Mindenáron meg akartam találni, hol van itt a svindli” – fogalmazott. Akkor még nem tudta azt, amit jó ideje igen, hogy az Ige hat. „Hetvenhatan voltunk azon a gyógyító héten, hetvenhatan kaptunk Igét, s mind végighallgattam. Mindenre nagyon odafigyeltem. A délelőtti gondolatébresztő igehirdetésekre és a bizonyságtételekre is, mert fogást kerestem rajtuk. Ám az lett a vége, hogy az Ige elkezdett munkálni bennem, s az évek óta megválaszolatlan kérdéseimre sorra érkeztek a Bibliából a logikus válaszok” – magyarázta, hogyan kezdődött el belső átformáltatása. Megérintette, hogy Isten mindent lát, mindent tud.  „Ő az én Teremtőm. Szeret engem, de majd egyszer el kell számolnom neki ezzel az agyonitalozott, elrontott élettel. És akkor egy pillanatra megijedtem. Mi lesz, ha ez mind igaz? Ha igaz az, hogy valóban van egy Teremtő Isten, aki előtt meg kell állnom?” 

 „Életem aranyérmes döntése” www.parokia.hu

 

Az advent szó jelentése „eljövetel”. A latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami annyit tesz: „az Úr eljövetele”. Emberileg már azt mondjuk, hogy adventi idő az Úr eljövetelére való várakozás. 

Mennyire várjuk mi? Ezt kérdezem magamtól. Jólesik hagyományosan arra gondolni, hogy egyszer majd eljön, vagy a karácsonyra várok, de semmit nem kell tennem, átrendeznem az életemben. Ez a mi vallásos életünk velejárója. Ez a mi szokásos, jó értelemben vett adventi viselkedésünk. Ez már nem rossz. Mondhatnám dicséretes. Nem lehet a hitben mindig csúcsra járni. Nem lehet mindig végletesen, végletekig hinni. Így tartjuk sokszor. Elég lesz majd akkor, ha látjuk az idők jeleit. 

Pedig mi, akik még keresztyénnek is gondoljuk magunkat, nem is biztos, hogy az Úr napját, eljövetelét várjuk. Lehet, hogy mi annak a hagyományban betöltött hagyományos szerepét próbáljuk megélni. 

Mi van azokkal, akik eleve ateisták, Istent kerülők, gyűlölők. Akik keresik a svindlit, a csalást, az agymosást. Akik eleve sarlatánságnak tartanak mindent, ami Istenhez, mint transzcendenshez, az érzékelhető világon túlihoz vezet. Akkor nem beszéltünk még a különböző hiedelmekhez kapcsolódókról. 

Kényelmes így. Tudni, beszélni róla. Esetleg gyűlölni, vagy teljesen közömbösnek tartani. 

De ennél vagy egy izgalmasabb kérdés számomra. Mi van a tükör túloldalán? Az Úr eljövetele. Nem az emberi térfélen, hanem a másikon. Vajon Isten várja az eljövetelt? Ha onnan nézzük lejövetelt, hozzánk érést, a megérkezést. Az ember elérését. Vajon mit gondol rólunk, a velünk való találkozásról? Tervez, vagy aggódik? Fél, szorong?  

Mikor előkészítette mindezt, akkor hogyan merte felkérni Máriát? Miképpen bízott meg Józsefben? Tudta előre? A keleti bölcsek és pásztorok díszlet voltak csupán, vagy a nagy lehetőségtől megrészegült és azonnali reakcióba lépő teremtmények? Miképpen lettek alkalmassá Isten számára? 

Ahogy a misszióba bevetődő ex alkoholista. Ekkor megijedtem. Mi lesz, ha mindez igaz? 

Valóban rémségesen igaz, iszonyúan különös. Nagyon oximoron. 

Ha mindez igaz, akkor Isten készült rám. Ebben az Adventben is Isten készül. A következő eljövetelre is Ő készül. 

Az Advent megérkezés. 

Csak azt kérdezem: Megjöttél Uram? Hazajöttél? 

Otthon akarok lenni. Otthona a VAN-nak. 

Minden nagy leples, fekete, nyirkos, tapadós árnyak között mécsest gyújtok a szívem ablakába és így küszködöm ki magamból az egyetlen jó, egyetlen igaz lélegzetet.

Gyere haza Uram! 

 

 

 

 

 

Képgaléria: