Keveset költ Magyarország az egészségügyre. Az érdekvédők szerint 600 milliárd forint hiányzik az egészségügyi kasszából. Reális-e, hogy évente ennyivel több pénz (a GDP 2%-a) kerüljön az egészségügybe? És attól valóban sokkal jobb lenne az ellátás? Biztosan lenne ennyi pénznek helye. Ám a jelenlegi 2,7 millió tényleges járulékfizető ezt nem tudja kifizetni. Ehhez szükség lenne még plusz 3,2 millió befizetőre. Ezen kívül egy olyan teljes körű egészségbiztosításra, amely a köz és magánellátást együtt finanszírozza. Csak az állami és magánszolgáltatásokat összekapcsoló co-payment szüntetheti meg a közegészségügyet jelenleg lélegeztetőgépen tartó hétköznapi korrupciót – a hálapénzt.

A balekok tartják el a potyautasokat index.hu

Miért ilyen kevés az egészségügyre költhető közpénz? Azért, mert nagyon kevés a járulékfizető. Az egészségügy és a nyugdíj ugyanis olyan különleges szolgáltatás, amit csak a kockázatközösség tagjai vehetnek igénybe, a befizetett járulékaikért cserébe. Így nyugdíjra csak az jogosult, aki 20 éven át fizette a nyugdíjjárulékot. Aki 19 évig fizette, nem kap semmit. És aki többet fizetett aktív korában, az több nyugdíjat is fog kapni később. Az egészségügyben nincsenek meg ezek az arányosságok. Mindenki kap ellátást, akár fizet járulékot, akár nem. Így persze kevesen fizetnek és ők is inkább keveset.


Egy anya panasza jutott eszembe, aki fia szobájába kopogtatott be, aki barátaival tanult, vagy múlatta az időt és kérdezett valamit. Közöd?- jött a tüneményes válasz. Talán mert a barátok előtt nehogymár anya határozza meg a kérdés-felelet sorrendet. Meg mert a nagy fiú anya nélkül is működik. 

Közöd? Közöm? Nehezen viselem ezt a hozzáállást. 

Egy történet szerint a tanyán egércsapdát rakott ki a gazdaasszony. A kisegér rémülten viszi a hírt az ott élő vad és házi állatoknak is. Mire kukorékol a kakas, béget a bárány, bőg a borjú, mi közöm van hozzá. Nemsokára azonban egy mérges kígyó akadt a csapdába, aki nem pusztult bele, csak éppen ott ragadt. A gazdaasszony pedig, amikor megnézte hajnalban a csapdát, csak egy gyors pici harapást érzett. Bele is betegedett a kígyóméregbe. Ágyba fektették. Kímélték, etették. Levágták a kakast. De csak ki kellett hívni az orvost is. Az orvos sem tudott sokat tenni, de szolgálataiért cserébe levágták a bárányt és azzal fizettek. Az asszony egy hétre rá belehalt a mérgezésbe. Nagy volt a család és a temetésre jöttek a távoli rokonok is, a torra  a borjút vágták le. Szegény barátaim, sírdogál a kisegér. 

Nehezen viselem tehát a közönyösséget, mert minden mindennel összefügg. Főleg az, hogy sokan nem hordoznak közterhet, és kevesen vannak benn a kockázati közösségben. Mióta van magyar történelem ez valahogy nemzeti sport, amire még az ide beérkezőket is gyorsan integráljuk, asszimiláljuk. Mindig vannak, akikre nem vonatkozik a közös érdekért való áldozat. De a kivétel. Mert ez jár. Na ebben mindenki benne van. Markotányos asszonyként, fúriaként, mocskolódó habzó szájjal, ordítozva orvosnál, köztéren, polgármesteri hivatalban, Államkincstárban, stadionokban, köztereken, ahol csak ember gyűlik, galamb szarik, ordítoznak, ez nekem jár. A tehetősebbek brókerházakban, tőzsdén, üzleti életben, adózásban, képviselőként, vezetőként élnek ezzel. 

Felsőzsolcán árvíz. Tönkrement házak. Kivonultak a hivatalos szervek, tűzoltók és a civilek segíteni. Vittek a leomlott tetőkhöz anyagot, lécet, cserepet. Rámolni kellett. A háziak csak nézték, ahogy csinálják nekik a házat, talán még drukkoltak is a kihordott fotelekből és röhögtek az erőlködőkön. Akik egy idő múlva ezt megunva rákérdeztek, hogy nem kéne segíteni, magukért tenni valamit. De hát nem tud a Sanyi felmászni, a Tibi meg nem emelhet mondta az asszony. Ott is hagyták a házat a segítők. Akik magukért semmit sem akarnak tenni... Az anyagot eladták. 

A mi kockázati közösségeink pont ilyenek. Csak az fizet, aki nem tud kibújni alóla. Illetve, akinek van némi esze és ismeretsége az önkéntes egészségbiztosítási pénztárakban. Volt itt már egyszer vizitdíj. Bárki bármit is gondol, de az jó volt. A felesleges orvoslátogatást kiszűrte. Valmennyi pénz került a rendszerbe. Nem oldotta meg a problémát, de legalább elkezdett egy öngondoskodó hozzáállást kialakítani. Ha mi nem teszünk magunkért, akkor kitől várjuk. Az idősebbek még méltán mondják, hogy ők nettó befizetők voltak. Ez igaz. A rendszerváltásig meg sem kapták a teljes fizetésüket, hanem eleve levonták ezeket a járulékokat. De mára ismét kialakították az "amit lehet megszerezni, amit nem muszáj nem kiadni" elvet. Nyilván ennek van történelmi múltja. De ez a jelent és a jövőt is veszélyezteti.

Lehetne itt hozni az összes klisét, hogy mire nem kellene költeni (stadion, korrupció, haverok) és mire kellene (inkubátor, egészségügy, befektetés, munkahely). De sok értelme nincs, mert mi magunk vagyunk értelmetlenek. Akik képesek vagyunk a médiát fogyasztani, megvenni drágán a hülyeséget, de a legfontosabbra, jobb élelmiszerre, öntudatosan hazaira, itthon előállítottra, egészségre már nem adunk ki. Semmi tudatos nincs bennünk, hogy magunkat és egymást segítsük. Bizalom, közös etika, szolidaritás. Na ez hiányzik. Innentől minden közös dolgunkat átjárja a korrupció. Ezért van hálapénz, mert valami jobbat remélünk, elvárunk. De igazán ez sem segít. Csak a lelkünket próbáljuk megnyugtatni, hogy ezt is megtettük.

De valóságosan, ezt láttam is, a magánklinikán kiszámíthatóbb a történet. Nem biztos, hogy jobb az ellátás, de az időpont, időpont, az orvos az orvos. 

Nem fenntartható ez az egészségügy így. Nem megoldás az időnként zsarolásból belepakolt milliárdok. Ha rendszerszinten van probléma. Mindenkinek kell beletennie, a lehetőségeihez képest. Akkor is ha éppen most kevesebbet. Csak azért, hogy megszokja mindenki, hogy felelős magáért, gyerekeiért, szüleiért. Ha éppen jobban megy, akkor annak megfelelően rakjon bele. 

Az egészségünk a hozzáállásunktól is függ. Hát lehet szimpatizálni az egészségügy "Robin Hood"-jaival, csibészeivel, csalóival. Lehet kiabálni, hogy jár, de a végeredmény borítékolható. Lehet cinikuskodni és lesöpörni, de a bőrünkre megy.

A mai politikai elit cinizmusát nem tudom elfogadni. Van egy megoldandó probléma, ami mára már tragédiába megy át. Ezt ők nem megoldani akarják, hanem használni  a saját politikai érdekeiknek megfelelően. Megtartani, vagy általa megszerezni a hatalmat. Ami ezen túl van az nem érdekes. Jobb esetben van némi hozadéka. 

Az egészségügy a jövendőnk állatorvosi lova, ami megmutatja mi vár ránk ezzel a szemlélettel. Mint ahogy az oktatás is.

 

 

link:  http://24.hu/belfold/2016/05/10/a-betegektol-kernek-penzt-muszerekre-erden/

 

 

 

Hozzászólások