Az emberi bioritmusnak szerves részét képezi, hogy a napunk egy részében valamilyen rendszeres, munkaszerű tevékenységet végzünk, ahogy azt a természeti népek mindig is tették és teszik… a bioritmusunk annak idején a bioszférával összhangban állítódott be. A vadászó-gyűjtögető ember még napi négy-hat órát dolgozott, rengeteget mozgott, az étrendjében sok volt a zöldség és a gyümölcs, és kevesebb a hús. Fontos depressziós modell a túlterheltség is, ami egyszerre jelenti a hétköznapokban való túlterheltséget és az információs túlterheltséget is.

 Minél nagyobb kényelemben élünk, annál depressziósabbak leszünk? - Közeli Dr. Purebl Györggyel  noklapja


És lényeges modell a csúcscélok, illetve az ezek eléréséhez szükséges eszközök közötti nagy távolság is, mert az emberek többé nem akarják úgy leélni az életüket, hogy van kenyerük, házuk, feleségük és gyerekeik, akikkel biztonságban és tisztesen megélnek. Ez népszerű cél volt még a szüleink idejében is, sokan élték le ezen értékek mentén az életüket, ám ma a többség sikeres, szép és gazdag akar lenni, és olyan célokat álmodik magának, amelyeket nehéz elérni, és egy idő után ezért frusztrálódni fog, hiszen nem érhet fel mindenki a csúcsra. Senki nem marad fiatal, az emberek többsége nem születik szépnek, és meggazdagodni sem fog. Azokban a társadalmakban, amelyekben a szükségletek és az ezek kielégítéséhez szükséges eszközök egyensúlyban vannak, azaz olyasmire vágynak, amit el is tudnak érni, ott általában a mentális zavarok, illetve a depressziósok száma is lényegesen alacsonyabb.


Utálok kapálni. Még ásni csak-csak. Lehet, hogy az életlen kapák miatt van ez így. De amikor előttem a feladat, hogy egy kis területet varázsoljak kiskertté, ültessek, mulcsozzak, zöldelljenek a növények, virágozzanak a virágok, illatozzanak a fűszerek, kakukkfű, zsálya, menta, na akkor fel sem tűnik a kapálás. Pedig van. Egy nagy feladat kis részeként. Akkor nem kapálok, hanem kertet szépítek, építek, vagy valami ilyesmi. Erről nyilatkozzon a szomszéd. 

Az életünk javarészt szétválik pénzkeresetre és valamiféle választott, tervezett szuper életre. Valamire, ami csak vágyakban, vagy mozgóképen létezik. Valamiféle életszínvonal vallásosságra. Ezért a munka szinte a rabszolgasággal lesz egyenlő. Van az a mondás, ha azt csinálod, amit szeretsz, akkor tulajdonképpen nem is dolgozol. Az egyén és közösség kérdésköre ismétlődik újra és újra. A jól működő közösség alkalmas arra, hogy magának a szükséges egyéneket kinevelje. Mert kell a kőműves, az ács, az orvos, a patikus, tanár, rendőr, tűzoltó, lelkész, mezőgazdász, állattartó, sajtkészítő, pék és még sokan mások. Egy közösség ha jól akar működni mindezeket támogatja. Ezek az egyének pedig hivatásként tekintenek munkájukra és állnak a közösségük szolgálatába. Ez akkor sérül, amikor az egyéni érdek hirtelen erősebb lesz. Ez mitől lesz így? Nem tudom. Bizalmatlanság? Értékét veszíti a közösség? Nem jó többé együtt. Ilyenkor széttörik valami és az önmaguk túlélésére koncentrálnak. Az egyén egyéni boldogulása. Akkor az okosabbak, a szükségesebbek jól fognak élni. A többit meg benne hagyják a slamasztikába. Ma egy orvos simán megteheti, hogy jó pénzért otthagyja  a faluját és közösségét és külföldön sokkal jobban fog keresni és élni. Miért is ne tegye meg? Mit adnak itthon neki? Itthon meg nézzük, hogy az egész megyében van egy fül-orr-gégész. Vagy azt mondják a lelkésznek el kell végeznie minden munkát minden körülmények között. A jól működő közösségben mint megbecsült embert úgymond eltartották, fenntartották a közösség érdekében. Ma az igény a munkájára továbbra is megvan, de ha valamire szüksége van akkor piaci árat kell fizetnie. A fogorvost temesse el lehetőleg hozzájárulás nélkül, de ha a fogát csináltatnia kell, piaci áron teheti. 

Talán értjük, hogy elválik a hivatás, közösség és munka, bérezés. Teljesen új és faramuci gondolkodásmód veszi kezdetét. Sikeresnek, hatékonynak, erőszakosnak, rámenősnek, hibátlannak áll a világ. Ez eléggé frusztráló. Nem erre van kitalálva az ember. Az ember pszichéje, bioritmusa teljesen más életmódra alakult ki, mint amit a modern kor kínál. Az életfenntartással összefügg a tevékenység. Nem csak annyi, hogy keresek egy valag pénzt, majd azzal az álmomat megveszem. Eleve úgy ténykedem, ami már az életemet segíti. Egyre bonyolultabb világban, egyre nagyobb teher és kényszer alatt miért csodálkozunk, hogy az elméjében másra teremtett ember besokall az elvárásoktól és követelményektől. A technika pedig nem is biztos, hogy segít ebben. Nagy segítség lehetne, de valamilyen mértékű személyiség és életvitelbeli torzulást eredményez. Megváltoztatja egy hosszú évezredes folyamat alatt kialakult bioritmusú ember életvitelét és gondolkodásmódját. Persze csak a felületen. Mert túl gyorsan történik minden. Nincs idő alkalmazkodni és ezek a felszínre törnek mondjuk éppen a depresszió különböző formáiban, eltérő súlyossággal. 

A modern ember ki lett szakítva az emberi megfelelő létforma körülményeiből, nyakon öntötték egy új, ki tudja kinek megfelelő kísérleti élettel. Kialakítottak egy nézőpontot, miszerint ha ezt az életvitelt elfogadod az jutalmazható és ez a siker. Közben a valóság, hogy mindeközben sérül az ember, a közössége és a jutalom nem tudja kompenzálni a természetestől eltérő életmódból fakadó testi lelki gyötrődést. 

Ha ezt még megtetézzük az MI (mesterséges intelligencia), a robottechnika vívmányaival, akkor emberek milliárdjait tesszük feleslegessé, de legalábbis annak fogják magukat érezni. Akkor a Mátrix film már nem is lesz annyira fikció, hogy az emberek csak biológiai, vegyi, energetikai szervrendszerek egy túlhajtott társadalmi változás után. 

Szóval ne kapálj! Tervezz egy kiskertet és valósítsd meg!

linkajánló:

http://mystique.cafeblog.hu/2018/04/22/a-digitalis-vilag-fiai/   

https://computerworld.hu/tech/legyozhetetlenek-az-intelligens-harci-dronok-246440.html  Legyőzhetetlenek az intelligens harci drónok

http://halasradio.hu/szinhazi-ajanlok/1671-minel-intelligensebbek-vagyunk-annal-nehezebben-talaljuk-meg-a-boldogsagot