„A villamosdilemma évtizedek óta foglalkoztatja a filozófusokat. A probléma a következő: egy elszabadult vagon száguld egy olyan vágányon, amelyen öt ember van lekötözve. A vonat mindenképpen halálra gázolja az öt embert, ha ugyanarra halad tovább, viszont a váltó segítségével elterelhetjük egy másik sínre. Az egyetlen probléma ezzel az, hogy a másik sínen is egy lekötözött ember fekszik. Vajon használjuk a váltót és eltereljük a vonatot?”       

Megölnél egy embert, hogy megments öt másikat?Index

Mi alapján dönt valaki, hogy mely emberek halljanak meg és éljenek tovább.
A mennyiség alapján?
Az öt több mint az egy.
Ismeri őket? Tud róluk bármit is?
Akkor pedig azt feltételezi, hogy az öt jobb, mint az egy.  Az öt nagyobb valószínűséggel hasznosabb a társadalomnak, többet termel, több eséllyel szélesebb területen áll helyt. Kevesebb embernek okoz fájdalmat az egy elvesztése, mint az öt. Kevesebb temetési költség, özvegyi nyugdíj, árva gyerek.
De melyik élet érdemes  a megmentésre?
Teszem azt, az az 5 márpedig pedofil.
Vagy ha az az egy Semmelweis Ignác, Szent István, Thomas Edison, Alexander Fleming vagy Sir Arthur Conan Doyle.
Akkor jó döntés volt?
Ha az az 5 mind híres ember, és államférfi?
De az az egy az anyád, a feleséged, férjed, egyetlen szerelmed.
Akkor mi van?
Ha ráadásul egy atomhatalom államfője vagyok, a „piros gombon” tartva mutatóujjamat, biztos frusztrálni kellene, hogy most döntöttem feleségem haláláról a közvélemény, közerkölcs nyomásának engedve.  Mi állít meg a veszteség felett érzett fájdalmamban, hogy ne a váltót állítsam át, hanem a gombot és a világot süllyesszem az atomok új násztáncába.

Állítólag egy autóversenyen egy kisfiú keveredett a versenypályára. Egy néző élete kockáztatásával megmentette a kisfiút. Megkérdezte hogy hívják. Adolf Hitler, jött a válasz.

Néha vannak, akik ezt a dilemmát szívesen próbálják ráhúzni Istenre és Krisztusra is. Isten átállította váltót és a saját fiát feláldozta, hogy a többit megmentse.
Az utóbbi igaz, de azzal a kitétellel, hogy Isten nem volt kényszerben, hogy mentsen. Akart menteni. Nem hirtelen döntéskényszerből vezérelve. Nem egy pillanat alatt dőlt el, hogy az ember megmentésre, szabadításra szorul. Ez évezredes probléma.Ő tudta kit ment meg és tudta kit ad érte. Ő tudta. Arról nem beszélve, hogy a jó pásztor elmegy az egyért is.

Nekünk ösztönös gyermeki döntésmechanizmusunk van. A gyermekkorban 1 darab 5 forintos kevésbé volt értékes, mint 3 darab 1 forintos. Mert 3 darab. Minden döntésünkben a mennyiség fontosabb szerepet játszik, mint a milyenség.

„Tudja-e, hogy ha a világ száz legintelligensebb koponyáját kiválasztjuk és összegyűjtjük őket, az eredmény egy ostoba tömeg lesz? Tízezer belőlük együtt egy krokodil átlagos intelligenciájával rendelkezne. Sohasem vette még észre, hogy egy vacsoránál annál bárgyúbb beszélgetés folyik, minél több embert hívott meg? Egy tömegben azok a tulajdonságok sokszorozódnak meg, amelyek mindenkiben megvannak, és ezek lesznek az egész tömeg fő ismertetőjegyei.
Nem mindenkinek vannak erényei, de mindenki rendelkezik az alsóbbrendű állati ösztönökkel, a mélységesen primitív barlanglakók befolyásolhatóságával, a vadak gyanakvásával és bűnös szenvedélyeivel.”  Carl Gustav Jung – A DIKTÁTOROK LÉLEKTANA

Remélem, nem az szűrődik le, hogy halál az egy, az öt vagy annál nagyobb számban villamossínekre kötözött emberre. Csak nem vagyok profi megítélni, mire is állítsam a váltót.

Mi van akkor, ha nem a váltót kezelem, hanem a sínen vagyok. Talán éppen egyedül, vagy negyedmagammal.

A sínen egy vonat jön, én állok ablakaiban, és én fekszem az útjába, Egy ember, ki többfele van, (Cseh Tamás - Bereményi Géza)

Nem szeretnék epigon lenni és főleg nem az Istené. Remélem nem kell belekeverednem ilyen döntéshelyzetbe.

Egyáltalán nem biztos, hogy az a helyes, amit sokan vélnek:  „Egyél tehénszart! 10 milliárd légy nem tévedhet.” Graffiti     Ezért pedig ezer bocs.

 

 

Képgaléria: 

Hozzászólások