedt Petri György blaszfémiás szintjére, de azért itt-ott súrolja (provokálja) a keresztyén ember ingerküszöbét... A második, hogy ezeknek a verseknek a többsége – gondolok itt a szabad versekre, a montázsszerűen felépített költeményekre, képversekre – szerintem egyszerűen nem szavalásra valók... A harmadik pedig, hogy nem gyermekeknek... Emlékszem „domis korszakomból”, hogy Cs. Gyimesi Éva (2011-ben ő is öngyilkos lett...) Álom és értelem c. könyvét Szilágyi Domokos létértelmezéséről hónapokon keresztül olvastam afféle kommentárként, hogy valamit megértsek belőle... Meg persze ez a D 938- as ügy...

Akkor még nem tudtam, hogy írni fogok erről. Egy-két hete, mióta megkaptam a felkérést erre az írásra, újra és még jobban utánanéztem ennek a Szilágyi Domokos szavalóversenynek. S közben tettem egy két örömet adó felfedezést. (Hiába, no, „...hogy kitágul a világ, ha egyszer jobb időt lát...”)

 Például felfedeztem a gyermekverseit!  A legtöbbjét 18 évesen, 56-ban írta. Talán nem véletlen... Gyönyörűen csengők, egyszerűen bölcsek, gyermekien tiszták! Hogy az öreg ördögbe bújtak el az én 20-25 éve ronggyá olvasott Szilágyi Domokos-kötetemben...?

Aztán rájöttem, hogy egy egyházi, „hittanos” összejövetel profi megszervezésével is lehet egy csapással akár három legyet is leütni, míg máskor a három csapás is kevés... A kiírásban minden tanulónak 2 szabadon választott verset kellett előadniuk, egyet Szilágyitól, egyet pedig a magyar irodalom istenes versei közül. Ezzel egyrészt a költő emlékének ápolását, a lokálpatriotizmust, a hagyományőrzést szolgálták (édesapja Batizon is szolgált néhány évig), másrészt biztosították az egyre népszerűbb rendezvény keresztyén jellegét, s nem utolsósorban – végigböngészve a költők, versek listáját – a kultúrprotestantizmus csapdáját is sikerült elkerülni! A verseny komolyságát, színvonalát mutatja, hogy a zsűriben több színművész, irodalomtörténész és tanár is helyet kapott.

 S még valami: Van abban valami szent anakronizmus, az idők viharaival való kurucos szembefordulás, sőt, -kimondom- krisztusi lelkület, hogy az ügynökbotrány után néhány évvel egy lelkész -Király (vagy) Lajos!- egyszer csak úgy gondolja, hogy ha már van nekünk egy „glóriás, elherdált Szilágyi Domokos”-unk (Nagy László), akkor  ne taszítsuk ki magunk közül, ne tagadjuk meg, ne ítéljük el! (Hanem „hívjuk meg, csempésszük be” egy keresztyén rendezvényre!) Egyszer megkérdeztek valakit, hogy mit csinálnál, ha szemed elé tolnának egy papírt, ami feketén-fehéren bizonyítja, hogy édesapád ügynök volt? Ezt válaszolta: még jobban szeretném...!

Akkor még nem tudtam erről a szavalóversenyről. Ha tudtam volna, talán nem adom fel a bőséges ebéd után olyan hamar Magyarlápos főutcáján a keresést és a tudakozódást, hogy egy magyar embert találjak, aki megmondja,  hol van a parókia vagy merre találom a gondnokot, aki kinyitja nekem a templomot... Hanem beültem volna az utolsó padba, imádkozni a versmondókért és az ünnepteremtőkért, a papfiakért és a gazfiakért, az akkori és a mai árulókért, a turistákért és a soha meg nem érkezőkért... S hátha az ámen után felnézve Szilágyi Domokost látom a szószéken, hogy először kissé zavartan, aztán bennfentesen mosolyogva, hirdesse Krisztus megbocsátó szeretetének evangéliumát...!

Hozzászólások