Hogy tisztán látszódjon, mik voltak a szerfogyasztásom következményei, összeírtam tételesen, tényszerűen, a leglényegesebbeket kiemelve, a teljesség igénye nélkül. A használatom során évekig tagadtam a problémámat. Azt gondoltam lehet ezt “okosba”, következmények nélkül csinálni. Vagyis más nem tudja, de én majd igen. Én majd másképp csinálom, jobban figyelek magamra, nem leszek hepatitiszes, nem fogok leépülni, majd vitaminokat szedek és steril tűt használok. Persze egyik sem jött össze. Többek között azzal áltattam magamat, hogy csak magamnak ártok. Úgy gondoltam, senkinek semmi köze ahhoz, hogy én hogyan pusztítom magamat! Ez az én testem, azt csinálok vele, amit akarok, ez az én életem! Teljesen dacosan, gyerekesen gondolkodtam. 

A szerhasználat negatív következményei divany.hu

"Pont ezek miatt érdemes alaposan, tényszerűen átvenni, kiknek és hogyan árt/ártott az illető. Ilyenkor derül ki, mennyi olyan aspektusa van a használatnak, amikre egyáltalán nem gondolnak ilyenkor.  Hogyan hatott a szerhasználat a családi, baráti kapcsolataira, a párkapcsolatára, az anyagi helyzetére, az egészségére. Hogyan hatott a munkájára, szakmai előmenetelére, a tanulmányaira, az önértékelésére?"


Ez az én testem, azt csinálok vele, amit akarok, ez az én életem! Hányszor halljuk ezt a legkülönbözőbb helyzetekben. A lényeg, hogy senki ne szóljon bele az én akaratomba. Mert ugye csak nekem lesz rossz, ha nem sikerül vagy tragikus fordulatot vesz a döntésem nyomán kullogó élet. 

De érdemes a közösségi hatását is megnézni minden ilyen mondással élő embernek. Mert ez a mondat mégiscsak önzést leplez, vagy legalább a következményekkel való szembenézés képességének, akaratának teljes hiányát. A szerhasználónál teljesen tetten érhető. 

"Nem vettem figyelembe, hogy a szüleimnek, a gyerekemnek, a környezetemnek mennyit ártok. Nem tiszteltem a testem. Bántottam. Szétszurkáltam... Tönkretettem a vénáim, ennek azóta is iszom a levét minden vérvételkor. A herointól kihullottak a fogaim, kivehető fogsorral élek azóta. ... A szavahihetőségem odalett, ígérgettem és már amikor kimondtam, tudtam, hogy nem úgy lesz. Drogokat kezdtem el árulni, recepteket hamisítottam, gyógyszertárakból és orvosoktól loptam. ... Lelkileg kiégtem, érzéketlen zombivá váltam. Teljesen hidegen hagyott mások szenvedése, esetleges halála. ... Lusta, hanyag, halogató lettem. Igénytelenné váltam az öltözködésemben és a tisztálkodásban az évek során, gyakran voltam kifejezetten koszos.... A szüleimet kicsináltam ... Súlyosan károsítottam lelki egészségüket. Anyám gyakran kiborult, sírt, sokszor veszekedtek miattam. ...  A szüleim fizették az orvosi, ügyvédi és perköltségeimet és a büntetéseimet. A fogaimat is ők csináltatták meg. Nem kerestem őket, csak ha az érdekemben állt,... A nagyszüleim halálát nem gyászoltam el rendesen, el sem jutott a tény, hogy meghaltak. A temetéseken vállalhatatlan állapotban voltam. ... A használat idején született lányomat elhanyagoltam, a születése pillanatában is be voltam állva,... minden pénzem drogokra költöttem inkább, ezért a gyerektartást is a szüleim fizették helyettem. Anyámék szégyelltek, gyakran hazudozniuk kellett miattam. ... Előfordult, hogy beállva, berúgva bántalmaztam az aktuális párom. ... Reménytelenné váltam, erős csorbát szenvedett az emberi méltóságom, szánalmas, méltatlan helyzetek sorozatába sodortam magam. Röviden szólva eldrogoztam a múltam, az akkori jelenem, és akkor még úgy gondoltam, hogy a jövőm is…Sokszor indítottak eljárást ellenem, volt próbára bocsátásom, többször kaptam felfüggesztett börtönbüntetést. Ezekben az esetekben mindig a szüleim által fizetett jónevű ügyvédek védtek sok pénzért. Nem fizettem se adót, se társadalombiztosítást, hamis bérlettel utaztam a városban. A használat során elvesztettem a barátaimat, az emberi kapcsolataim csakis az önös érdekek, azaz a drogozás mentén szerveződtek."

"Egy ehhez hasonló listát a felépülés során minden felépülő függőnek érdemes összeírni. Tudnunk kell, egészen tárgyilagosan, kik azok, magunkat is beleértve, akiknek akarva-akaratlanul ártottunk, és a későbbiekben képessé kell majd válnunk jóvátételt nyújtanunk ahhoz, hogy a felépülésünk szilárd alapokon nyugodjon."

Szóval az én testem és azt csinálok amit akarok? 

Belegondolok, hogy valaki ittasan ül a volánhoz és azt mondja csak magamnak árthatok... Vagy kialvatlanul megy dolgozni a nehéz gépek közé és valaki alatta marad a présnek a fáradtsága miatt. Pedig csak magának árt, ha nem alussza ki magát. 

Minden és mindenki mindennel összefügg. Az is amikor nem házasodnak, nem vállalnak gyermeket, mert az én életem. Vagy amikor abortálják a kis újszülöttet, mert az én testem és azt csinálok amit akarok. Nem adom át a múltamat, a hitemet, a regéimet, anyanyelvemet, értékeimet. Mert azt teszem ami tetszik. Nem adom át a tudásomat a férfiasságról, nőiességről, mert polgárpukkasztok. 

De mint látjuk nincs olyan, hogy csak magamnak ártok. Egész közösségeket lehet szétverni, emberek közé lehet a bizalmatlanság ékét beverni. Le lehet bontani a társadalom összetartó kötelékeit. 

Amikor olyan döntést hozok, hogy nem tisztelek már semmit és senkit, akkor nem mást teszek, mint mindent értéktelennek tartok a magam eszéből, a magam értékéért. Csak saját magam lesz viszonyítási pont. Ennek nincs köze szabadsághoz, csak egy kifejezetten magasra tornászandó önértékeléshez, amelyet úgy lehet már csak emelni, hozzátett érték híján, ha másokat leértékelek, kétségbe vonom döntéseik helyességét, munkájukat, etikájukat, hitüket. Nevetségessé kell tennem, mert másképpen még hatással lehetne rám. Legjobb, ha elpusztítom. De végül kifakad ez a seb is. Nem lehet tovább takargatni. A kérdés az, hogy még időben történek-e meg.

Van még visszaút? Mennyi reménnyel és tapasztalással mondja a cikk írója, hogy "mindenki kap egy-két esélyt a sorstól, a kérdés, él-e vele vagy sem. Akik igen, azoknak van még lehetőségük emberhez méltó életre." 

De meg kell bocsátania magának és jóvátételt nyújtani azoknak, akiket megbántott. Valószínűleg ez a legnehezebb. De ehhez szükség lesz egy külső, objektív, minden körülmények között elfogadható ethoszra. Én Istent nevezem "két lábbal a földön járó" ethosznak. Ez az életgondolat. Vezérlőelv. Életnagyságban az erő. A lényeg, hogy efölé már nem akarok jutni. Nem is juthatok. Nem is akarok. 

Van olyan tükröd, amiben a valóságot ismered meg magadról és magadra nézve? Mert a lesajnált, lenézett környezeted is tükör, de Isten szava mindenképpen, amely tűéles.