Az ételpazarlás ellen

Hihetetlen mennyiségű étel megy a kukákba minden évben, miközben könnyen lehet, hogy a pazarlás helyétől nem messze valaki szívesen megenné a kárba menő élelmiszert. Ezen a problémán segítene három magyar gimnazista, akik innovatív megoldást találtak ki az ételpazarlás mérséklésére, ötletüket pedig már külföldön is díjazták.

Magyar diákok díjnyertes ötlete száll szembe az ételpazarlással - 24.hu

Az ételpazarlás ellen

Az ENSZ tavalyi jelentése szerint a világon 821 millió ember éhezik, miközben leírhatatlan mennyiségű olyan élelmiszert dobnak a szemétbe, amelynek döntő része még hasznosítható lenne. Egy korábbi írásomban már előkerült a megdöbbentő tény: a kidobott, eltékozolt étel értékének a fele elegendő lenne ahhoz, hogy megszűnjön az éhezés a világban.

Tulajdonképpen nagyon egyszerű lenne a megoldás: a felesleget azokhoz kellene eljuttatni, akik nélkülöznek. De hogyan? Hol találkozhat össze a keresleti és kínálati oldal?

Nélküled

Az Ismerős Arcok zenekar idén ünnepli a fennállásának 20. évfordulóját, és többek között ebből az alkalomból gondolták újra emblematikus, Nélküled című dalukat. Azt, amely a 2007-es megjelenése után, az évek alatt az egész Kárpát-medencei magyarság összetartozásának a dala lett. Az újragondolás pedig szimfonikus verziót jelent, de az Ismerős Arcok tagjai is mind részt vettek a felvételen. A szimfonikus megtámogatás egyik fő oka pedig az volt, hogy megfelelő módon tudják visszaadni azt, amiről és ahogyan a Nélküled szól.

A Kárpát-medencei magyarság egyik legismertebb dalát gondolták újra - origo.hu

20 év. Amikor eltelik, érdemes talán megállni egy kicsit. Lehet emlékezni, összegezni, tanulni a múlt hibáiból, új tervet, vágyat, célt követve tovább menni. Van, akinek a 20 év azt jelenti, hogy ennyit töltött már gyülekezeti szolgálatban. Van, akinek pedig azért jelentős, mert barátaival, kollégáival 20 évvel ezelőtt alapította zenekarát.

Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek

Óriási népharag zúdult Lippai Mariannára, az ÉLETKEdv brand alapítójára, aki évekkel ezelőtt elvesztette a kislányát. A nő közösségi oldalán nemrég megjelent egy olyan bejegyzés, amelyben a halott gyermeke sírjánál szelfizik, ehhez pedig pár bölcs mondatot osztott meg.

Sebestyén Balázs nem vállal több fellépést a lánya sírjánál szelfiző Lippai Mariannával - nlcafe.hu

Mindig meglepődök akkor, amikor a közösségi oldalakon olyan posztokat látok, amelyek valakinek a legszemélyesebb élményeiből táplálkoznak. Bár nem értem, de elfogadom, amikor valaki nap-nap után fényképet tesz fel arról, amit éppen megfőzött, megsütött, elfogyasztott vagy azokról a ruhákról, amelyet éppen magára húzott. Sokkal inkább értetlenkedéssel olvasom a világhálón közzétett szerelmi vallomásokat, a szomszéd szobában ülő fiúnak küldött könyv ajánlókat, a közös otthonban élő családtag számára küldött születés- vagy névnapi jó kívánságokat. Lehet persze minderre azt mondani, hogy én más típus vagyok és mindenkinek szíve-joga leírni, posztolni azt, ami az ő életében éppen zajlik.

Betartom az ígéreteimet

Megható videó terjed a közösségi médiában: a Prágai Magyar Katolikus Plébánia által közzétett felvételen nyolc magyar fiatal tesz fogadalmat a templomban. A nyolc gyermekkori barát egyikük legénybúcsúján vett részt a cseh fővárosban, amelynek végén a vőlegénynek az volt a kérése, hogy egy templomban tegyenek fogadalmat.

Magyar fiatalok tettek gyönyörű fogadalmat egy legénybúcsún  - 777.blog.hu

Lelkészként számtalanszor megadatott számomra, hogy különböző helyzetben lévő emberek fogadalmát, ígéretét meghallgassam. Kezdve onnan, amikor valaki azt mondta: annyira megérintett az igehirdetés, hogy ezentúl minden vasárnap ott ülök majd a templompadban, mert szeretnék minél többet hallani Istenről. De a következő alkalommal bizony mégis üresen maradt a fogadalmat tevő helye. Hallottam kétségbeesett ígéretet is: ha most megsegít az Isten és meggyógyít, újból egészséges leszek, nem fogok elfelejtkezni arról, hogy neki tartozom hálával és köszönettel, minden vasárnap elmegyek templomba. Ismerős talán, hogy végződik a történet: csodálatos gyógyulás, megkönnyebbülés után mégis elmarad a fogadalom teljesítése.

Talpalatnyi föld

A rozmáros jelenet David Attenborough új, a Netflixre készített, és áprilisban bemutatott nyolcrészes sorozatában, a Mi bolygónkban (Our planet) látható. És nem ez az egyetlen jelenet, amely gyökeresen eltér attól a hangulattól, melyet Attenborough természetfilmjeiben megszoktunk, és melyeket nézve felnőttünk.

Nem az a természetfilm, amit megérdemlünk, hanem amire szükségünk van - 444.hu

Áprilisban kezdte el a Netflix csatorna vetíteni Sir David Attenborough új, nyolcrészes sorozatát, melynek címe: A mi bolygónk. Az alkotó neve mindenki számára ismerősen cseng. Amikor meghalljuk, rögtön olyan képeket társítunk mellé, amelyeket a legkiválóbb természetfilmekben láthatunk. Csodálatos, gyönyörű, háborítatlan környezet, fantasztikus színek, különleges élőlények, olyan helyek, amelyeknek talán még a létezéséről sem hallottunk. Sir David Attenborough új sorozata azonban eltér az eddig megszokottaktól. Különösen arról a képsorozatról beszélnek sokat, amely a második rész végén látható.

„Nem az a természetfilm, amelyet megérdemlünk, hanem amire szükségünk van” – az egyik hírportálon megjelent írás ezt a címet viseli. Bár erre a mondatra is sok olvasó felkapja a fejét, ha lehetne – de nyilván nem tehetem -, kicsit változtatnék rajta és így jelentetném meg: Nem az a természetfilm, amelyet szeretnék, hanem amire szükségünk van.

Miért akarunk mindent megmagyarázni?

Attól a pillanattól kezdve, hogy megcsókolta a názáreti Jézus kezét a Getszemáné-kertben, Iskarióti Júdás megpecsételte a saját sorsát. Személyében a történelem leghíresebb árulójára emlékezünk, aki elindította azt az eseménysorozatot, amely végül Jézus letartóztatásához, tárgyalásához, keresztre feszítéséhez és végül feltámadásához vezetett. Iskarióti Júdás Jézus történetének egyik legfontosabb alakja, mégis nagyon keveset tudunk róla. A régóta elveszettnek hitt evangéliuma eredetileg a második századból származó, gnosztikus szöveg. Felfedezése az elmúlt években újra elgondolkodtatta a kutatókat, akik még azt is megkérdőjelezték, hogy talán igazságtalanul vádolták Jézus elárulásával.

A mai napig kérdés, hogy Iskarióti Júdás miért árulhatta el Jézust - origo.hu

Nagyhéten vagyunk, ma már nagycsütörtökön. Teljesen természetes, ha gondolataink azon események körül forognak, amelyek ezt a hetet meghatározzák. Egészen pontosan arra figyelünk, amit arról tudhatunk, ami Jézussal történt a keresztre feszítése előtti napokban, majd a keresztre feszítés napján és ezt követően a feltámadáskor. Mindezeket a csodálatos és az emberi értelem számára gyakran nehezen felfogható, magyarázható történéseket számunkra legteljesebben Isten jelentette ki a Szentírásban.

Csakhogy nekünk mindez nem elég. Hivatkozva az emberi kíváncsiságra és arra a törekvésre, hogy szeretnénk minden titkot megismerni, megérteni, tovább lépünk és a miértekre válaszokat adunk, okokat keresünk, magyarázatot gyártunk.

Hány gombóc fagyit vegyünk egy kiránduláson?

A Brúnó Budapesten című 2017-es képeskönyvet a nagyobbik lányom az ovis barátnőjétől kapta szülinapjára, és nagy becsben tartja: hiába rühelljük mi a feleségemmel, bekerült az esti körforgásba. Volt már rá példa, hogy finnyás értelmiségi szülőkként egy-egy (szerintünk) túl bugyuta mesekönyvet elsüllyesztettünk és a feledés homályába kényszerítettünk, de itt most erre esélyünk se volt.

Egy mese, amiben pár óra alatt 45 ezer forintot költenek - index.hu

Látszólag erről a kérdésről értekezik cikkében Miklósi Gábor. Aki maga is gyakorló apuka és szeretné gyermekeit élményekkel megajándékozni. Szerencsés helyzetben vannak, hiszen Budapesten, a Vár közelében laknak. Ismerik a mellettük található nevezetességeket, sőt, mindennapi útjuk során a bölcsődéből, óvodából hazafelé éppen arra sétálnak, ahol a helyiek számára különösen ismert és kedvelt rétesező található.

Miklósi Gábor, mivel jó apuka szeretne lenni, bizonyára minden este mesét olvas lányainak. De nem akármilyet. Gondosan mérlegel és válogat a rendelkezésre álló kínálatból. Finnyás értelmiségiként nem vesz akármit a kezébe. Ha olyan mesekönyvvel találkozik, amely szerinte (és felesége szerint) szint alattinak bizonyul, akkor bizony határozottan dönt: elrejti, hogy még véletlenül se bukkanjanak rá gyermekei.

Az élet azonban tartogat meglepetéseket. Bármennyire óvja ugyanis a lányokat a nem megfelelő olvasmányoktól, azt mégsem tudta megakadályozni, hogy valaki egy Bartos Erika könyvet ajándékozzon nekik. Amit egyébként, egyetlen szóval megfogalmazva: rühellnek. Ki nem állhatják. Nem tartják jónak semmire. Mégis: időről időre – lányai kívánságának megfelelően – ebből kell, hogy olvassanak.

Ki hallott már a szamuráj darazsakról?

Svájc déli részén, az Olaszországgal határos Ticino kantonban három különböző helyen található almaültetvényekben fölfedezték az ázsiai márványospoloska természetes ellenségét, a szamuráj darazsat. Ez az első alkalom, hogy Európában észlelték a természetes módon betelepülő rovart, amely reményt ad a veszedelmes, soktápnövényű kártevő megfékezésére.

Európában is megtelepedett a poloska természetes ellensége - magyarmezogazdasag.hu

Bevallom, én nem. Egészen addig, amíg arról nem olvastam, hogy Európában is megjelent ez az egészen aprócska, 2 mm nagyságú kis darázs. Miért lehet fontos nekünk az, hogy tudjunk erről?

Ha csak ennyiről hallanánk – nevezetesen egy számunkra új rovar megjelenéséről tágabb környezetünkben -, talán találgatni kezdenénk és kérdéseket tennénk fel. Jó nekünk, hogy ők itt vannak? Vagy talán veszélyt jelentenek ránk? Nevükből kiindulva gondolhatnánk arra, hogy egészen harcos kis állatkákról van szó, lehet, hogy egészen kifinomult technikával rendelkeznek. Esetleg annak ellenére, hogy olyan aprók, nagyon fájdalmas a csípésük. Mielőtt azonban elmennénk a találgatások és a fantázia világa felé, jó, ha odafigyelünk arra, amit valóban tudhatunk róluk. Ez pedig nem több és nem kevesebb, mint hogy az ázsiai márványpoloska természetes ellenségét köszönthetjük bennük.

848 nap

Életének 46. évében elhunyt Rafael Henzel brazil sportkommentátor, aki 2016-ban rajta volt azon a repülőgépen, amely többek között a Chapecoense futballcsapatával a fedélzeten lezuhant Kolumbiában.

Gyász: a Chape-tragédia egyik túlélője játék közben szívrohamot kapott - nemzetisport.hu

Ennyi telt el 2016. november 29. és 2019. március 27. között. Mindannyiunk életéből, akik itt vagyunk, ezen a földön. Rafael Henzel életéből is, számára azonban különösen is meghatározó lehetett a két dátum közötti időszak.

2016 novemberében azt tapasztalta meg, hogy a csodával határos módon életben maradt. Rajta kívül még öten, míg hetvenegyen nem. Hatan élték túl azt a katasztrófát, amely Kolumbia légterében történt egy repülőgéppel. A pilóta elektromos hibát jelentett, megkapta az elsőbbségi leszállási engedélyt, a kapcsolat azonban hirtelen megszakadt a gép és az irányítótorony között és a medellíni repülőtér közelében, nehezen megközelíthető, hegyvidéki területen a repülő a földnek csapódott. Ezen a repülőgépen utaztak egy brazil futballcsapat tagjai, valamint újságírók és a klub által meghívott vendégek. A csapat tagjai közül négyen, valamint egy légi utas kísérő és Rafael Henzel újságíró élte túl a szerencsétlenséget.

Miért éppen ő, ők? - tesszük fel a kérdést, amikor hasonló esetekről hallunk.  Hogyhogy éppen ők kaptak még egy esélyt? De vajon mire?

Mindenkor legyetek készen

Miről szól az evangélium? Hogyan tudnánk összefoglalni pár percben a Biblia lényegét annak, aki még sosem hallott róla? A Cru – Egyetemi Hadjárat Krisztusért (Campus Crusade for Christ) nemzetközi keresztény ifjúsági szervezet nagy sikerű videójában a modern kor díszletébe helyezte a megváltás történetét, így egy friss és mindenki számára érthető alkotást hoztak létre.

Miről szól az evangélium? - kotoszo.blog.hu

Még teológus koromban hallottam egy bibliaiskoláról, ahol a résztvevőket különböző feladatokkal készítették fel arra, mit tegyenek és mondjanak akkor, ha találkoznak valakivel, aki még soha nem hallotta az evangéliumot. Egyik gyakorlatuk abból állt, hogy röviden, tömören foglalják össze: miért kellett Jézusnak eljönnie közénk? Az idő, amely ehhez rendelkezésükre állt, csupán annyi volt, amíg egy meggyújtott gyufaszál le nem égett. Talán még egy perc sem. Mit is lehet ennyi idő alatt mondani? Persze, a lényeget. Azt, ami semmiképpen nem elhagyható. De hogyan lehet összefoglalni a megváltás csodálatos tervét?

A Zuhanó tányérok című film kicsit hosszabb. Pár másodperccel több, mint négy perc. Célkitűzése azonban ugyanaz. Elmondani, miről szól az evangélium. A filmet egy nemzetközi keresztyén ifjúsági szervezet készítette. Mondhatnánk, hogy elsősorban a fiatalokat szólítja meg. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy a mai embert. Bárkit, aki körülöttünk él. Aki hozzászokott ahhoz, hogy gyorsan váltakozó képeket lát. Akit nem zavar, hogy rövid idő alatt nagyobb mennyiségű információt kell befogadni és feldolgozni.

Így nevelnek ők. És mi?

Az először 1934-ben kiadott, hithű náci orvosnő által írt csecsemőápolási szakkönyv (A német anya első gyermeke) 1,2 millió példányban kelt el, ennek felét a háború után adták el. A könyv arra utasítja az anyákat, hogy minden „szükségtelen” köteléket szakítsanak meg gyermekükkel, mert csak akkor lesznek életerős katonák, ha már újszülött korukban sem pátyolgatják őket. A könyv évtizedekre meghatározta a német csecsemőgondozási elveket, és a pszichológusok szerint káros hatásai még ma is érződnek.

A nácik gyereknevelési elvei máig nyomorítják a németeket - index.hu

Gyermeknevelési szakértő ugyan nem vagyok, de szülő igen. Élénken él még emlékezetemben az az időszak, amikor gyermekeink egészen kicsik voltak. Amikor először foghattam meg őket, a néhány kilogrammot nyomó kis testüket, azt éreztem, hogy végtelenül törékenyek, sebezhetők, mindenestől ránk hagyatkoznak és olyan felelősséget jelent az, hogy ők ránk bízattak, ennek akkora súlya van, ami nem mérhető kilogrammokban.

Az igazi magányosság


Hiperrealisztikus babákat gondozó nők, szótlan, de nagyon is életszerű felnőtt babákkal élő férfiak és nők, akikben az a közös, hogy akkora űr van az életükben, amit egyszerűen muszáj valahogy kitölteniük. A Fondazione Prada nemrég megnyitott milánói kiállításán két amerikai fotós kollekcióit mutatták be, melyeket a szeretet hiánya és a pótlékok kötnek össze.

A semminél egy szilikoncsecsemő vagy egy élettelen bábu is jobb - 444.hu

Annak az írásnak, amely néhány napja jelent meg az egyik hírportálon, már a címe is meglehetősen provokatív. Pontosabban: állásfoglalásra késztet. Arra szólítja fel az olvasót, hogy válaszoljon rá. Igennel vagy nemmel. A semminél egy szilikoncsecsemő vagy egy élettelen bábu is jobb – hangzik a kijelentés. Valóban? Az én válaszom az, hogy nem. Nem jobb.

Mennyi kettő meg kettő?

 

 

Automatikusan, gondolkodás nélkül mondjuk a választ: négy. Mióta a világ világ, ez így van. Soha senki nem vonta kétségbe ennek az igazságát. Az alap matematikai műveletek közé tartozik az összeadás. Az első osztályosok is nagy biztonsággal össze tudnak adni két egyjegyű számot (egy és öt között választva mind a kettőt) és eljutni az eredményig.

Vajon ki kérdőjelezne meg egy ilyen alapvető tényt?

Pro

Öröm, amikor az alig háromkilós csöppséget a karodban tarthatod. Öröm, amikor rád mosolyog, és öröm, amikor látod, hogy megismeri már a testvéreit. Öröm, amikor a kicsi totyogva szalad a nagyok elé az iskola előtt, és öröm, amikor a nagyok ugyanilyen lelkesen szaladnak és ölelik a kicsit. Öröm, amikor négyen együtt hajtják magukat a fészekhintán, vagy ugrálnak a trambulinon.

„AZÉRT SZÜLTEM NÉGYET, MERT EZ SZÁMOMRA SEMMI MÁSHOZ NEM FOGHATÓ ÖRÖM” - wmn.hu

2019. február 10. óta – amikor a miniszterelnök évértékelőjében nyilvánossá tetté a családtámogatási rendszer új elemeit -, nincs olyan nap, amikor ne találkoznánk valamelyik közösségi oldalon olyan szenvedélyes megnyilvánulással, amelyben egy-egy nő, anya mondja el véleményét az elhangzottakkal kapcsolatban. Tehát nem napilapok, újságok, politikai elemzők által megfogalmazott véleményekről beszélek, hanem azokról a gyermeket nevelő vagy gyermekvállalás előtt álló vagy az anyaságról határozottan lemondó nőkről, akik köztünk, velünk élnek.

Veled - velem?! - is megtörténhet

Vérnyomás-, és vércukor mérés is várta az érdeklődőket kedden délelőtt a Kaposi Mór Oktató Kórházban, ahol a betegek világnapja alkalmából a somogyi megyeszékhelyen működő egyesületek tanácsaikat, tapasztalataikat osztották meg az érdeklődőkkel.

Életmentő megelőzés: szűrések várták az érdeklődőket a kórházban - sonline.hu

Mindannyian hallottunk már arról, hogy vasárnap kezdődött a házasság hete. Több rendezvényen is részt vehetünk, hallgathatjuk olyan házaspárok bizonyságtételét, akik már évtizedeket töltöttek el egymással szövetségben. Újból és újból rácsodálkozhatunk arra, mekkora ereje van a családi közösségnek, az egymás mellett való megmaradásnak, a hűségnek.

A mai nap szintén kiemelhető a többi közül – persze, csak akkor, ha valaki szeretné. A Bálintokat köszöntjük. Esetleg a szerelmeseket. Nekem bőségesen elég, ha figyelmesek vagyunk azokkal, akik körülöttünk vannak – ráadásul ennek nemcsak február 14-én kellene így lenni.

Hétfőn, február 11-én azonban volt még egy jeles nap. A betegek világnapja. Még II. János Pál pápa kezdeményezte ezt 1992-ben. A világnap célja, hogy Isten egész népe kellő figyelmet szenteljen a betegeknek, segítse elő a szenvedés megértését. A hírek között azonban csak elvétve olvashatunk minderről. Mintha nem is lenne annyira fontos. Mintha a betegség nem is érintene minket. Vagy talán arról van szó, hogy szívesebben fordulunk azon dolgok felé, amelyek arról szólnak, hogy minden rendben van, minden egész és teljes? Jól esik éppen ezért olyan romantikus filmeket nézni, amelyek happy end-del zárulnak. Örülünk annak, ha mi is megtehetjük, hogy csokoládéba forgatott eperrel lepjük meg a másikat. Szeretünk valami rózsaszín ködbe burkolózva arról álmodozni, milyen csodálatos emberi érzések vannak és mi minden emelhet bennünket a szürke hétköznapi fölé.

Hiteles, őszinte, bátor - három gyülekezet-típus

Egyes felmérések szerint a fiatalok akár ötven százaléka is hátat fordíthat a kereszténységnek az egyetemi évei során: a dermesztő adat – amely az amerikai John Morrowtól származik – rámutat a súlyos problémára. Az író a CrossWalk cikkében három diáktípust mutat be, aki valamilyen oknál fogva elhagyja a hitét.

3 DIÁKTÍPUS, AKI SZAKÍT A KERESZTÉNYSÉGGEL A SULI UTÁN - 777.blog.hu

Azt gondolom, nincs egyetlen olyan lelkipásztor sem, akinek ne lett volna fájdalmas azzal szembesülni: valaki elhagyta a gyülekezetét. Akkor is nehéz mindezt megélni, ha magától értetődő, teljesen természetes és elfogadható ok áll a háttérben. Nagy a jövés-menés országon belül és kívül, az egyik helyről a másikra való költözés. Sőt, az az ember számít különlegesnek, akinek életét – születéstől a halálig -, egyetlen lakóhely határozza meg.

Az amerikai John Morrow azonban egy cikkében azokról a fiatalokról ír, akik valamilyen oknál fogva elhagyják a hitüket. Felmérésekre (és saját tapasztalatára) hagyatkozva beszél arról, hogy a fiatalok akár ötven százaléka is szakít a keresztyénséggel egyetemi évei alatt. Vagyis közülük minden második érkezik el addig a pontig, hogy – kimondva vagy kimondatlanul -, de megfogalmazza: a hit, Jézus követése már nem játszik szerepet az életemben.

Minek nevezzelek?

Elmennél feketén dolgozni? Ellopnál egy csatornafedelet? Vennél fel uzsorakölcsönt? És megtennéd mindezeket, ha a karon ülő gyereked elvételével fenyegetne a védőnő? Gondold át, aztán gyere, játsszuk le. Így néz ki egy Szociopoly.

Szociopoly – a szegénység nem játék - mandiner.hu

Persze, a cikkben megtaláljuk a választ. Sőt, egy új fogalommal ismerkedhetünk meg. Társasjáték-színház. Mindkét fogalmat ismerjük, értjük. Különös egymás mellett, összekapcsolva látni őket.

A Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban találkozhatunk a Szociopoly című rendezvénnyel. A résztvevők kb. 2 órára egy borsodi falu mélyszegénységben élő lakóivá válhatnak. Egy-egy család tagjaivá, apaként, anyaként, gyermekként, nagyszülőként. Vannak mellettük hivatásos színészek is, ők jelenítik meg a falusi közösség fontos résztvevőit: a polgármestert, a boltost, a tanítónőt, a doktort, az uzsorást.

Ha a falak mesélni tudnának...

Egyelőre nem lehet tudni, miért gyulladt ki a budapesti református teológia kollégiuma, a hatósági vizsgálatok folynak. A tűzoltók még most is dolgoznak, mert a kisebb tűzfészkeket és a parázsló területeket is lokalizálni kell. Az épületet evakuálták, nincs áram. A Ráday utca érintett részére autóval nem lehet behajtani, a házba sem lehet bemenni.

Még mindig parázslik a Ráday Kollégium - refomatus.hu

Szomorú esemény az oka annak, hogy a mai napon egy második írás is felkerül a Reposztra. Reggel az első hírek között szerepelt, hogy Budapesten, a Ráday Kollégiumban tűz ütött ki és a tűz oltása közben az is kiderült, hogy egy ember a lángok között lelte halálát.

Az első érzések egyike a megdöbbenés volt. Ijesztő volt látni a képeket az épületről, melynek ablakaiból füst gomolygott és lángok csaptak ki. Ott volt az aggódás mindazokban, akiknek gyermeke, rokona, ismerőse a kollégium lakója volt. Jaj, csak nem esett baja? Ugye, biztonságban van?

Akik ennek a kollégiumnak voltak a lakói, mint én is, emlékeket idézve nézünk vissza és gondolunk arra a helyre, amely meghatározó volt számunkra a lelkészi szolgálatra való készülés során.

Hallgattassék meg a másik fél is!

Nem tudom, megkérdezte-e már valaki teljes komolysággal a közoktatás legfontosabb szereplőit, a kicsi gyerekeket arról, mennyire elégedettek iskolai életükkel. Nem idétlen tévéműsorokra gondolok, ahol hatásvadász szerkesztők szinte a gyerekek szájába adják a poénosnak szánt válaszokat.

Az oktatás reformja – ahogy az én harmadikosaim szeretnék - kepmas.hu

Nem tudom, az én harmadikosaim hogyan boldogulnának a címben szereplő első szó leírásával. Ismerek néhányat. Amikor rájuk gondolok, látom elszánt igyekezetüket, miközben egy-egy feladattal birkóznak. Látom őket egy-egy nap végén hazafelé bandukolni. Hallom kérésüket egy-egy hittanóra elején: ugye, játszunk valamit?

Gondolom, másnak is megvan a maga harmadikosa. Akit kicsit közelebbről ismer, belelát az életébe. Akit meghallgat, mikor az a sok tanulnivalóról panaszkodik. Aki mellé odaül és segít a házi feladatban vagy egy dolgozatra való felkészülésben.

Látjuk tehát őket, kísérjük őket. Talán sajnáljuk is őket, ha belegondolunk: reggel nyolctól délután négyig (illetve a többség már jóval nyolc óra előtt) az iskolában vannak. Keményen dolgoznak. Igyekeznek megfelelni a különböző elvárásoknak. A szülőkének, a tanárokénak. Saját maguknak.

Vajon – ha lehetőségük lenne rá -, mit változtatnának ők a mai helyzeten? Ezt a kérdést tette fel harmadikosainak egy tanítónő. A válaszok pedig érkeztek is szépen egymás után.

Mitől vitatott egy személyiség?

Három magyar orvos arra vállalkozott, hogy műtétek sorozatával megpróbáljon szétválasztani egy fejüknél összenőtt bangladesi ikerpárt. A végső, szétválasztó műtétet várhatóan tavasz végén, nyár elején végrehajtó idegsebész, a Honvédkórház Idegsebészeti Osztályának főorvosa, Csókay András szaktekintély, ám a szakmán belül is vitatott személyiségnek számít: nyíltan hangoztatja vallásosságát és az abortuszellenességét. Meggyőződése, hogy imádság és bonctermi gyakorlás nélkül a számára nincs sikeres nagyműtét.

„Nagy műtéteket istenhit nélkül nem tudnék megoldani” – interjú a sziámi ikreket operáló orvoscsapat idegsebészével - hvg.hu

Dr. Csókay András idegsebésszel készített interjút Csatlós Hanna, a Hvg riportere. A beszélgetés apropóját az adta, hogy Magyarországra érkezett az a bangladesi sziámi ikerpár, akik szétválasztását az elmúlt évben kezdte egy magyar orvos csapat, melynek dr. Csókay András meghatározó alakja.

Örömmel számoltam be akkor arról, hogy egy olyan eljárást alkalmaztak a műtét során, amely sokkal nagyobb esélyt adott a kislányoknak a túlélésre, mintha egyetlen, több 10 órás beavatkozással próbálták volna meg a szétválasztást. Több, egymástól elkülöníthető operációt választottak e helyett és az első során a közös agyi érrendszert különítették el, olyan módon, amelyet ők hajtottak végre először a világon. Ha csak ennyiről hallanánk és tudnánk, már az is hálával kellene, hogy eltöltsön bennünket, hiszen arról hallunk: az orvosi segítségnek köszönhetően az ikerpár mindkét tagja egy teljesebb életre kapott lehetőséget.

Oldalak